Kutyaagresszió 1.

Elsőként néhány általános tényt és tudnivalót tekintsünk át a Mancsok hírportál doktorainak segítségével.
A kutyák leggyakoribb viselkedési zavara az emberekkel szemben megnyilvánuló agresszió: az állatorvosok szerint legalább minden ötödik kutya viselkedészavaros, és legalább minden tizedik agresszív. (Ami azt illeti, erről igazán az emberorvosok vezethetnének statisztikát, hiszen az effajta agresszivitás jeleivel leginkább az ember-, semmint az állatorvos találkozik…)

Az agresszió természetes az állatvilágban, ezért nem könnyű meghatározni, hogy mi az, ami elfogadható és mi az, ami nem. Nagy általánosságban az embereket és/vagy a kutyatársakat, esetleg más állatokat indokolatlanul veszélyeztető, nem provokált, ismétlődő agressziót tekintjük kórosnak, vagyis viselkedészavarnak és egyben kezelendőnek. A kérdés megítélésének sokoldalúságát jelzi, hogy míg az etológia agresszióról csak a fajon belül beszél, addig a mindennapokban gyakran látjuk, hogy ez a viselkedés más fajok (például az ember vagy a macskák) ellen is irányul. Az elméleteknél fontosabb: akkor kell az agresszióval (és más viselkedészavarral) foglalkozni, amikor az akadályozza az ember-állat vagy az állat-állat együttélését.

A kóros agresszió minden kutyafajtában, mindkét ivarnál és bármely életkorban előfordulhat, de leginkább a fajtatiszta ebekre és a kifejlett kanokra jellemző. Harapós fajtáknak tekintjük többek között a német juhászkutyát, a cocker és a springer spánielt (a harapásstatisztikák örökös első helye ezeké az aranyos bohócoké), valamint a csau-csaut. (Ez utóbbi veszélyességéről a Kutyapostás eddig nem hallott; ha egyáltalán igaz ez a hír, akkor annak oka lehet a csau néhány különleges tulajdonsága, például, hogy nem ugat, hogy bizalmatlan, hogy állítólag a „kutyák szerint” nincs is kutyaszaga stb.)

A halálos kimenetelű vagy súlyos támadások érthetően a közepes és a nagy testű, harci, őrző-védő és szánhúzó kutyák körében fordulnak elő. Ilyen a meglehetősen rossz marketinggel rendelkező pit bull terrier, a rottweiler, a német juhászkutya, a dobermann, a kaukázusi juhászkutya vagy a szibériai husky. A férfiak és a fiúk kétszer olyan gyakran szenvednek el kutyaharapást, mint a nők és a leányok. A harapások áldozatainak mintegy 60 százaléka 10 éven aluli, a halálos kimenetelű támadások ennél is nagyobb arányban irányulnak gyermekek ellen.

A legtöbb esetben a megtámadott személy ismeri a kutyát; az esetek 55 százalékában egyenesen a saját kutya a támadó. (Folytatjuk.)