Hyundai i40 1,7 CRDi: hosszú út áll mögötte

A szépség egy autónál nem jelenti, hogy mindenkinek tetszik, ilyen nincs is. A szépség az, ha lehet róla vitatkozni. Az i40-ről lehet, mert mindenkinek van róla véleménye. Az enyém az, hogy nagyon rendben van, különösen a kombi formája. Sok apró részleten akadhat meg a szem, de az összbenyomás egy lapos, széles, hosszú és stílusos autó. Az első lámpákban a kötelező LED-sor például mindenkinek szemet szúr. Nagyon jellegzetes a formája, a világítása pedig inkább halvány világoskék. Vagy vegyük a C oszlop krómozott ablakkeret vonalát: aki azt hitte, nincs új a nap alatt, jól nézze meg, mert itt is sikerült a mérnököknek újat mutatni.

A frontrész nyomokban visszaköszön a középkonzolon is, jó sok kék fény kíséretében. Amennyire utáltam érte a régi Volkswageneket, annyira tudtam itt szeretni, nem tudom, mi a trükkje. Sokat tanakodni nem kell , minden egyértelműen a helyén van, mondhatni németes az ergonómia. A kormányon található pöckök vállalhatatlanul béna műanyagból készültek, de ezt simán megbocsátomi, ahogy az ülések anyagát is. A durva vászonnak nem valami jó a tapintása, de biztosan tartós. Minden más szuper műanyagból van, kellően puha és jó tapintású. A hely óriási elöl és hátu isl, s ahogy a Hyundai-tól megszokhattuk, a második sor ülési is fűthetőek. A csomagtartó is élhető, a több, mint 500 litert nehéz megtölteni.

Jelenleg az egyetlen választható dízelmotor az alig 2 éve létező 1,7 CRDi, amely kétféle teljesítményszinttel rendelhető. A 115 lovasra 300 ezret kell ráfizetnünk, hogy 136 lóerő legyen belőle. A legnagyobb előnye egyébként az, hogy hihetetlenül csendes és puha. A szigetelés is jó, de lehúzott ablakokkal, sőt nyitott motorházzal sem zavaró a hangja, egészen kivételesen halk. Óriásit nem is tol, de az ekkora dízelek egyébként is inkább a spórolásra, mint a gumifüstölésre lettek kitalálva. Városban kis csalódást okozott a csaknem 8 literes fogyasztás, de az országúton bemutatott 5,5 már szép eredmény, így vegyesben egy hét alatt 7,2 lett az átlagom. Nem mondom, hogy nem lehetne jobb, de azért panaszra sincs ok. A váltó mindent tud, amit kell, határozottan és egyértelműen kattan a fokozatokba, nincs semmi holtjátéka. A futómű nagyon szerethető: nem a forszírozott kanyarodásra lett kitalálva, inkább kényelmes, a fekvőrendőröket például alig észrevehetően eszi meg. Igazi terepe a hosszabb országutas és autópályás utazás, egy 1000 km-es utazás komolyabb hátfájás nélkül kivitelezhető benne.

Mintha az előd Sonata után kihagytak volna egy évtizedet, a Hyundai óriásit lépett előre. Szerintem a nagy gyártók sem gondolták volna, hogy ilyen gyorsan utolérik őket, mégsincs könnyű dolga. Azok a modellek ugyanis, amelyeket az i40 célba vett, nem adják könnyen magukat. A Passat, a Mondeo, de az Accord is régi és oszlopos tagjai egy olyan klubnak, ahova nincs minden nap felvétel. Presztízs és múlt híján pedig két módon lehet meggyőzni a vásárlókat: a minőséggel és az árral.

Nos, az előbbivel nincs baj, aki beül és kipróbál egy i40-et, egyszerűen nem tud csalódni. Ám az utóbbinál már összetettebb a kérdés. Nagy általánosságban hozza a konkurensek árszintjét, vagyis számottevően nem olcsóbb náluk, az alapváltozat 1,6-os benzinessel majdnem hétmillió. A dízel 7,4-ről indul, de tisztességesen felextrázva és az erősebb változatban már kilenc. Nem kevés pénz, de ne felejtsük el, hogy ugyanezt máshol sem adják olcsóbban. Hiányzik a palettáról egy nagyobb és erősebb dízel, illetve turbós benzinesek sincsenek a kínálatban, de Koreát ismerve. nem kell ezekre sem sokat várnunk. Hiába tűnik drágának az i40, ha nincs gyenge pontja, néhány dologban pedig kiemelkedő. Ha a flottavásárlók rákapnak, aggódhat a Ford és a Volkswagen.