Range Rover Evoque Si4: Őfelsége megőrült?

Elképzelem, hogy az angol királynő egy éjszaka bekattan. Kihagyja a protokollt és a sok testőrt. Maga ül a kormányhoz és napszemüvegben levezet a windsor-i kastélyhoz. Ehhez az úthoz az Evoque dukál!

A Land Rover az elmúlt években komoly változáson ment át. A tulajdonos Ford 2008-ban eladta az egész márkát a Jaguarral együtt az indiai Tata Motors-nak. Így fordulhatott elő, hogy a mezőgazdasági gépek határát súroló Mahindra és a szemtelen luxust képviselő legkisebbik Range terepjáró, az Evoque távoli unokatestvérekké avanzsáltak. A Range Rover egyébként hagyományosan a Land Rover luxusmárkája, de eddig csak nagy, rendes batár méretű autókat építettek. Az Evoque az első, ami megtöri ezt a vonalat, bár a képeken egyáltalán nem tűnik kicsinek. Élőben sem, pedig valójában alig öt centivel hosszabb az ötajtós Focus-nál – persze, jóval szélesebb és magasabb annál. Az Evoque az övvonal alatt valódi terepjáró, az övvonal felett pedig brutális, ék alakú sportkocsi. A tető ijesztően lejt, amit kiemel fehér színe is. Ehhez jönnek a gonoszul hunyorgó LED-es lámpák, melyek karakteres és extravagáns kinézetet kölcsönöznek neki. Amerre jár, a fejek utánafordulnak, de még a mutatóujjak is meg-megindulnak: mi ez? És még inkább: ki ez? Az Evoque tökéletesen alkalmas rá, ha azt akarjuk, hogy sárgulva utáljon a nép.

Hát még ha látnák, hogy néz ki a kis Range belülről! Bőr és fém – legalábbis fémszerű műanyag – mindenhol, hűvösen, mondhatni, angolosan elegánsan. Az ülések és az üléshelyzet pompás, kívánni sem tudnék jobbat. A kupé alapfelszereltségéhez tartozik az elektromos ülésállítás is, bár ha valakit hátra beültetünk, újra be kell állítanunk az első üléseket – ez azért méltatlan... Hátul egyébként nem sok a hely, az oldalablakra pedig a lőrésszerű jelző sem túlzás. Ahogyan a hátsó szélvédőre is, a kilátás mindenfelé borzalmas. Az A-oszlopok és a mázsányi tükrök képesek egy KAMAZ-t is kitakarni a körforgalomban. A legmagasabb felszereltségi szinten alap a változtatható belső hangulatfény és a küszöbvilágítás, ami segít, hogy este se lépjünk kutyagumiba.

Technológiailag semmi újdonságot nem hoz az Evoque, még egy követős tempomat nem sok, annyi sincs. A holttérfigyelő extra kellék még a legmagasabb felszereltségnél is, a legérdekesebb plusz pedig a Dual-view kijelző, amivel lehetséges, hogy a vezető a navigációt látja, míg az anyósülésen ülő utas a DVD-filmet. Varázslatos, mondhatnánk, de azért tegyük hozzá: a Mercedes ezt már  pár éve tudja. A kormány jó fogású, de a gombokat könnyű félrenyomni, s engem egy idő után a gombnyomást kísérő ciccegő hang is idegesít. Aztán az is lehet, hogy igazságtalan vagyok: az ultraexkluzív kinézet után valami nagyon durvát vártam, ám végső soron az Evoque a Range palettájának az alja.

Terepet járni senki sem fog vele, bár azt is lehetne. Négyféle terepprogram közül választhatunk, de négykerékhajtást nem lehet kikapcsolni és persze felező sincs. Vezetni jobb, mint amilyenre számítottam. Nagyon stabil, kizökkenthetetlen – az autó kétharmada a futómű és a hatalmas kerekek –, de emellett sem kényelmetlen. A váltó a hagyományos automata, észrevétlenül és finoman kapcsol, a fékrendszer is inkább egy izmos kompaktautóé, mint terepjáróé.

Ford-örökség a kétliteres turbós benzines. A 240 lóerős motor nagyon csendes és nagyon fürge, eszembe sem jutna ennél erősebbre áldozni – igaz, ez az Evoque palettáján is a csúcs. (Ilyenkor azért elgondolkodtató, mi értelme annak, hogy például az X6-os BMW leggyengébb motorja is erősebb ennél.) A négyhengeres Evoque-motor már alacsony fordulattól lendületes, s iszonyatosan nagyot tol 3000 felett. Kár, hogy semmi sincs benne a mai modern fogyasztáscsökkentő technológiákból. Négykerékhajtása fix, ami nem arról híres hogy lefelé nyomná a torkosságot. Nehéz, turbós, benzines: a start-stop rendszer még csak nem is rendelhető, pedig illene felkínálni. Városban így 15 literrel számolhatunk, országúton meg olyan 10 körül lehet ketyegni, hála a hatfokozatú automatának és a sűrűn elhelyezett traffipaxoknak.

A legalapabb Evoque kétkerékhajtással és 150 lovas 2,2-es dízellel alig tízmillióba kerül. Vicces, hogy a brutális méretű ajtókkal szerelt kétajtós Evoque kupé 300 ezer forinttal drágább, mint az ötajtós. Az egyetlen létező benzinmotor a tökéletesen értelmetlen kétajtós karosszériával már 13,5 millió, a kipróbált Prestige felszereltséggel pedig 16,5 de az ínyencségek még ebben sincsenek benne, mint a Magnaride adaptív lengéscsillapítók (400 000) vagy a kulcsnélküli bejutás (300 000). Mindez pedig sok, nagyon sok, mivel az X1-es BMW, de még a GLK Mercedes is milliókkal olcsóbban megkapható. Ebben a kategóriában viszont ez nem igazán számít. Itt az a cél, hogy lássák, van mit a tejbe aprítanunk. Az Evoque erre a célra tökéletes eszköz. Mellékesen pedig egy nagyon kifinomult autó, amelyet ráadásul még vezetni is jó. A luxus fogalmának esszenciája a feleslegesség, s ezt egy kétajtós kupé terepjáró azért erősen hozza.