Ha elérkezünk az út végére

Elborzadva olvasták a híradásokat a Magyar Hospice Alapítványnál is, azt találgatva, vajon ilyesmi előfordulhat-e Magyarországon. Az eset számos kérdést felvet. Hogyan érkezik el az élet vége, ha az orvos kénytelen lemondani a test gyógyításáról? Milyen lehetősége van egy betegnek, hogy segítséget kérjen a fájdalom, a gyengeség és a kiszolgáltatottság elviseléséhez? Dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvosigazgatója szerint ezekkel a problémákkal a legtöbb család előbb-utóbb szembesül.

Az idén 20 éves alapítvány működteti az egyetlen olyan házat hazánkban, ahol csak az élettől búcsúzók hospice ellátásával foglalkoznak. Tízágyas fekvőbeteg-részlegükön hozzásegítik a betegeket ahhoz, hogy méltóságukat az utolsó pillanatig megőrizhessék. Otthonápolási csoportjaik évente öt-hat száz beteg életvégi gondozásában segítenek, mérsékelve a rászoruló családok terheit.

– Az országban sok helyen hiányzik az intézményes és szakmai háttere annak, hogy az életből távozókat humánusan kísérjék el. Évente harmincezren halnak meg daganatos kórban, és csak hatezer beteg részesül hospice ellátásban. Sokszor az is kérdés, az orvos ajánlja-e ezt a lehetőséget, a család meg tudja-e szervezni, hogy otthon töltse utolsó életszakaszát a beteg. Hazánkban 200 hospice ágyat számlálnak a kórházak. A nagyobb baj az, hogy a gyógyíthatatlan, legtöbbször daganatos betegek gyakran a krónikus vagy az aktív gyógyító osztályokon fekszenek, ahol kevés a nővér, az orvos, és nincsenek is felkészülve erre a speciális feladatra. Az életvégi gondozás, a fájdalom csillapítása, a szenvedés mérséklése felkészültséget és tapasztalatot kíván – magyarázza az orvosigazgató asszony.

Hazánkban a betegek gyakran azért szenvednek, mert nem kapják meg a megfelelő fájdalomcsillapítókat, melyek enyhítenék a tüneteiket. Egy kutatás szerint az észak-amerikai vagy az észak-európai országokban arányosan jóval többet használnak fel a morfinszármazékokból, mint nálunk.

– Nem volna szerencsés, ha a mostani rendőrségi ügy következménye az volna, hogy a betegek és a hozzátartozók előítélettel vagy félelemmel fogadnák a kábító hatású fájdalomcsillapítókat. A rákos fájdalmak mérséklésének bevett szerei az ópiátké­szítmények. Ezek ugyanis megfelelő dózisban alkalmazva nem rövidítik meg az életet, viszont javítják az életminőséget, a közérzetet. Ha ezeket nem szakszerűen használják, az természetesen műhiba.

Dr. Muszbek Katalin úgy véli, az orvosképzésben sem kap kellő hangsúlyt a gyógyíthatatlan kórban szenvedőknek járó, a halált nem siettető és nem késleltető palliatív gondozás. (A pallio annyit jelent: betakarni, enyhíteni, óvni.) Ebben nemcsak a testi, de a lelki tüneteket, a szorongást, a félelmet is igyekeznek eloszlatni. Biztató viszont, akadnak olyan kórházak, ahol fontosnak tartják, hogy a hospice szellemében kísérjék el a haldoklókat. Nemrégiben például a zirciek jártak az alapítványnál, és tanácsokat kértek egy hospice részleg kialakításához.

Tévhitek
– Tévedés, hogy akinek kábító fájdalomcsillapítót rendel az orvos, arról már lemondott. Ha alapos indokkal írják fel a morfint, azzal akár meg is hosszabbíthatják az életet. Akinek ugyanis elmúlik a fájdalma, annak szűnik a depressziója, visszatér az étvágya, erősödik az immunrendszere, és nagyobb eséllyel veszi fel a harcot a daganattal – nyilatkozta korábban lapunknak dr. Embey-Isztin Dezső, az Országos Onkológiai Intézet fájdalomspecialistája. A tünetek mérséklésére adott morfin nem okoz a kábítószeresekéhez hasonló pszichés függést. Tény viszont, hogy az erős gyógyszerhez hozzászokik a szervezet, így az adagot fokozatosan növelni kell.

Vegetálás helyett méltó búcsú
– Vajon szembe merünk-e nézni az elmúlással? Van-e ennek kultúrája hazánkban? – kérdeztük Bitó László kutatóorvos-írót, aki könyvet is írt a választható jó végről, az eutéliáról.
– Hajdan a fekete kaszástól, a haláltól féltek az emberek, ma viszont inkább a mesterségesen meghosszabbított haldoklástól. Ezért is muszáj beszélnünk arról, hogyan távozhatunk méltóképpen, békességgel az életből.

– Életellenes dolog-e, ha fájdalomcsillapítóval vagy más módon sürgetik a véget?
– Az önkényesen és illegálisan halálba segítő „fekete angyalok” tevékenysége valóban az élet leértékelődéséhez vezethet. Az eutélia, a jó vég, kiterjed a halálra való felkészülésre, és teljesen a beteg önrendelkezési jogára épül. Olyan legális intézményről van itt szó, amelyben hivatásos átsegítők közreműködésével, a halálfélelem feloldásával, az egész életében felépített méltósággal búcsúzhatna a halálos beteg a rokonaitól, a barátaitól – véget vetve a gyakran elviselhetetlenné váló gyötrelemnek.

