Kutyaharc

Amiről írt, nagyon is aktuális, mi több, a Kutyapostás elhatározott szándéka, hogy hosszabban és többször foglalkozik majd a kutyák agressziójával, de most ismerkedjünk meg Mária nem is könnyen megoldható problémájával.

„Történetem szomorú és vidám. Vagy három éve a férjem talált egy újszülött, bozontos, tetves kiskutyát. A mamája magára hagyta, mert a többi kölyköt a szomszédok agyonverték. A nagy kutyánk mellé magunkhoz vettük, fürdettük, cumiztattuk, mindennel elláttuk. A nagy kutyánk is elfogadta, szinte a mamája lett. Három évet éltek, majd amikor a „pici” egyedül maradt, a kutyaotthonból hoztunk mellé egy társat. Csakhogy két hónap szuper barátság után összemarakodtak. Reggel azt láttuk, hogy a gyönyörű, szürke Macim mindenhol vérzik, az új kutya, a Bundi tépte meg. Visszavittük a kutyaotthonba, de tíz nap után nem bírtuk tovább, visszahoztuk. Azóta külön vannak.

De ez még nem minden. Mielőtt a nagyobb kutyák összemarakodtak volna, én is bevittem az utcáról egy talán hónapos, édes, pici, tacskó fiúcskát. Az élete már csak egy hajszálon múlt, mert a szomszéd gyerek éppen megfojtani készült. Nem tudtam, hogy a nagyok mit fognak vele kezdeni, de csodák csodájára szinte rögtön elfogadták. Persze: a tacsi fiúcska. Most mindegyiknek külön lakása van. A nagyok sajnos nem jönnek ki egymással, de a kicsit külön-külön mindegyik nagyon szereti. A mi életünk meg felborult. Óránként kell egyiket vagy a másikat szabadon engedni, a lakásból a férjemmel egy napnál tovább nem mehetünk el, a 83 éves anyám már nehezen bírná ezt a tortúrát a három kutyával. Mivel hárman vagyunk a családban, mindenkinek van egy kedvence, szóba sem jöhet, hogy valamelyiknek mennie kellene, mindet imádjuk. Ön tudna megoldást?”

Újraolvasva a levelet, meglehet: én süllyesztettem el a számítógépem bugyraiba sorait, mert bevallom, a Kutyapostás sem tudja mindenre a megoldást. (S bár olykor maga előtt is tetszeleg a kutyapszichológusi szerepben, de ha nem árulják el senkinek, nem az…) Meg hát a levél sem bővelkedik túlzottan sok információban. Azt például, hogy a két haragos nagykutya leányzó lehet, csak kikövetkeztettem abból a félmondatából, hogy a tacsit mindkettő elfogadta „persze”, mert fiúcska…

De sajnos itt a vége a rovatnak, ezért a válaszfélére még egy hetet várnia kell, kedves Mária.