Bedöglött autók sorsa

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Mostanság az útszéli csápolásra alig-alig áll meg kocsi. S aki a pihenőhelyen kényszerű bütykölésünket látva némi részvétet mutat, meglehet, csak szóval tart, hogy közben a tettestársa meglopjon minket. Szerencsére a sárga angyalra az elakadás helyszínén is be lehet fizetni, és zsupsz, már iparkodik is a szerelő, sőt jön a tréler, ha muszáj. Ami biztos: jókora pénzmag (és temérdek idő) birtoklása nélkül lerohadni sem szabad.

Az ismerősömnek a minap sikerült. Korábban remek szakember javította a hűtőt, tillárom haj, ezzel akár ítéletnapig sem lehet baj, gondolta. Mégis. Az autópályán, fele úton hazafelé, felforrt, alul meg elillant a víz. Leállósáv. Kisvártatva megjelent a felügyelet kocsija. A pilóta rögvest tisztázta: szerelni nem tud, dokumentálni viszont igen: kibójázta a helyszínt, lefényképezte a bedöglött autót. Hívhat autómentőt, a tarifa úgy harmincezer…

Akkor inkább riasszuk a szomszédot. Ne idegeskedj, van jó vontatókötelem, egy óra múlva ott vagyok. Szevasz, rácsatlakozás rendben, hazáig csak negyven kilométer. De hát autópályán tilos a vontatás! Naná, de már sötét van, nem nagy a forgalom, azért meg lehet próbálni. Reménykedve cammog a karaván. Az egyik leágazásnál posztoló járőr kiszúrja őket. Lemeszelés. A büntetés: harmincezer – fejenként! Biztos úr, hát nincs nekünk elég bajunk? Jó, legyen háromezer. De a következő lehajtónál söprés ki a sztrádáról! S micsoda mázli: hazáig csak kétszer szakad el a kötél…

Amúgy az ütött-kopott, füstöt okádó roncsokkal, lyukas kipufogóval, tükörsima gumikkal vágtázókkal, a műszaki vizsgán láthatólag „kegyelemből” átlökdösött járgányokkal találkozva, mocorog bennem a kisördög: ezek miképp ússzák meg mindig a padkaszélt?

A cikkem elején említett időkben volt arra esély, hogy a valamelyest hozzáértő közlekedő a dugulást, érintkezési hibát, ékszíjszakadást – akár az árokparton rostokolva is – megjavítsa. Manapság, a csipes felturbózások korában tilos a motortérben babrálni, pláne valami kontárkodásba bonyolódni.

Jómagam az elakadt hölgyvezetőnek megállok. Ha barkácsolni nem is, de intézkedni tudok. S nagy gonoszul el nem mulasztanám a beköszöntő kérdést: – Csókolom, biztos, hogy nem tök üres a benzintank…?