Ha kényszer az evés

A bulimiánál (sokat evés, majd az ételtől szabadulás) és az anorexiánál (az étvágy elvesztése) is gyakoribb étkezési zavar a kényszerevés, ami nem feltétlenül jár elhízással, bár egy idő után óhatatlanul túlsúlyhoz vezet. Nem kíséri állandó éhségérzet, az e betegségben szenvedők mégis rövid idő alatt nagy mennyiségű ételt képesek elpusztítani. A falásrohamnak általában oka van: rossz élmény, stresszhelyzet – vagy épp ellenkezőleg: az öröm. Az étel az egyik esetben vigaszul, a másikban jutalomként szolgál.

A kényszerevők – a bulimiásokkal ellentétben – nem próbálnak megszabadulni az elfogyasztott ételtől, ám mindkét betegség esetében megjelenik a bűntudat. Szinte öntudatlan állapotba kerülnek a rohamok alatt, fogalmuk sincs, mikor érik el a jóllakottság állapotát, ezért még jóval azután is esznek. Később nem is emlékeznek arra, hogy mit és mennyit tömtek magukba. Érzelmek fűzik őket az ételhez: így zárják ki a stresszt, emésztik meg a nehéz helyzeteket. Az evés egyfajta érzelmi elfojtás, olyan folyamat, mely során egy időre megszabadulhatnak a valódi problémáktól.
A rengeteg étel alaposan megterheli az egész szervezetet. A sok felesleges kalória magas vérnyomáshoz, cukorbajhoz, emelkedett koleszterinszinthez, sőt az epehólyag megbetegedéséhez is vezethet. A kényszerevéshez gyakran drog- vagy alkoholfüggőség is társul.

A kóros falánkságban szenvedők többnyire nem akarnak orvoshoz fordulni. Szigorú diétát vagy étrendet dolgoznak ki maguknak, aminek segítségével megpróbálnak kiegyensúlyozottan táplálkozni. Ám ez csak tüneti kezelés: a testsúlyuk tényleg csökkenhet, de az evéskényszer lelki okaira nem ad megoldást. Másrészt pedig éppen a szigorú, megvonásokkal járó diéták hajszolhatják újabb és újabb falásrohamokba a beteget. A kiutat csakis az orvosi segítség jelentheti: egy hozzáértő pszichológus a háziorvossal, a belgyógyásszal együttműködve lendíthet azon, hogy a lelki problémák is megoldódjanak.