Istállókba hívó hajnalok

Hatvan éven át hajnali kettőkor kelt, s 69 évesen is kint van háromkor az istállóban – mondja Fekete Lajos, aki Nádudvar szülötteként a hetvenes évek közepén került a Bugyi községhez tartozó Ürbő¬pusz-tára, a Kiskunsági Állami Gazdaságba. Bár csak négy osztálya volt, a munkájára fölfigyeltek, látták, mindene a jószág. Az elletőt és a borjúgondozót, ahol a feleségével együtt dolgoztak, hamar rendbe hozták, a borjúelhullás a korábbi katasztrofális állapotok után tíz százalék alá csökkent. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztertől 1984-ben mindketten miniszteri kitüntetést kaptak, majd az állami gazdaság igazgatója, Szóka József felkérte Fekete Lajost, vállalja el az egész állattenyésztés irányítását. Így lett – akkor immár nyolc osztállyal – kerületi igazgatóhelyettes, és akik bíztak benne, nem is csalódtak. Az állattenyésztés tízmilliós vesztesége után húszmilliós éves nyereség következett, a tehéntej önköltsége látványosan csökkent, a minősége óriá¬sit javult. Fekete Lajos a hanyagságot nem tűrte, ezért sokan szerették, ám akadt, aki a keménysége meg a szókimondása miatt haragudott rá.

Az állami gazdaságtól kaptak egy vizes, zsombékos, nádas területet, rendbe hozták, s tanyát építettek rá. A gazdaságtól kiselejtezett traktorokat vettek, megjavították őket, munkagépeket vásároltak hozzájuk. Mindkét fiuk műszaki ember lett: Lajos esztergályos, Sándor mezőgazdasági gépszerelő, egyre többet segítettek ők is. A ’80-as évek közepén háztáji gazdálkodásuk – az otthoni jószágtartásnak köszönhetően – a család jövedelmének egyharmadát adta. Ekkor történt, hogy az állami gazdaság gépparkja az esős nyáron kicsinek bizonyult a betakarítási munkák elvégzéséhez, s az igazgató fölvetette, bevonhatnák a dolgozók magántulajdonban lévő gépeit is. Többekkel bérleti szerződést kötöttek, köztük Fekete Lajossal is, neki volt a legtöbb gépe. Állítja ma is, hogy mindenben a gazdaság jogtanácsosának útmutatása szerint jártak el. A dabasi népi ellenőröknek azonban nem tetszett az ürbőpusztai „kapitalizmus”, végül bíróság elé került az ügy. A Ráckevei Bíróság 1988. decemberi ítéletében az üzérkedés vádja alól felmentette őt, de magánokirat-hamisítás miatt 16 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá. Fekete Lajos azt mondja, már egyáltalán nem látott tisztán, hogy mit írhat alá és mit nem. A bíróság ítéletét ezzel együtt elfogadja, annak következményeit azonban már nem. Az ítélet után ugyanis az új igazgató elküldte a gazdaságból.

Ezt olyan igazságtalanságnak tartja, ami azóta sem hagyja nyugodni. Kapott egy lehetőséget a gazdaságtól, élt vele. Gépeire a bérleti szerződéseket – ugyancsak a jogtanácsos javaslatára – családtagjai nevére kötötte. Tény, hogy így kevesebb adót kellett fizetnie, de a gépek végül is a család tulajdonában voltak. Többször is áttanulmányozva a bíróság félszáz oldalas indoklását, úgy látom, tényleg korrekt ítélet született. Más kérdés, hogy miként foglalkozott az üggyel a sajtó: két év alatt számos cikk jelent meg a megyei és az egyik országos lapban, de Fekete Lajost soha senki nem kérdezte meg.
Hosszú ideig a kórházakat járta, idegileg kikészült. Úgy érezte, többet tett ő a Kiskunsági Állami Gazdaságért, mint hogy így kelljen (el)bánni vele. Miután elküldték, földet bérelt a gazdaságtól, próbált marha- és sertéshizlalásból meg juhtartásból megélni. Ezzel nem is volt baj, mert a jószágai tetszettek a kereskedőknek. Az állami gazdaság megszűnésekor, 1992-ben azonban a felszámolóbiztos a 130 hektáros terület további bérléséhez nem járult hozzá, helyette hat hektárral kellett beérnie. A kft.-nek köszönhetően, melyet Sándor fiával hoztak létre, az állattartást mégis – csökkentve az állományt – folytatni tudták, és szép eredményeket érnek el ma is.

Ürbőpusztán él a másik fiuk is, így mind az öt unoka közel van. Különösen a 12 éves Sanyit vonzza a mezőgazdaság. A traktor, a kombájn vezetése neki nem okoz gondot, legjobban mégis a jószágok közt szeret lenni. Fekete Lajos csak nézi, hogyan bánik velük, s ilyenkor minden búját feledi.