Lájkoljatok=szeressetek!

Kommentelem, megosztom, lájkolom. Szavak, amelyek a Z generáció (az 1995–2009 között született gyerekek) számára ugyanolyan természetes kifejezések, mint a kenyér vagy a tej. Az idősebbek jórészt kívülálló szemlélők maradnak, miközben gyerekeiket beszippantja a számítógépek virtuális világa. Vajon mi áll e jelenség mögött? Természetes folyamat ez vagy pótcselekvés? Rohanó világunkban más közösségi tér nem marad a fiatalok számára, mint a számítógép? Erre próbált magyarázatot keresni Csernus Imre pszichiáter és Herczog Mária szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának munkatársa.

– Van-e élet a Facebookon túl?
– A Facebook nem ellenség, hanem kommunikációs forma ahhoz, hogy tartozzak valahová, meghallgassanak, odafigyeljenek rám, s nem utolsósorban: szeressenek – vélekedik Csernus Imre, aki szerint veszélyeket is hordoz az ilyen virtuális közösségi oldalhoz tartozás. Sok fiatal megszámlálhatatlan mennyiségű információt, kép- és hanganyagot tesz föl magáról az internetre, majd várja a visszajelzéseket, mint egyfajta megerősítést saját magával kapcsolatban. Ha ezt nem kapja meg vagy negatív kommenteket (véleményeket) zúdítanak rá, az óriási feszültséget, indulatokat ébreszt benne.

Kiengedni azonban nem tudja a felgyülemlett gőzt, mert csak ketten néznek farkasszemet egymással: ő és a gép. Az érzéseit ezért inkább elfojtja, ami tovább növeli benne a zaklatottságot és a támadó hajlamot. További veszélyt jelent, hogy a legtöbb fiatal nem valós adatokat, képeket rak föl magáról, hanem a vágyott világot jeleníti meg az interneten, s ez akár az énkép torzulásához vezethet. A pszichiáter szerint a családon belüli beszélgetések hiánya és a szülői felületesség miatt merülnek bele a gyerekek a virtuális világba.

Herczog Mária részben egyetért a fentiekkel, de ellenérvként a saját tapasztalatait hozta föl: ő annak idején iskola után a telefonon „lógott” állandóan, ami a szüleit éppúgy idegesítette, mint a mostaniakat az internet. Szerinte az sem új jelenség, hogy a gyerekek bántják egymást: bár a Facebookon zajló zaklatás valóban kegyetlen dolog, de valószínűleg nem sokban tér el a „nemecseki” megaláztatásoktól. Azt azonban megerősítette: fontos, hogy a szülő fizikailag és lelkileg is elérhető legyen a gyermek számára.

A szociológus szerint a probléma ott kezdődik, hogy a mai fiataloknak rengeteg a szabadidejük, amit nem tudnak hasznosan eltölteni. Mert azért azt illúzió lenne állítani, hogy 50-100 évvel ezelőtt a szülők és gyerekeik önfeledten játszva, közösen töltötték volna az idejüket, s éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattak volna a kályha mellett. Mégis, fizikai értelemben többet voltak együtt. Egy mai üzbegisztáni példát említett: – Félreértés ne essék, nem értek egyet a gyerekek kizsákmányolásával – kezdte. – De a gyapotszedés idején Üzbegisztánban bezárják az iskolákat, s a családok együtt mennek a földekre. A gyerekek a szüleikkel közös élményekre tesznek szert, megélik azt az érzést, hogy fontos és hasznos tagjai a közösségnek.

Csernus azt mondja: minél hamarabb meg kell tanítani a gyerekeknek, mi a felelősség. Ezt akár azzal is lehet kezdeni, hogy ő tesz rendet a szobájában. Ha megdolgozik érte, máshogy értékeli az eredményt. S ha megtanulja a felelősségvállalást, akkor előbb-utóbb önmagát is tudja menedzselni. Herczog szerint az a gyerek, aki biztonságban, szeretetben nő fel, és a szülők irányításával több választási lehetősége is akad a szabadidő eltöltésére, nem lesz veszélyeztetett az internettől. Mert arra használja majd, amire az való.