Gyertek hozzám, családjaim!

„Amikor idekerültek, a legtöbb ételről azt sem tudták, micsoda. A tejbegrízt szerették, de a főzelékeket nem is ismerték. Úgy kellett őket megtanítani arra, hogy mire valók a játékszerek. Az ötéves itt kapott először babát” – így kezdődik egy tipikus erki történet.

– A kisebbik lányom nem értette, miért kell tízszer is megmutatni, hogyan húzzák le a vécét. Kértem, legyen türelmes, ezek a gyerekek más környezetből jöttek, időt kell hagyni nekik – meséli Bangóné Farkas Erzsébet. Ő az egyik leglelkesebb erki nevelőszülő, szinte kivirult az újbóli anyaságtól. Két hónapja él velük a hatéves kisfiú és az ötesztendős leány.
– A karácsony előtti nap mehettem értük. Előző éjjel aludni se tudtam, úgy izgultam. A kalács dagasztását is későbbre hagytam. A nagyobbik lányomat elszalajtottam, vegyen nekik ajándékot – emlékszik vissza Erzsébet. A férjével átköltöztek a kisebbik szobába, hogy a legnagyobbat átengedjék a neveltjeiknek. Két külön ágyat vetettek nekik, mivel ez a szabály, de össze kellett tolni, mert a testvérek egymásba kapaszkodnak, úgy alszanak.

– Nem zavar, ha rosszalkodnak, ha szétpakolják a játékokat, a ricsajtól inkább feltöltődöm. Azt sem bánom, ha főzés közben rajtuk kell tartanom a szememet, és emiatt leég a hagyma. Ha elkészülök, zenét hallgatunk, táncolunk. Mostanában napozunk is, a csillár a napfény – mosolyog az asszony. A kicsik odabújnak hozzá, aztán beszaladnak a szobába.
Annyit látok a résnyire nyílt ajtón át, hogy a fiú egy szakadozott, vékony fekete övet fog a kezébe, azzal kergeti a húgát. Néha sikerül ráhúznia a szíjjal, ilyenkor számol: egy, kettő… harminc. Úgy tűnik, mintha a fiú valahol, valakitől már látta volna a mozdulatokat, amiket a játék hevében megismétel. A lánynak is ismerős a helyzet, így megadóan tűri, ha talál az ütés…

Sokszor nem is sejtjük, milyen rejtett sebeket hordoznak azok a gyerekek, akiket kényszerűségből kiemelnek a vér szerinti családjukból. Volt olyan másfél éves, akit azért kellett kimenteni a házukból, mert a szülők megkéselték egymást, és eszméletlenül feküdtek. A családgondozó nyitott rájuk, kiderült, a kicsit második napja nem látják el. Akadnak az Erken nevelődők közt, akik a nyomortelepre hajazó gyöngyösi Durandán cseperedtek. Érkeztek testvérek Egerből, akik közt rüh, tetvesség és vérhas fertőzött. Egy testvérpárt 14 és 16 évesen hozott világra az édesanyjuk, s bár a fiatal szülők több esélyt kaptak, éretlennek bizonyultak a család fenntartására.

– Veszteségmenedzselés, ez a nevelőszülők egyik fontos feladata – mondja Horváth László, a Máltai Szeretetszolgálat nevelőszülői hálózatának vezetője. Ő az egyik kísérőnk, aki lefekteti a játékszabályokat: csak olyat írhatok, ami a gyerekek javát szolgálja. Nem említhetem a kicsik valódi nevét, ügyelnem kell rá, nehogy felismerhetők legyenek a történetből. A Máltai Családok Háza helyettes és nevelőszülői hálózat az országban 117 családot gondoz, benne kétszázegy gyerekkel. Az erkihez hasonló program egyelőre nem indult más településen.

– A nevelőszülői tanfolyam első 28 órája arról is szól, hogyan rettentsük el a jelentkezőket. Aki nem lép vissza, annak van esélye rá, hogy tudja ezt csinálni, így folytathatja a kurzus következő 32 óráját. A nevelt gyereknek előnyszabályt kell élveznie. Ahogy a fociban sem sípol minden szabálytalanságra a játékvezető, ha van rá remény, hogy a támadó sikerrel végigviszi az akciót. Mi sem vehetjük észre, s vethetjük a gyerek szemére minden hibáját, különben az egész nap a dorgálásról szólna – érvel Horváth László.

