Vízipók, a szupersztár

Nem mondunk újat vele: a felnőttek is szeretik a rajzfilmeket. Vannak kifejezetten nekik készült alkotások, de könnyen előfordulhat, hogy ezek közül a legmívesebbek sem képesek felvenni a versenyt a bájos mesefigurákat felsorakoztató sorozatokkal. Gondoljunk csak a cseh Kisvakond szédületes karrierjére: meglett apukák és anyukák is bolondulnak érte. De Vuk vagy Vízipók szintén képes átlépni a generációs határokat, tekintélyes a rajongótáboruk. Mi a sikerük titka? – elsőként ezt kérdeztük Mikulás Ferenctől, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatójától.

– A színházi előadás eredménye leginkább a színészeken múlik, a rajzfilmé pedig az animátoron – szögezi le az alkotóműhely vezetője. – Ehhez a tevékenységhez fantázia, kézügyesség, ritmusérzék mellett színészi adottság is szükségeltetik. Lehet bármilyen zseniális a rendező vagy a producer, a vállalkozás diadalát javarészt az animátornak köszönhetik.

A kecskeméti csapat talán legnagyobb vállalkozása a 36 éve indított Magyar népmesék sorozat, melynek a századik része nemrég készült el. Formanyelvét Jankovits Marcell találta ki, a főcímzene a Kaláka együttes nevéhez kötődik, a meséket pedig Szabó Gyula színművésszel vették fel. Bár Kacor király, Zöld Péter, Holló Jankó, Koplaló Mátyás, Gyöngyvirág Palkó és a többiek „csak” egy-egy epizód szereplői, mégis azt mondhatjuk, hogy a leghangosabb sikert ők hozták és hozzák mind a mai napig a rajzfilmstúdiónak. Állandóság és változatosság – e két szóval jellemezhetnénk a szériát, melynek mesebeli hősei különös képességeikkel lopták be magukat a szívünkbe. De a határainkon túl is kedvelik őket, sőt – egyebek mellett – eljutottak Japánba, Kínába és Amerikába is. Nálunk a közszolgálati és a meséket sugárzó tévécsatornákon szinte folyamatosan vetítik a sorozatot, a legismertebb internetes közösségi oldalon pedig 258 ezer rajongót tudhat a magáénak.

Vízipókkal, a csodapókkal is lépten-nyomon találkozhatunk, pedig az elején nem jósoltak neki hosszú életet. A német forgalmazó az első epizód elkészülte után kijelentette, hogy nem szabad folytatni, mert a rajzfilmben feltűnő „ronda állatoktól” megrémülnek a gyerekek. A kecskemétiek azonban másként gondolták. Mondandójuk lényege: a csúnyákat is lehet szeretni, ha rokonszenves belső tulajdonságokkal ruházzák fel őket. Vízipók és Keresztespók állandóan veszekszik, végül azonban barátok lesznek, a néző szemében pedig szupersztárok. Népszerűségüket Kertész György író, Bálint Ágnes dramaturg, Szabó Szabolcs és Haui József rendező (utóbbi animátorként is), Pethő Zsolt zeneszerző együttes munkájával alapozták meg. Az egész mese mintha akváriumban játszódna, köszönhetően az élethű háttereknek és a tévékészülék formájának. A Vízipókból háromszor 13 részt, valamint egy egész estés mozifilmet gyártottak, idehaza több mint egymilliónyian látták, bekerült az 1978–1988 közötti évek tíz legkiemelkedőbb magyar mo¬zisikerei sorába, eljutott a világ számos országába. (A csodapók iránt állítólag a japán császár is érdeklődött, mivel szereti az akvarisztikát.) Mindezek ellenére a mi Vízipókunkat egyetlen rajzfilmfesztiválon sem díjazták, de ettől még a legnagyobb sztárok közt tartjuk számon.

Emlékezetes Leo és Fred alakja is. A cirkuszban játszódó történetek két főszereplője, az oroszlán és az idomár úgy formálja az eseményeket, hogy közben nem hangzanak el köztük párbeszédek, sőt narrátor sincs. Így a kommunikáció manapság sajnálatosan fokozódó hiányára is gondolhatnánk, de az animátor inkább a mozgásra, a gesztusokra, a testbeszédre és az iróniára helyezte a hangsúlyt. Nem születtek felgyorsított, „kergetőzős” jelenetek, itt az idő tágítása-lassítása a cél. Tóth Pál rendező kiemelkedőt alkotott, külföldre távozása után pedig Weisz Béla vette át tőle a stafétabotot. Egyébként a sorozat előzménye Tóth Pál első munkája, a Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? című film volt, melyet 35 országban mutattak be.

– Sok tényezőn múlik, hogy melyik rajzfilmfigurából válik világsztár – mondja Mikulás Ferenc. – A János vitézt annak idején megvették az amerikaiak, de sohasem mutatták be, nem szerettek volna saját alkotásaiknak versenytársat teremteni. Persze arra sincs biztosíték, hogy a magyar mesehősöket külföldön is körülrajongják. Ők igazából a mieink, sokszor olvasmányélményeinkhez fűződnek. S valljuk be, jogosan tartjuk szépnek, kedvesnek, szerethetőnek min¬det – nem úgy, mint a távol-keleti vagy az amerikai rajzfilmekben felbukkanó, némelykor gnómmá változtatott alakokat, akikre gyakran jellemző az erőszak és a mosdatlan beszéd.