Árad, mint a fény…

Tizenegy éves volt, mikor 1985 karácsonya előtt megismertem. Nem sokkal azután, hogy Gyenes János és felesége, Piroska (mindketten erdészek) úgy döntöttek, hogy négy gyermekükkel Borsodból visszajönnek Szadára. „Feltettem egyszer a lemezjátszóra Smetanától a Moldvát – mesélte akkor az édesanyja. – Feküdtünk az ágyon, hallgattuk, s egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenki sír. Kriszti akkor könyörgött, hogy menjünk haza, anyu…!”

Fülemben cseng a négy gyermek (két fiú és két lány) nevetése, akiknek a haza Szada, a Margita aljában levő ház volt. Nem tudhatták még akkor, hogy mit rejt számukra a sors: 1990 karácsonya előtt egy fatális balesetben meghalt a legkisebb testvér, Piroska, tízévesen. Gyenesékkel együtt gyászolt a falu, s Kriszti, aki akkor tizenhat esztendős volt, úgy érezte, a húga helyett is élnie kell.

Bébiszitterként dolgozott, majd elvégezte az óvónőképzőt. Férjhez ment, s 1999 júniusában megszületett a kislánya, Fruzsina. Házassága azonban nem soká tartott, egy év múlva visszatért Fruzsinával a szüleihez. 2003-ban vették fel óvónőnek a szadai óvodába.

– Amellett, hogy imádja a gyerekeket és nagyon ért a nyelvükön, Kriszti a lelkiismeretesség és a szorgalom mintaképe – mondja róla Weitz Magdolna, az óvoda vezetője, aki kolléganőivel és a szülőkkel összefogva mindent megtett, hogy segítsék – anyagiakkal is, mert nem kevés pénzbe kerül – a gyógyulást. Elhelyeztek egy dobozt az óvodában, azután a szemközti ABC-ben, a három szadai gyülekezet (katolikus, református, baptista) összesen 150 ezer forintot ajánlott fel. Sorra érkeztek az adományok a Gyenes Krisztina gyógyításához nyitott OTP-számlára is, az összeg már félmillió forint fölött jár.

Az agytrombózis után, ami december 9-én történt, Krisztinán a Honvéd Kórházban életmentő műtétet kellett végrehajtani. Ezután heteken át a kistarcsai Flór Ferenc Kórház intenzív osztályán ápolták, ahol édesanyja naponta vele lehetett. Innen január 23-án a veresegyházi Misszió Egészségügyi Központba került rehabilitációra, Gyeneséknek ezért napi 6500 forintot (körülbelül havi 200 ezer forint) kellett volna fizetniük. Kérésükre – mivel anyagi helyzetük ezt nem tette lehetővé – a misszió igazgatónője, Jobban Eszter 80 százalékos engedményt adott a rehabilitációs díjból, majd pedig a szadai önkormányzat átvállalta a maradék 20 százalékot.

Március elején az egyik anyuka, dr. Farkas Anikó kezdeményezésére Gyenes Krisztina javára árverést rendeztek a faluházban. A fődíj a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott tagjai által aláírt labda volt, melyet a Szadán élő csapattag, dr. Kiss Gergely hozott el (Kriszti óvó nénihez járt mindkét gyermeke). Kiss Gergő készíttette el azt a katicás bukósisakot is, melyet (különösen a csápját) a jótékonysági esten Krisztina katicás csoportjának szinte minden tagja végigsimogatott.

Az árverésen körülbelül 350 ezer forint gyűlt össze, s a csaknem száz felajánlott tárgyból csupán hat kisebb maradt meg. A jótékonysági est bevételével együtt – melynek főszervezője Juhászné Bankó Erzsébet, a faluház vezetője volt – Gyenes Krisztina gyógyulásához eddig mintegy kétmillió forintot adtak a szadaiak (ide értve a környező településeken élő kollégákat is).

– Óriási segítség ez – hallgatom Gyenes Jánost, Krisztina édesapját. – És itt jóval többről van szó, mint a pénzbeli támogatásról, ami nélkül persze nem tudom, mi lenne velünk. Ám amit még ezen felül kaptunk oly sok embertől, az maga a csoda, a lélek csodája.

– A legnehezebb órákban is hittük, hogy meg fog gyógyulni – szólal meg csendesen Piroska, s megsimogatja a nappali szoba puha szőnyegén fekvő lánya fejét. Az ablakon beragyog a márciusi nap, s Kriszti ilyenkor itt, a fényben érzi legjobban magát.
Sorra vesszük, mi mindent tanult, hogy óvónőként még többet adhasson a gyerekeknek. Elvégezte a népijáték- és kismesterség- oktatók iskoláját, utána kitanulta a bőrtárgy-készítést, majd következett a szalma- és csuhéfonás, a népdaléneklés, a mesemondás. Kislányával, Fruzsinával – aki gyönyörűen citerázik, énekel és táncol – 2008-ban különdíjat nyert Gödöllőn, a Kárpát-medencei Magyar Népmesemondók Találkozóján, 2010-ben Szadán pedig az év pedagógusa lett. Hogy milyen erő lakozik benne, jól mutatja, hogy bár a bal keze és lába még merev, s a koponyacsontjából is hiányzik egy darab, máris arra készül, hogy ha majd felépül, gyógytornával mozgáskorlátozott gyermekeknek fog segíteni.

– A naplójában olvastam egy gondolatot – mondja János másnap, miután a faluházi műsor véget ért: – „Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak. Egyszerűen csak szeress, és fontos leszel.” Úgy érzem, hogy ebben egész lénye benne van. A határtalan szeretete, amely viszonzásra lelt…, s amely most árad rá, mint a fény…