Gyerekek is elkezdhetik!

Ezt tárja fel a tizenkét fős csapat – frissen szerzett szakértelemmel. A legidősebb is csak tizenegy éves, de akad köztük óvodáskorú is (ő történetesen az én gyermekem). S hogy mit keresek vele a forró, nyári hétvégén emberi maradványok mellett? Válasz a kérdésre: mely korból származik a lelet? Támpontként gyűrű kerül elő az egyik ujjcsontról meg néhány pénzérme és egy fibula – vagyis ruhakapocs – az ókorból.

Őszi Zoltán múzeumpedagógus, a program gazdája azonnal megragadja az alkalmat és ejt néhány szót a Római Birodalomról. A kölykök a történelmi morzsákon és a régészeti módszereken túl azzal is szembesülnek, hogy a régésznek perzselő napsütésben és hóesésben egyaránt muszáj dolgoznia. Ám úgy tűnik, ez egyikük kedvét sem szegi. Sőt még az se, hogy a kutatás eredményeként nem dinoszauruszcsontokat találnak, sem kincses ládikát, ahogy a modern mesékben szokás. Mégis tele vannak izgalommal itt, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum udvarán.

A Somogy Megyei Múzeumigazgatóság komolyan veszi a múzeumpedagógiát, ezért indította el néhány évvel ezelőtt gyermekeknek szóló programjait, melyekből mára már tizenötféle működik. A legkisebbekre is gondoltak, őket célozza a Manómúzeum sorozat. Ám a manóság állapota múlandó, s hogy ne maradjanak program nélkül azok se, akik kinőttek belőle, a hat és tizenkét év közötti korosztály részére megszervezték a Kölyökmúzeumot. Ennek második foglalkozását tartják most.

Az érdeklődés mindjárt az érkezés után – jócskán az udvari ásatás előtt – felcsillant a gyerekek szemében. Mert mi várta őket az előadóterem asztalán? Bronzsarló, koponya, kőbalta, lábszárcsont. Ők pedig olyan természetességgel ragadták magukhoz az elmúlás tárgyi bizonyítékait, mintha legókockákat adtak volna nekik. Megtudhatták aztán, hogy a falra vetített színes ábra nem tortaszelet, hanem földszelvény, majd légi fotókat tanulmányozhattak és hallhatták, miként segítik e felvételek a régészek életét. Volt tálcán tálalt hómező és zseblámpából érkező napsütés, csakhogy belássák, ami nem látszik: déli napfényben a domborzati eltérés. Felnőttként talán majd azért sem fognak értetlenkedni, mi szükség egy-egy útépítés előtt a területet régészeti vizsgálatnak alávetni. Most azonban még javában gyerekek, akik másfél órán keresztül feszülten figyelnek, válaszolnak, kérdeznek. A végén aztán így kommentálják az eseményeket:
– Ez volt eddig a legjobb foglalkozás!

Nábrádi Botond Vitéz mondja ezt, aki négyéves kora óta nagy múzeumrajongó. Akárcsak édesapja, aki számára egyértelmű, hogy a gyereket nem hamburgerrel, hanem tudománnyal kell tömni. Sport, művészetek, nyelvek – folytathatnánk az eszmecserét, de közben Őszi Zoltán felteszi a nagy kérdést:
– Ki szeretne régész lenni?

Az összes pici kéz a magasba lendül. A szülők csak mosolyognak. Mert tudják, hogy a következő előadáson aztán mindenki antropológus szeretne majd lenni. A közbeeső egy hónap alatt – a múzeum kerítésén túl – pedig nehézgépkezelő, vagy quadgyártulajdonos, esetleg kerékpárversenyző…