A humor alapkövetelmény a túléléshez. Ez nem olyan szakma, mint a bolti eladóé meg a kőművesé, amit bárki kitanulhat. Erre születni kell. Abból válhat jó nevelőszülő, aki képes feldolgozni a kudarcokat is, igaz, a hálózat segít ebben. Megesett például, hogy egy befogadott diák óra közben váratlanul kiugrott az osztály ablakán – szerencsére az iskola egyszintes. Később be kellett látni, ő nem tud beilleszkedni egy család életébe, pszichiátriai otthonba került.

Ha valaki, hát Laci bácsi – így nevezik őt Erken, és „félistenként” néznek fel rá – tényleg tudja, miről beszél. Korábban egy fővárosi gyermekotthonban deviáns és antiszociális fiatalok közt dolgozott, ma sem tud úgy átvágni a Széll Kálmán (korábban Moszkva) téren, hogy ne köszönjön rá néhány az ott tébláboló szakadt figurák közül. Feleségével öt saját gyermekük született, de akadt olyan időszak, amikor a vér szerintiek mellett öt neveltet fogadtak be, így tizenketten ülték körbe az asztalt. Felkészülten, hittel telve nevelnek, mégis voltak kudarcaik is.

Mikkamakka – Erken ez a név nemcsak Lázár Ervin mesefiguráját rejti, így hívják a kismamák „főhadiszállását”. A Biztos Kezdet Gyerekházban az ötévesnél kisebbeket várják délelőttönként. Látogatásunk idején kevesen játszadoztak ott, a ház vezetője szerint azért, mert sokan lázasak, betegek.

– Igyekszünk rendszerességre szoktatni az idejárókat, ezért napirendet készítünk. Aki időben felkel, és ideér fél tízig, csak az kap tízórait. Ha az anya szeretné, a ruhákat is elhozhatja, használhatja a ház mosógépét – tudom meg Vas Tündétől. Sokszor azonban a leginkább rászorulók élnek bezárkózva. Ahhoz már bizalom kell, hogy merjenek kérdezni, segítséget kérni. A házban roma segítő dolgozik, ő Serfőző Szilvia, aki Tündével együtt most végzi az egri főiskolán a csecsemőgondozó szakot. Az erkiek neki könnyebben megnyílnak, és elfogadják a tanácsát, ha mondjuk, nem tudják beosztani a pénzt. Itt remekül megfér egymás mellett a háziorvos gyermeke az egykori hajléktalanéval meg a nevelőszülőnél élőkkel – szerintük ez segíti a másság elfogadását. Nyáron családi tábort szerveztek, oda is így válogatták össze a csapatot.

– Jenőke attól tartott a Szelidi-tónál, hogy tengeribeteg lesz, de szerencsére nem lett baja a csónakázástól – meséli Tóthné Farkas Mária, aki négy nevelt és két saját gyermeke mellett már unokával is büszkélkedik. Ennyiféle gyereket nehéz külön szólongatni, meséli, a táborban szokott rá, hogy csak kiált nekik: gyertek, családjaim, s már sorjáznak is utána…

– Az idők folyamán elnéptelenedett a község. A tatárjárás után a királyunk betelepített új lakókat. Én nem IV. Béla vagyok itt, hanem első Béla, de hasonlóra gondoltam. Halálra ítélt az a hely, ahol nincs gyerekzsivaj – szögezi le a 950 lelkes Erk polgármestere, Meleghegyi Béla. Kezdtek beszivárogni ide lumpen elemek, akiket máshonnan kiutáltak vagy akiket a lakásmaffia kisemmizett, s ez lett a végállomásuk – mondja. – Jobb lenne, ha magunk választhatnák ki, ki telepedjen le, gondolták.

Tarnabodi mintára segítségül hívták a Máltai Szeretetszolgálatot, így lettek befogadó falu. Az első házakat egy holland asszony, ahogy itt emlegetik, „Mip tante” vette az ideköltöző hajléktalanoknak. A polgármester hálából kijelentette: „Én magából díszpolgárt csinálok Erken!” Mire az idős holland hölgy könnyekre fakadt. A két hevesi falu első embere akkor felkerekedett, hogy Hágában mondjon köszönetet a mecénásnak: egy Erket ábrázoló festményt vittek, és Tarnabod kulcsát. Később belevágtak a nevelőszülői programba, hogy még több legyen a gyermek: a helyi iskolában a diákok száma 2007-ben még csak 71 volt, most 108, és már van hatvan óvodásuk is.

