Rózsadomb réme kacsázik

– Azért nem hagy nyugodni a kérdés: jöhetnek még további Gallák a Szabad Földbe?
– Azokból az almokból, ahonnan Miklóssal együtt származunk – a papa szorgos ember volt, négyszer nősült –, akad még két negyedtestvér lány is, akiket viszont két különböző mama hozott magával. Ők nem Gallák, így hát vélhetően a Galla família viselt dolgai előbb-utóbb csak kifogynak lapjuk hasábjaiból.

– Amikor legutóbb találkoztunk, 2005-ben, éppen a Turizmus Rt. vezérigazgatójaként vezényelte az azóta megboldogult Tony Curtis nevével fémjelzett országkampányt, amelynek eredményeként egy csapásra megkétszereződött a tengerentúlról érkező turisták száma. Ugyan kicsit rontott az összképen, amikor Ferihegyen tolókocsin tolta ki legújabb felesége, aki úgy nagyjából kétszer akkora volt, mint Curtis, de kivágta magát, mondván: a hosszú élet titka egy 45 évvel fiatalabb feleség. Eszemben sincs számolgatni, de akkor az én hosszú életemet majdan biztosítandó nej jelenleg éppen harmadikos gimnazista…
– Legalább könnyen elbírja majd a tolószéket…

– Szintén zenész? Vagyis a két Galla humora egy tőről fakad?
– És ha hallotta volna apánkat! Ahogy mondani szokták: bármikor eladta volna a mamát egyetlen poénért! Isteni humora volt, ami nem lehetett véletlen, hiszen közgazdászként a Tervhivatalban, majd az Ipari Minisztériumban dolgozott – mindkettő igazi kacagtató munkahely…

– És mi ez az anglománia a családban?
– A papa egy ízben bement a Tescóba, ami akkor még nem bevásárlóközpont, hanem a szellemi export hazai központja volt, és megpályázott egy tanzániai kiküldetést, ahová kivitt mindkettőnket. Miklós egy kanadai iskolába került (ennyit anglomániája eredetéről), én pedig – idehaza éppen másodéves főiskolás voltam – szállodaigazgató lettem. Mégpedig Gorongoróban, ami egy kráter tetejére épült, s alatta, a mélyben található a világ legnagyobb vadrezervátuma. Az állatok nem tudnak kimenni a kráterből; ami állat csak létezik Kelet-Afrikában, az mind ott van. Ezután Dar es Salaam következett, egy ötcsillagos szálloda, ahol helyettes igazgató lettem. Ketten voltunk a személyzetből euró¬paiak, az igazgató és én. Hamarosan kitört a sztrájk, mert a személyzeti igazgató veszettül gyakorolta az első éjszaka jogát, s valakinél, úgy látszik, ezt nem kellett volna. Csak mi ketten nem sztrájkoltunk a főnökömmel – minket nem igazán érintettek meg az első éjszakás kalandok… –: az igazgató takarított, én pedig főztem az egész szállodára.

– Főzött?
– Főztem. Ha nem mondtam volna, az első szakmám: szakács.

– Én meg azt hittem, hogy vezérigazgató.
– Egyébként majdnem, ugyanis tizenkét évesen elhatároztam, hogy szállodaigazgató leszek. Ez pedig úgy történt, hogy a már említett papa igyekezett mindenhová magával vinni, mert ha otthon maradtam, meglehetősen furcsa ügyekbe keveredtem. Nem tudom, miért, de az általánosban megkaptam például a Rózsadomb réme kitüntető címet. Erről talán elég legyen annyi, hogy hozzánk nem a tanító néni, hanem a férje jött családlátogatásra, mondván, a felesége minden reggel zokog, ha aznap velem lesz órája. A papa tehát, ha csak lehetett, vitt magával. Olyasmi papát kell elképzelni, mint amilyen Mándy Iváné volt, akiről így ír: „Mikor jó atyám iskolába vitt annak idején, akkor én az utcán azonnal elájultam. A szó szoros értelmében. Ő zseniális ember volt, felismerte a helyzetet, és mivel épp a Simplon kávéház mellett mentünk el, bevitt oda. És én azonnal magamhoz tértem. Valahogy rájöttem, a természetem jött rá, hogy itt tudok egyáltalán létezni.” Szóval, ha csak lehetett, iskola helyett apámmal lógtam, s amikor elvitt egy KGST-delegáció fogadására a Szabadság szállóba, körülnéztem, és azt mondtam: szállodaigazgató leszek. Ez történt tizenkét évesen, és mintegy huszonnyolc év várakozás után a terv megvalósult: szállodaigazgató lettem.

– Mi történt addig?
– A Rózsadomb réméből később vendéglátó-ipari technikus lett, aztán a Béke szállóban szakácstanuló. Majd jött a főiskola, utána a nyíló Hilton recepciójára kerültem. Hat évig voltam ott; olyan telt ház volt a szállodában, hogy ha valaki bejött, szabályosan összeszorult a gyomrom: mi lesz, ha ez az őrült a végén még szobát kér? Majd újabb hat év, a szigeti szállodák értékesítési igazgatója lettem.

