Bölcsőházból Angyalkertbe

Habár nemes szándékkal láttak neki hajdan az első magyar „bölcsőház” alapításának, már akkor is anyagi gondokkal küszködtek. Szerencsére támaszkodhattak az arisztokraták adományaira, ahogy az első óvoda, az Angyalkert is egy grófnő, Brunszvik Teréz jóvoltából létesült. Végre 1852-ben a budapesti Kalap utca egyik bérházának ötszobás lakását birtokba vehették az első bölcsisek. Akkoriban csak a budapesti illetőségű, „szegény, lakáson kívül dolgozó szülők kisdedei” számíthattak az ellátásra. A munkásnők akár reggel 5 órára behozhatták a gyermekeiket, s egészen este 7-ig vigyáztak rájuk. Már a kétheteseket is bölcsődébe adhatták, ezért ebédszünetben az anyák bejártak megszoptatni a csecsemőket. A korabeli sajtó üdvözölte, hogy van végre egy hely, ahol 4 éves korig vigyáznak a kisdedekre. Őket ugyanis addig vagy otthon hagyták az anyák, vagy esőben, sárban, fagyban is magukkal cipelték. Kezdetben egyletek és üzemek nyitottak bölcsődéket. Az első, valóban ilyen célra szánt épület – mely 1876-ban Sissi királyné védnökségével nyitotta meg kapuit a Józsefvárosban – ma bölcsődemúzeumnak ad otthont. A II. világháború előtt már félszáz „bölcsőházban” és napköziben vigyáztak a kicsikre, ebből 40 vidéken működött.

„Intézetünk feladata józan és becsületes szülők csecsemőit – míg azok munkáikat végzik – ápolni, tartani, és így családi jobblétüket előmozdítani” – szólt az első bölcsőde alapszabálya. A kicsikkel jól bántak: nemcsak etették és mosdatták, de játszani is engedték, mi több, arról sem feledkeztek meg, hogy a gondozónők rendszeresen a karjukba vegyék őket. Érdekes, hogy jó száz évvel később, az 1950-es években már nyoma sem volt e gyerekbarát szemléletnek. A Ratkó-korszakban – amikor szülni az asszonynak kötelesség, lánynak pedig dicsőség volt – az állam zsúfolttá duzzasztotta a bölcsődéket. Az egyforma ruhába bújtatott kisdedek nem is remélhettek személyes törődést, a gondozónők úgy bántak velük, mintha munkafázisok volnának: egyikük csak mosta, a másik csak törölte az arcukat. Szokás volt a sorban biliztetés: mindenkinek „vezényszóra” kellett elvégeznie a dolgát. Dacára annak, hogy a közösségi lét erősen ajánlott volt, a gyerekek gyakran megbetegedtek. Ideje volt hát rádöbbenni, hogy egy igazi bölcsőde több szimpla gyerekmegőrzőnél…