Vesét tessék!

Inkább éhen halok, de nem adom olcsón! – háborog Balogh Krisztián, aki már hónapok óta árulja fél veséjét magyar és külföldi honlapokon. A nyíregyházi férfi anyagi helyzetének megoldását várná ettől a kétségbeesett (és illegális) üzlettől – már amennyiben sikerülne nyélbe ütni.

– Csak alkalmi munkákat találok, pedig jó a szakmám, nehézgépkezelő vagyok. A segély semmire sem elég, lassan a kilakoltatás veszélye fenyeget. Szeretnék új életet kezdeni, kell a pénz, hogy kifizessem az adósságomat, és külföldön olyan városban vásároljak lakást, ahol munka is akad. Tülekednek az érdeklődők, öt-tíz millió forintokat kínáltak a vesémért, csakhogy ez kevés. Egy vesével már nem tudok nehéz fizikai munkát végezni. Ötmillió forinttal meg nem vagyok beljebb: kifizetem a lakáshitelemet, s élhetek havi huszonnyolcezer forintból. Harminc-negyven millió közötti összegre van szükségem, ennyibe kerülök – készít számvetést Krisztián. – Megvan az összes orvosi papírom, a vesém kifogástalan, de nem akarják megadni az árát. Milliárdosok érdeklődnek, alkudoznak, akiknek autóra, házra van sok tízmilliójuk, de az életük nem ér meg nekik harmincat. Inkább meghalnak?

Meglehet, riportalanyunk nem szerez kuncsaftot, így a kérdés a levegőben marad. Nem azért, mert nem lenne kereslet: Magyarországon e cikk írásának pillanatában 846-an várnak veseátültetésre. 2012-ben idáig összesen kilencvenöt transzplantáció történt – hetvenöt esetben halott, hússzor pedig élő donor szervét ültették be. Ez azt jelenti, hogy körülbelül minden harmadik várakozó nem éri meg, hogy új vesét kapjon. Nem jobb a helyzet Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban sem: például Németországban a Der Spiegel hetilap cikke szerint 4-5 évet is el lehet tölteni a várólistán.

Nem csoda, hogy a hatalmas igényt akár a törvényeket megkerülve is igyekszik kielégíteni a fekete¬piac. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint évente tízezer illegális szervátültetés történik a világban. A donorokat elsősorban a szegényebb országokban – mint amilyen India, Kína, Pakisztán, Kelet-Európa –, míg a vevőket a gazdagabbakban – az Egyesült Államokban, Nyugat-Európa és a Közel-Kelet államaiban – érdemes keresni. Az illegális vesetranszplantáció ára magában foglalja magát a szervet, az utazást meg a szállást a donornak és a fogadó félnek, az operáció árát, és nyilván a hatóságok éberségének az elaltatását is.

A WHO már említett tanulmánya szerint mindezért 160–200 ezer dollár (35–45 millió forint) közötti összeget kell kifizetni a vevőnek – amiből a donor összesen 5–10 ezer dollárt (1–2 millió forint) kap. A szervkereskedelem hálózata ott épült ki, ahol magas a lehetséges donorok száma vagy a hatóságok nem képesek megakadályozni ezt az illegális tevékenységet. Magyarország, bár néha felröppen egy-két hír szerveiket kínáló donorokról, csak kis pont a szervkereskedelem térképén. Legálisan ilyen műtét nem végezhető el; illegálisan pedig más országokban egyszerűbben kivitelezhető – azokon a helyeken viszont Krisztiánénál olcsóbb vesék is rendelkezésre állnak. Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi szervezett bűnözés hálózatait kutató rendőrök meglehetős érdeklődést mutatnak a szervkereskedelem iránt. A tilosban járók éppen ezért nemigen állnak szóba olyasvalakivel, akiről már a fél világ tudja, hogy a veséjét árulja.

PARAGRAFUSOK
„Aki emberi gént, sejtet, ivarsejtet, embriót, szervet, szövetet, halott testét vagy annak részét jogellenesen megszerez, vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A jelenlegi büntető törvénykönyvnek e paragrafusa hivatott tiltani a szervkereskedelmet, alkalmazására azonban eddig nem volt példa. Nyilvánvaló, hogy az eladóra a „vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hoz” fordulat vonatkozhat – már abban az esetben, ha az egyszeri alkalommal nyélbe ütött üzlet forgalomba hozatalnak minősülhet. Egyértelműen bűncselekményt követ el viszont a vásárló, illetve a közvetítő.

SZERVET, DE HONNAN?

A magyar szabályozás szerint élő donor is adományozhat vesét, de ezért nem kérhet pénzt. A motivációit etikai bizottság vizsgálja, ami alól mentesít a vérrokonság. Ha a házastársunknak, barátunknak – tehát olyasvalakinek, aki nem genetikai rokonunk – akarunk szervet adni, akkor a bizottság ítélete dönt.

Az átültetéseket végző orvosok szerint a műtét nem különösebben kockázatos. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem honlapjának tájékoztatója szerint – amit az Egyesült Államokból származó statisztikákra alapoznak – a donorok 1%-a igényel újabb műtétet, 1,5%-a vérátömlesztést, s mintegy 3,1%-nak kell szövődményekkel számolnia. Minimális annak az esélye, hogy valaki ilyen műtétben meghaljon. Érdekes módon az egyik vese hiánya is ritkán okoz problémát: a SOTE honlapján az olvasható, hogy 1987 és 2001 között 48 ezer donorból mindössze húsz került később maga is várólistára.

A magyar jogszabályok szerint halála után bárkinek a szervei felhasználhatóak, amennyiben ezt életében nem tiltotta meg. Leginkább balesetben elhunyt fiatalok szervei alkalmasak e célra, de sokszor azért mennek veszendőbe, mert kritikus helyzetekben az orvosok legritkábban a szervek megmentését tartják elsődleges feladatuknak.