Mini Countryman SD All4: a lehetetlen lehetséges

A BMW nagyot dobott a Mini megvásárlásával. Feltámasztotta a kultmodellt, amiből talán még nagyobb sláger lett, mint az eredetiből. Stílus és egyéniség, német technikával – mondjuk, nem is kell sokat gondolkodni, hogy ez a kettő így együtt ütös. Aztán lassan palettát kezdtek építeni belőle. Ma már van kupé (abszolút értelmetlen, de pont ezért jó), kabrió, kombi (Clubman néven) és a Countryman, ami terepjárónak nem, de kompaktnak elmegy.

Kívülről szerintem ez a legszebb Mini, hiába kicsit drabális. Van benne némi elrettentő kivagyiság, mindene megnőtt, de bőven bele lehet látni a klasszikus vonalakat. Nemtől függetlenül mindenkinek tetszett, de talán a nőknek egy fokkal jobban. Úgy látszik, a cuki kisautók ideje lejárt, ahogyan a vékony, értelmiségi férfiaké is. Gyúrás nélkül nincs nő, kezdjünk el hozzászokni. A kicsit emelt hasmagasság és a név ellenére a Countryman nem terepjáró, csak egy enyhén emelt hasmagasságú kompakt, amivel a négykerékhajtás miatt bátrabban merészkedhetünk egyhe földutakra is.

Beszálláskor büntet a Countryman: a kilincs rendre odacsípi az ember ujját, nem éppen jó antré. A vezetőülésből jól kilátni, de azt nem értem, hogy teljesen átlagos üléspozícióból miért nem látom az egész visszapillantó tükröt, csak úgy a kétharmadát. A belső egyébként a már megszokott-szokatlan Mini bél. Középen a hatalmas, levesestányér méretű sebességmérű terpeszkedik, használati értéke a nullához közelít, viszont szép és meghökkentő. Szerencsére a vezető orra elé a normál méretű fordulatszámmérőre raktak egy digitális sebességmérőt is, azt nagyobb eséllyel használjuk. A sebességmérő közepén egy csíkkijelző, alatta pedig a rádió gombjai találhatóak – érthetetlenül kis méretű gombokkal és csavarókkal. Ráadásul a kis mátrixkijelző is keskeny, ennél azért lehettek volna gálánsabbak a németek. Alul a szellőzés kapcsolói sem sokkal nagyobbak, viszont az itt található ablakemelő-kapcsolók mindenért kárpótolnak: gyönyörűek és öröm őket nyomkodni.

A hely nagyjából egy Golfot idéz, vagyis a mindennapi használatra tökéletes, akár egy-két gyerekkel is, a csomagtartó pedig centire ugyanakkora, mint a hatos Gofban: 350 jól használható liter, amit könnyű pakolni.

A mi Minink a jelenlegi legerősebb dízelt, a BMW-től származó, 143 lóerős motort kapta, ami a 318d-ben is megtalálható. Emellett egy okos négykerékhajtást All4 néven, mely automatikusan osztja el a nyomatékot az első és hátsó tengelyek között. így egészen fantasztikus az úttartás, szinte lehetetlen elbaltázni egy-egy kanyart. A motor morgós hangját nagyon nem szigetelték el az utastértől, jól hallható, nagy sebességnél kicsit már zavaró is. A kocsi a hatfokozatú automata váltó ellenére rendesen kilép, nem kell vele kompromisszumokat kötni a mindennapokban. Ahova kell, beférünk vele: ideális autó azoknak, akik állandó sávváltogatásban és előzgetésben élik az életüket. A fogyasztást nem igazán tudtam hova tenni, hiszen a BMW-motorok jelenleg a piac legtakarékosabb dízelei. De nem a Miniben. Városban, nem igazán kímélve, 9 fölé is ment az átlag, de országúti nyugodt tempóban sem akart 7 alá beférni. Ez önmagában sem mondható jónak, de ha hozzátesszük, hogy a 184 lovas 320d, ami nehezebb is, nem bírt hat felett fogyasztani, akkor elkeserítő az eredmény.

Konkurense nem igazán van, így aztán bármennyiért lehetne adni, ám érdekes hogy mégsem olyan drága. Az alapmodell az 1,6-os benzinmotorral hatmillió alatt van, s már ennek sem nagyon vészes az alapfelszereltsége. Persze a csúcsdízellel, automatával és négykerékhajtással tízmillió forintos tételről beszélgetünk, de hát Mini-vásárlók nem a sóherségükről ismeretesek. Akkor miről? Arról, hogy ha beleesnek egy formába, eltántoríthatatlanok lesznek tőle. A Countryman pedig tartalmazza azt a titkos összetevőt, amitől a Miniért bolondulók őérte is bolondulni fognak.