Subaru Forester: még csak nem is füllent

Autószerelő barátom igazi BMW-őrült. Azt szokta mondani: a BMW azért jó, mert majdnem olyan technikai csemege, mint egy Subaru. Ebből arra következtetek, hogy a Subaru szakértői szemmel nézve is igazi különlegesség, amolyan földre szállt alien. Ez nem látszik rajta, a Forester könnyedén elvegyül a tömegben, amelyik az Impreza mellett a másik legfontosabb modell a japánok kínálatában. Elméletben SUV, de ne egy Q7-szerű hegyomlást képzeljünk el, sokkal inkább valami nagyranőtt terepkombit. Érdemben nem is nagyobb az Outbacknél, csak valamivel magasabb és szelídebb.

A 2012-es modellfrissítés kapcsán nagy dolgok nem történtek (a tesztben szereplő autó még a modellfrissítés előtti verzió): kapott egy indexlámpát a visszapillantó, s némiképp elegánsabb lett a műszerek megvilágítása és a középkonzol kezelő szervei a tekerő gombok helyett digitális kijelzőn állíthatóak. Ez nem változtat mindazon, hogy a Forester barátságos, ártalmatlan, inkább városban használandó terepjáró, ami ellene megy minden mai trendnek. Azért megemlíteném a hatalmas kopoltyút a motorházon, ami látványelemnek sem utolsó, de funkciója is van (ténylegesen hűt) és ízlésesen feldobja az összképet.

A Forester egyébként – ahogy minden más Subaru is – őszinte autó. Nem akar többnek, szebbnek, jobbnak látszódni. Sőt, szemlesütve szerénykedik, pedig lenne mire nagyképűnek lennie. A formatervnek nincs kiemelkedő pontja, hátulról már az unalmashoz közelít. S nem esik le az állunk akkor sem, amikor beülünk. Szokásos japán egyenbelső, masszív, tartósnak látszó, de kőkemény műanyagokkal. Szerencsére azért, ahol a kéz hozzáér – az ajtókon, a könyöktámaszon és a kormányon – finomabb anyagokkal találkozunk. Rengeteget dob a hangulaton a kategória egyik legnagyobb nyitható üvegteteje, én nagyon tudtam szeretni. A kapcsolók egyszerűek, az érintőképernyős kijelzőnek kicsit elavult a grafikája, amit megfejeltek a felette található ősi japán csíkkijelzővel, ahol az időt és a fogyasztást nézegethetjük. Egyébként egész kellemes a vezetőülésben ücsörögni, de még jobb magam mögött. A hely ugyanis minden dimenzióban rengeteg, a lábamat itt majdnem egyenesre tudtam kinyújtani, s még 450 liternyi csomagtartó is szolgál bennünket. Csodás, de mi van, ha elindulunk?

A kétliteres bokszerdízel igazi remekmű, a Subaru motorépítés tekintetében megint magasra teszi a lécet. Igaz, hogy „csak” 150 lóerős, de a bokszerségből adódóan egyrészről rettentően nyomatékos – vígan nyargal már gyakorlatilag 1500-as fordulaton is –, másrészről pedig megnyugtatóan csendes. Ez a remek hangszigetelésnek, illetve a vibrációmentes járásnak köszönhető, amit úgy kell érteni, hogy álló motornál és járó motornál semmi – azaz SEMMI! – különbséget nem érezni a kormányon vagy a váltón. A fogyasztása 7 liter környékén alakult vegyesben, ami elfogadható, de nem kiemelkedő. Van persze rendes négykerékhajtás is, fejlett differenciálzárral és nyomatékelosztóval. Kapcsolni nem lehet, de nem is kell, a rendszer mindent tud. Az alacsony súlypontú bokszermotor és a négykerékhajtás együtt elképesztő kanyarsebességet tesz lehetővé, igazán élvezetes a Forester-t terelgetni, még úgy is, hogy a kormány annyira nem precíz, mint amennyire vártam.

Szerencsére a bokszerdízel egyetlen hátránya nem érint minket. Ez pedig a drága gyártási költség lenne, ám ez az autó árán nem érződik. A dízelverzió alapára 9 millió alatt van, ami nincs magasabban a konkurencia árszintjénél, a Forestert pedig nem nagyon lehet hasonlítgatni a tömeggyártók divatterepjáróival. Ráadásul a fullos verzió sem megy 11 fölé – kár, hogy a dízelt nem lehet automatával konfigurálni.

Aki Subarut akar, azt lebeszélni nem lehet, de nem is kell, egyszerűen látogassa meg a zuglói Emil Frey Subaru Centrumot a Mogyoródi úton – egyébként a tesztautót is nekik köszönhetjük -, ott minden információ rendelkezésre áll a márkával kapcsolatosan. Elképesztően tartós, magas technológiai fejlettségű autót kap, kissé szürke, de mindenképpen őszinte csomagolásban.