– Kötelesek vagyunk-e viselni a ránk mért szenvedést?
– Az eutanázia ellenzői rendszerint arra hivatkoznak, hogy Isten a halál ura, és nem bírálhatjuk felül a döntését. Ha sikerül valakit visszahoznunk az életbe, akinek Isten leállította a szívét – s erre ma már képesek vagyunk –, mondhatjuk, hogy ezzel megakadályoztuk az isteni akaratot. Ha ezek után az elszenvedett oxigénhiány miatt valaki nem képes emberi módon élni, nem kéne-e a felelősségünknek tartani, hogy kisegítsük az életből? Ez az, amit a társadalomnak meg kellene vitatni. A törvényeink ugyanis lehetővé teszik, hogy egy „élő végrendeletben” meghagyjam, indítsák újra a szívemet, ha az leáll, arról azonban nem rendelkezhetek, hogy nem akarok szobapáfrányként vegetálni, ha csak erre képesen hoznak vissza az életbe. Ez fontos kérdés azért is, mert a vegetáló testek életben tartása nagy terhet ró az egyre szűkösebb keretek közt működő egészségügyre.

– Milyen esetekben fogadható el a kegyes halál vágya?
– Ha egy harmincéves fiatalt baleset ér, az orvosoknak mindent meg kell tenniük az egészsége lehető legteljesebb helyreállításáért, mert neki még feladatai vannak az életben, és állhat előtte 30-40 boldog-dolgos év. Egy nyolcvan-kilencven éves embernek azonban, aki már letudta a kötelességeit, legyen joga eldönteni, hogyan szeretne távozni az élők sorából, ne ráncigálják vissza, ne tartsák vegetatív állapotban. Ezért megnyugtató volna, ha legalizálnák az aktív eutanáziát. A jó vég nem csupán a halál akarását jelenti, hanem a méltó búcsú lehetőségét is. Sok család felőrlődik, tönkremegy abban, hogy egy életképtelen szülőt vagy nagyszülőt évekig pelenkázni, gondozni kell. Gyakran a magatehetetlen ember is nehezen éli meg, hogy terhet jelent a szeretteinek. Fontos, hogy az utolsó hónapjainkban a szeretet ne váljon önző követelőzéssé, ne keseredjen nehezen vállalt kötelességgé. Önzésünkkel ne vonjuk el gyerekeink gondoskodását saját gyerekeiktől, unokáiktól, lányunkét a férjétől, hiszen nekik még sok éven át szükségük lesz egymásra. Ilyen esetben tehesse meg a halálos beteg azt az önzetlen gesztust, hogy átadja a helyét a nap alatt a következő nemzedéknek. Ha nem tudom tovább viselni a szenvedést, adják meg nekem a választás törvényes lehetőségét, s azt, hogy ha kell, segítséget nyerhessek az életből kilépéshez, mert ez hozzátartozik az önrendelkezési jogomhoz, az emberi méltóságomhoz. A haldoklásból a halál ilyen önfeláldozó elfogadásával lehet szeretetélményt varázsolni.

Ahol szabad
Amerikai Egyesült Államok. Az aktív eutanázia tiltott az összes szövetségi államban, ám a betegnek joga van visszautasítani a kezelést. Az asszisztált öngyilkosság megengedett Montana, Oregon és Washington államokban.

Belgium. A belga parlament 2002-ben nagy többséggel szavazta meg a legalizálását. 203 esetben kértek és hajtottak végre eutanáziát a „kegyes halál” törvényerőre emelkedésének első esztendejében.
Hollandia. 2002-ben az első európai ország lett, amelyikben törvényileg engedélyezett lett a kegyes halál. A jogszabály kihirdetését egy két évtizedes egyezség előzte meg, amelynek alapján nem állították bíróság elé a szélsőséges esetekben eutanáziát végrehajtó orvosokat. Továbbá 2004-ben kidolgozták a Groningen Protokollt, amely megszabja az eutanázia kritériumait gyermekek esetén.

Írország. A zöld szigeten tilos aktívan közreműködni bárki halálában. Ugyanakkor nem törvénytelen leállítani az életfenntartó berendezést vagy a kezelést, ha a beteg vagy a hozzátartozója kéri.

Kolumbia. Szigorú római katolikus hagyományai ellenére 1997 májusában a kolumbiai hatóságok lehetővé tették az eutanázia végrehajtását azon betegek esetében, akik ezt kérik.

Luxemburg. Miután 2008-ban az uralkodó – Henrik nagyherceg – nem adta áldását a parlament által megszavazott, az eutanáziát legálissá tévő jogszabályra, a törvényhozók az alkotmányhoz nyúltak: megváltoztatták az 1868 óta érvényben lévő 34. cikkelyt, amelynek értelmében a nagyherceg „jóváhagyja és kihirdeti” a törvényeket. Az új megfogalmazás szerint már csak „kihirdeti” azokat.

Németország. Mivel az öngyilkosság nem illegális, annak az önzetlen segítése sem ütközik törvénybe. Bizonyos esetekben – ilyen például a beteg befolyásolása – büntetendő a segítségnyújtás. Az élet elvétele kérésre azonban törvénytelen.

Svájc. Nem ütközik törvénybe halálos szerek rendelése, viszont azoknak beszedésében aktív szerepet kell vállalni a páciensnek. Az 1942 óta érvényes Btk. szerint az öngyilkosság segítése csak akkor bűncselekmény, ha az indítéka önző.

Könnyebb az eutanázia kapcsán felsorolni azokat az országokat, amelyekben valamilyen jogszabály alapján engedélyezett – a világ legtöbb állama a tiltók hosszú listáján szerepel. (K. F.)