Meddig lesz még diszkrimináció?

– A fogyatékosok életminősége a társadalom érettségének tükörképe – vélekedik Váradi Ildikó, az 1993-ban alakult Ké­zenfogva Alapítvány munkatársa. Nagyon fontos a közvélemény formálása, ám átütő változást nehéz elérni. Apró lépésekkel haladnak hát a cél, az elfogadó társadalom irányába, ahol a fogyatékos ember is teljes értékű tagnak számít.

– A fogyatékosság állapot, amelyben rengeteg lehetőség rejlik – folytatja Ildikó. – A hét éve működő Fogadd el, fogadj el! kampányunkkal is azt hangsúlyozzuk, hogy a fogyatékosok képességeinek kiaknázásával a társadalom is jól jár. Például a munkáltatók a teljes dolgozói létszám öt százalékában kötelesek megváltozott munkaképességűeket alkalmazni, sokan ehelyett azonban inkább kifizetik a személyenkénti 964 ezer forintos éves bírságot!

Eközben pedig a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy jóval eredményesebbek, hatékonyabbak és elfogadóbbak azok a kollektívák, amelyekben fogyatékosok is dolgoznak.
– A Kézenfogva Alapítvány ezért „érzékenyítő” tréningeket szervez cégeknek. Ezek a programok megérintik az embereket, s ez csak az első lépcsőfok. Alapelvünk, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban tanulják meg az elfogadást. Osztályfőnöki órákra járunk, találkozókat szervezünk – sorolja Váradi Ildikó.

Hazánkban több mint 600 ezer ember él fogyatékossággal. Helyzetüket hűen tükrözi, hogy a médiában szereplésük tavaly mindössze 0,2 százalékos volt. Ezért is örvendetesek azok a törekvések, melyek „láthatóvá” teszik őket. Nemrégiben profi és mozgássérült modellek részvételével divatbemutatót tartottak, a Billy világa című darab a Pesti Színházban alkalmanként jeltolmácsolással fut, s a kerekes székes Gördülő Tánccsoport fellépései sem ritkák. A Semmelweis Egyetemen ez évtől választható tantárgy lesz a jelnyelv, ugyanis korábban az orvosok nem vagy csak igen nehézkesen tudtak kommunikálni siket páciensekkel. Mindezek segítenek a fogyatékosoknak, hogy jobban érezzék magukat a világban. Mert ők szeretnének ugyanúgy élni, mint bárki más.

A 25 éves Pozsik Réka veleszületett rendellenesség miatt csak a fényeket érzékeli. A vakok általános iskolájában tanult, de középiskolába már látók közé járt. Most utolsó éves a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógia Főiskolán. Munka mellett tanul,
egy látássérültekkel foglalkozó civil szervezetnél dolgozik. – A számítógép sokat segít, nemrég felolvasóprogramot nyertem az Informatika

a Látássérültekért Alapítványtól. Járok színházba, moziba, kirándulni, nem érzem, hogy bármiről lemaradnék. Szerintem az emberek gondolkodásmódján kellene változtatni. Akkor könnyebb volna a szüleimnek is, akik a mai napig nem dolgozták föl, hogy vak vagyok. Nyírlaki Lajos édesanyja soha nem érzékeltette a fiával, hogy más lenne, mint a többi gyerek.
– Talán azért, mert az én szüleim is siketek – mondja az asszony. A 15 éves Lala a váci Cházár András speciális iskolában tanul, tökéletesen elsajátította a jelnyelvet. Hall ugyan, de a beszédközpontja annyira sérült, hogy nem tud hangokkal kommunikálni.
– A pályaválasztás roppant nehéz. A legtöbb siket varrónő vagy asztalos lesz, mert nincsenek meg a technikai feltételek ahhoz, hogy más szakmát is tanulhassanak – fürkészi a közeljövőt az édesanya.