Így nyerhet svájci álomutazást!

Enyém lehet a 777 garantált nyeremény egyike – ezzel kecsegtetett a szórólap. Gondoltam, ráérő kisnyugdíjasnak álcázom magam, s megnézem, mit is nyertem. Az egyik legelegánsabb egri szállodába invitáltak hétköznap délelőtt. Bezsúfolódtunk egy terembe. A kivetítőn svájci és olasz tájképek villantak fel, elegáns szállodák, no meg George Clooney fotója: állítólag ő is vett villát arrafelé, a Comói-tó partján. Oda juthatunk el, ahová sok földi halandó soha, kecsegtetett az előadó – majd órákon át egészen másról regélt…

Először a plüssmacik röpültek, s a szerencsések, akik elkapták, jutányosan vásárolhattak az egészséget védő termékekből. Aztán következett a sorsolás: a mázlisták, akiknek a nevét kihúzták, ugyancsak élhettek a kedvezménnyel. Peregtek az órák, a „műsorvezető” bőven illusztrálta az immunerősítő, béltisztító és egyéb termékeik előnyeit. Miért pont mi nyertünk, hiszen nem is neveztünk be semmilyen játékba? – ütött szöget a fejünkbe a gondolat. Megtudhattuk: azért hívtak ide és érdemeljük meg a nyereményt, mert reklámközvetítők vagyunk, azaz remélhetőleg mindenhol elpletykáljuk majd, milyen kiváló árukat láttunk.

Az ügynök úgy bánt velünk, mint egy csapat kisdiákkal: dicsért és biztatott, hogy felemeljük a kezünket, s vásároljunk. Úgy két óra múltán sokan tényleg felpörögtek, valóban vettek ezt-azt – ha mást nem, egy flakon „nagyon bio” mosószert, amivel szobanövényt is permetezhetünk. Újabb visszautasíthatatlan ajánlat hangzott el: vérnyomásmérőt és derékfájást elmulasztó terméket kaphattunk így, együtt, most „hihetetlenül olcsón”. Mire egy őszes nőnek felcsillant a szeme: – Hát, ha rögtön ideadják, és kifizethetem, akkor kérem. Ha viszont kiszállítják a lakásunkra, ahol megláthatja a férjem, akkor inkább nem… – tamáskodott.

„Az én párom is mindig haragszik. Igaz, a nyáron belefutottam néhány butaságba, s 600 ezer forintot költöttem el. Vettem például egy masszázsfotelt, amibe alig van időm beleülni, továbbá rendeltem gyógyhatású lámpákat is” – súgta a mellettem ülő hölgy. A szünetben a mosdóban aztán kiderült, hogy mások is kiköltekeztek már árubemutatón: akad, aki 800 ezer forintos kiadást csinált, másvalaki 350 ezer forintból vett – máig ki sem bontott – edénykészletet és „csodafotelt”. Egy asszony épp olyan (brazíliai orchideából és tengeri algából készült) porcvédőampulla-sorozatot szerzett be néhány éve, amilyet itt is kínálgattak. Hogy használt-e? „Valószínűleg, hiszen még tudok járni” – felelte óvatosan.

Akadt azért olyan nyugdíjas is, aki rendíthetetlenül ellenállt az ügynök rábeszélésének. Nem vett rizskészítményt a méregtelenítéshez, sem visszérkrémet, sem jégzselét. Elárulta: a lánya gyógyszerész, s nagyon csúnyán nézne rá, ha anélkül vásárolna be, hogy kikérné a tanácsát…

Nem dicsekvésnek szánom, de e sorok írójának nevét is kisorsolták, így percekig bizakodhattam, hogy eljutok Svájc mesés hegyei közé. Végül csak egy utazási iroda prospektusát nyomták a kezembe, ám azon nem szerepelt, hogy járna nekem a beígért 100 ezer forintos kedvezmény. S ha még kapnék is engedményt, akkor sem túl olcsó az „álomutazás” – pedig fődíjnak legalábbis soványka.

Úgy néz ki, ezúttal csak tapasztalatot nyertem, de máris itt az újabb meghívó: nótaestre invitálnak, teflonserpenyő az ajándék. Ha pedig svájci életérzésre vágyom, veszek egy tábla csokit…