Üdítő levélnyelek

A rebarbara a meleget és a hideget egyaránt tűri, kedveli a napot, de jól megél félárnyékban is. Vízigényes, mert a nagy zöldtömege kineveléséhez sok csapadékra van szüksége. Tápanyagigénye közepes, a szerves trágyát meghálálja.

Szaporítására októberben kerítsünk sort, a kiöregedett részeket is fölhasználhatjuk. A kiásott töveket éles késsel annyi részre vágjuk, ahány hajtás vagy hajtásrügy van rajtuk (de legföljebb négyrügyes darabokra). A szaporításra előkészített gyökértörzseket 1 × 1 méteres térállásra ültessük abba a talajba, amelyet korábban fél méter mélyen megforgattunk.

Foszfort, meszet és magnéziumot különösen bőven tartalmaz, de van benne egy olyan anyag is, ami kis mennyiségben gátolja a bélműködést, nagyobb adagban viszont hashajtó. Oxálsavtartalma kiemelkedik, ami kicsiben antioxidáns hatású, nagyban viszont vesekövet okozhat. Mivel tavasszal és ősszel a legkevesebb a rebarbarában az oxálsav, ekkor éljünk vele.

A teljesen kifejlett leveleket szedjük le, legföljebb hármat-négyet hetenként, hogy a tő ki ne merüljön. Kora tavasztól júliusig szüreteljük, a nyáron hagyjuk pihenni. A húsos levélnyelét fogyasztjuk; fölhasználás előtt mossuk meg, majd a végét bemetszve húzzuk le róla a vékony hártyát. Könnyű salátát, krémlevest készíthetünk belőle, de akár még szörpöt, sőt bort is. Ha főzzük, ügyeljünk rá, mert 4-5 perc alatt szétfő.