Skoda Citigo 1,0 Active: nézd meg még egyszer!

A Skodából zseniális érzékkel csinált egy másodvonalbeli Volkswagent a wolfsburgi cégóriás. Különbség már gyakorlatilag csak a presztízsben és abban van, hogy egy Skodának – érezhetően szándékosan – nem szabad olyan jól kinéznie, mint egy Volkswagennek. Így van ez a legújabb mini esetében is, ahol az Up! a zászlóshajó, a Citigo pedig csak pár hónappal később jöhetett ki, nehogy ellopja a show-t. Az autó minden részletében ugyanaz, egyedül a kormány, a lámpák és a lökhárítók lettek skodásítva. Az összhatás így is rendben van, de nekem az Up! egy hajszállal jobban tetszik. A forma tehát adott, az Up! bebizonyította, hogy tényleg lehet értelmes négyajtóst csinálni 3,5 méteren.

Szóval négy ajtóval is egészen élhető a Citigo, sőt így használható csak igazán. Hogy egy miniautóban elöl van hely, már nem is olyan meglepő, de az, hogy 180 centimmel magam mögött is elfértem, vagy hogy négy felnőttel a Balatonig egy nyikkanásnyi panaszt sem hallottam, már sokkal megdöbbentőbb. A Citigo-nál nem csak hangzatos ígéret a kívül kicsi, belül nagy szlogen. Az első ülésekbe beleépítették a fejtámlát, ettől nekem valahogy kényelmetlenné vált. Akárhogyan állítgattam a kormányt és a háttámlát, nem tudtam teljesen kibékülni a pozícióval. A kezelőegységek a faék egyszerűségével működnek, a helyére pattintható, feláras navigáció nagyszerű. Bónuszként pedig a fedélzeti számítógép adatait, vagy a vízhőfokot és a fordulatszámmérőt is megjeleníti. A csomagtartó egészen meglepő módon használhatóra sikerült. 251 literes, amivel osztályelső a kategóriában, s alatta még egy rendes méretű pótkerék is elfért, pedig ezt már aztán végképp nem néztem volna ki belőle. A beltér tehát lenyűgözően tágasra sikerült, egyedül a hangulatot hiányoltam. Minden fekete, minden kemény, mindenen érezni a spórolást. Legalább a csupasz lemezeken a külső (esetünkben egész vidám) színt beengedték az utastérbe. Ami rossz, hogy például a vezető oldalán is csak egy ablakemelő kapcsoló van, vagy hogy a hátsó ablakokat csak billenteni lehet. Pakolóhelyből egész ötletes és bőséges a felhozatal. Kedvencem a mobiltartónak tökéletes műanyag pohár a váltó mellett.

Az egyetlen, 1,0 literes, háromhengeres motor kétféle teljesítményszinttel kérhető. Az erősebbik (vagy inkább kevésbé gyenge?) 75, a tesztelt példány 60 lóerős volt. Tényleg nem sok, de vissszafogottan vezetve, korlátainkat észben tartva simán élhető ez is. Százzal poroszkálva egyáltalán nem zajos a kis Skoda, sőt kifejezetten csendes a motorja. Ilyenkor lazán 5 liter alatti a fogyasztása, de városban sem ment 6 fölé. Ez így elég barátságos, pláne annak tudatában, hogy a motor technológiai megoldásain nem spóroltak, ahogy a biztonságon sem: a menetstabilizátor alapáron jár minden Citigo-hoz. A váltó a hagyományokhoz híven határozottan és finoman csusszan egy-egy fokozatba. A tesztautóban benne volt a feláras city safe rendszer, ami csendben, de ugyanazt tudja, mint a Volvo rettenetesen bepromózott rendszere:  kilométer/óra között magától állóra fékez, ha akadályt észlel maga előtt. Koccanás így kizárva, s ha egy Citigo-t látunk a tükörben mögöttünk, fellélegezhetünk. A futóművel semmi baj nem volt, a sarkokba kitolt kerekeknek hála stabil és egyáltalán nincs idegesítően bólogatósra hangolva.

A Citigo alapára valamivel 2,3 millió alatt van, a Volkswagen embléma felára 200 ezer forint. Ami, ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag ugyanarról az autóról beszélünk, kissé borsos. A Citigo négy ajtóva,l klímával és még egy-két csecsebecsével az Ambition felszereltség részeként (központi zár, elektromos ablak stb.) 2,7 millióért akasztható le. A tesztautó a sok nyalánksággal – city safe rendszer (126 000), navigáció (100 000) – 3,3 millióba kerül, ami még mindig nem túl sok. Alig 2,5 millió alatt jó vételnek tűnik, okos, hogy nem lőttek az árral a Fabia árszinjére (a fapados Fabia 2,8 millió). A Citigo kis túlzással a családok számára is alternatíva lehet itthon.