– És hol lett végre szállodaigazgató a tizenkét évesen nagyot álmodó Galla Gábor?
– A Hotel Heliában, ahol már az építkezésnél jelen voltam. Aztán következett a Danubius, ahol értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes lettem, majd 32-ed magammal megpályáztam az rt. vezérigazgatói székét, amibe végül is 2002 augusztusában beleültem.

– S amiből aztán 2006-ban „eltanácsolták”.
– Igyekeztem szakmai szempon¬tok szerint vezetni a céget – valószínűleg ez lehetett a baj…

– Amikor az ember egy egész szakma, hogy ne mondjam, egy egész iparág első embere, s onnan elküldik, akkor hogyan tovább?
– Ezen a poszton a vezérigazgatók általában egy évig szoktak kitartani. Én, a majdnem öttel, valószínűleg világcsúcsot döntöttem. Gondoltam, nem dobom ki azt a negyvenéves szakmai tapasztalatot, és csináltam egy tanácsadó céget. Ebben az időszakban a bankok elkezdtek egyszerre nagyon sok szállodát finanszírozni, de nem nagyon értettek a szállodaüzemeltetéshez. Nekik segített a cégünk, akkoriban egyetlen magyarként. Jelenleg nagyjából félszáz nagy szálloda van bankok kezében; abban segítünk, hogy milyen módon lehet ezeket életben tartani, értékesíteni.

– Rossz üzlet manapság a szállodaipar?
– Talán nem mindenkinek. De azért ma Magyarországon 800-850 kisebb panzió, szálloda sürgősen eladó. S közülük 300 olyan, ami 500 milliónál is többet ér.

– Vagyis akkor itt még adható néhány jó tanács. De hogyan kerül a képbe ez a vízibusz?
– Legalább húsz éve mániám… Aztán egyszer csak megpillantottam az interneten egy Máltán élő skót járműkonstruktőr masináját, kimentem és megvettem a kétéltűt. A jár¬mű egy nemzetközi összefogás eredménye. A hajótest a skót hajómérnök tervei alapján, Máltán készült. A felépítmény kínai, az alvázat és a motort az Iveco olaszországi gyárában szerelték, a jet hajtómű szintén olasz, a rádió adó-vevő amerikai, a zeneközpont japán, a magyar hatósági és minőségi előírások teljesítéséhez pedig egy magyarországi cég készítette fel a kétéltűt.

– Mit kell tudni a gépezetről?
– Az európai kontinensen elsőként Budapesten indult el ez a valódi vízibusz. A RiverRide egy olyan városnéző busz, amelyen két horgony, hajókürt, 160 méter hajókötél található, s mentőmellény van mind a 45 ülés alatt, a sofőrje hajóskapitány, az idegenvezető pedig segédmatróz… Miközben egy hajó is, amely a szárazföldön hat keréken gurul, tárcsafékekkel fékez, és a kapitány buszvezetői engedéllyel büszkélkedhet. Az utasok, eddig 65 ezren, Budapest panorámáját a szárazföldön és a vízen is élvezhetik. A 12 méter hosszú, 4 méter magas, 15 tonnás kétéltű a vízben busznak, a szárazföldön hajónak látszik.

– És miért hívják kacsának?
– Egy félreértés miatt. Angolul a kacsa: Duck. A jármű – amelyet eredetileg a II. világháborúban katonai használatra gyártottak – jelölése DUKW volt, amely a gyártás idejére és a működtetés módjára utaló mozaikszó. Ebből „angolult” a kiejtésében hasonló Duckra, vagyis kacsára.

– Anno mi is megírtuk: május 22-én, este 10 óra körül motorhiba miatt ki kellett menteni a RiverRide városnéző buszát a Dunáról…
– A motor és hajtómű között eltörött egy alkatrész.

– Mi történt a leállás után?
– Az, ami ilyenkor előírás szerint meg kell történjen: a matróz kidobta először az egyik, majd a másik horgonyt, a vízibusz ettől megállt, és bevárták, amíg a segítségül hívott tűzoltóhajó oda nem ért, az utasokat ez vitte a partra, majd ugyancsak ők vontatták a szárazföldre a kétéltűt.

– Az utasok nem estek pánikba?
– Ellenkezőleg, inkább élvezték a szokatlan kalandot. Igaz, ez a 27 német vendégünk nem akármilyen utas: szállodahajóval érkeztek Budapestre. A mentés után tapssal honorálták a különleges eseményt.

– Szólíthatom kapitány úrnak?
– Nem, nekem nincs jogosítványom a kacsához. Olykor azért besegítek, például árulom a jegyeket. Eleinte kicsit furcsa volt, ha jött egy ismerős, aki addig vezérigazgatóként ismert, elbújtam az oszlop mögé. Harmincöt év igazgatás után ismét meg kellett tapasztaljam, milyen a valóságos, kétkezi munka…

– Merre tovább, Galla testvérek?
– Miklós színdarabban szerepel, önálló estjei vannak, legújabban fest. Nonfiguratív dolgokat, egyre jobban. És bődületes címeket ad a műveinek, amelyek szerintem a hamarosan megjelenő második könyvének illusztrációi lesznek. Nekem pedig még vannak további hülye ötleteim, ahogy a vicc mondja: amíg még van liba. Vagy inkább kacsa?