Egy dologról senki sem beszél szívesen a faluban. A hírekből tudjuk, hogy három éve szó szerint éhen halt egy 13 hónapos erki kislány, Melissza Margaréta. Az anyja azért nem szoptatta, mert úgy hallotta, mivel időközben terhes lett a következő, ötödik lányával, mérgezővé lett a teje. Az anyát felfüggesztett büntetésre ítélték, de nevelheti a gyerekeit. Vajon ők tudják-e, mi az a biztos kezdet?

– Nem jó, hogy Lívia az öccsébe csimpaszkodik, ha elesettnek érzi magát, és nem a nevelőanyjába. Viszont jó hír, hogy Karcsi elszaladt, amikor beléptünk. Baj lett volna, ha egykedvűen itt marad köztünk, idegenek közt – így kommentálja a következő családnál lezajlott jelenetet Bogos Klára, a máltais hálózat tanácsadója, eredeti szakmája szerint védőnő. Nyitrai Józsefné Otília tessékelt beljebb minket, szabadkozik, mert a 7 éves kislány – nevezzük Líviának – belázasodott, és gyorsan ágyba kell dugni. Otíliának 45 éves fejjel két felnőtt gyereke, három unokája van. Két éve hosszas töprengés után, a polgármester unszolására szánta rá magát a nevelőszülőségre. Karcsi – hívjuk így az asszony öléből felénk tekintgető kétévest – 3 hónapos volt akkor, s olyan legyengült, hogy a fejét sem tudta emelni. Mára vaskos fiúcska lett, szereti a hasát. Hajnali fél hatkor ő ébreszti a családot, s kiköveteli az üveg tejét még reggeli előtt. A családfő, Jóska se bánja az ébresztést, mivel korán indul dolgozni, a Máltai Szeretetszolgálat segítségével a tarnabodi elektronikai bontóban kapott állást. Éjszakánként azonban a hobbijának él, csendéleteket meg szentképeket festeget, s teleaggatja a falat.

– Helyes, hogy a nevelőszülőség nem a megélhetés forrása. Különben a gyermekek pénzét élné fel a család. Fontos az is, hogy lássák, reggel apa felkel, és munkába indul – érvel Horváth László. Szeretnék azonban elérni, hogy a nevelőszülő anyáknál beszámítsanak a szolgálati időbe azok az évek, amiket otthon töltenek, voltaképpen 24 órás szolgálatban.
– Eredetileg kistestvért szerettünk volna a nagylányunknak, de nem sikerült. Így aztán két póttestvért kapott – meséli Góré Ferencné Mária. Korábban az óvodában dolgozott, így ért a kicsik nyelvén. Megtapasztalta, a nyomorból jöttek számára mesés élmény egy ünnepi asztal látványa is. Az egyik lány például így kiáltott fel: „Úgy terítettek meg, mint a királyoknál!” A férje eleinte furcsállotta az ötletet, hogy mindjárt két kislányt fogadjanak be, aztán megtört a jég. Már Ferenc se bánja, hogy két és fél éve „nőuralomban” él. A kezdeti rázós hónapokat persze át kellett vészelniük, hiszen az összeszokást években mérik. Megesett: szépen felöltöztették a lányokat, buszra ültek, hogy találkozzanak a vér szerinti anyjukkal – aki nem jött el.
Természetes, hogy a családjukból kiszakított gyerekek gyászreakciót mutatnak. Hisztiznek, törnek-zúznak, a földhöz vágják magukat – ez mind rendjén való a hozzáértők szerint. Még súlyosabb veszteségekre utalna, ha apatikusan beletörődnének, hogy megint egy újabb hely és két idegen ember, akiket apának és anyának lehetne szólítani…

Aki elnyeri egy gyerek bizalmát, az nagy felelősséget hordoz. Horváth László így fogalmaz: „A nevelőszülő szerepe talán csak néhány hónapra szól, de a kapcsolat legtöbbször nem ér véget a nagykorúsággal sem. Amíg én élek, s amíg ők élnek, addig tart.”