Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
A babona szerint olyan lesz a házasság, mint amilyen az esküvő volt. Nem mindegy, hogy elkövetjük-e azokat a bakikat, melyek tönkretehetik a nagy napot. Esküvőszervezőktől és hírességektől is elleshetjük az ötleteket: akár a palacsintaparti is beválhat.
A profi esküvőszervezők szerint legalább egy fél évvel a „mindent eldöntő” nap előtt érdemes nekilátni az előkészületeknek: a jövő évi szezonra mostanában kell ruhát választani. Az már nyilván eldőlt, hogy kivel, de az sem mindegy, mikor és hol, s főleg mennyiből mondja ki a menyasszony és a vőlegény a boldogító igent. Gyakori baki, hogy a túlszervezett luxuslagziban végül legkevésbé az ifjú pár érzi jól magát, hiszen mindvégig feszengenek, és úgy elfáradnak, hogy még a nászéjszaka is elmarad. Aranyszabály, hogy nem szabad percre pontos forgatókönyvet írni, ugyanis az lesz az első, ami felborul. Máskor a rokonok uralják az eseményt.
Ha már a lagzi szervezésében átveszi a hatalmat az anyós, az később is úgy lesz, hogy szinte befekszik a fiatalok közé az ágyba, mert ő azt is jobban tudja... - véli Gönczi Gábor, az ismert televíziós és zenész, aki szerzőtársával nemrég jelentette meg a Bazi nagy esküvőskönyvet. Számos híresség lagziján vettek részt együttesükkel, és „megsúgják”, melyik hogyan sikerült. A korábbi Playboy főszerkesztő, Radnai Péter például egy laza házibulival tudta le a lakodalmat, és rengetegféle „nagymamás” palacsintát kóstolhattak a vendégek. Palik László egy 15 másodperces telefonnal rendelt zenekart, és nem szólt bele, hogy csinálnak hangulatot. Doszpot Péter, a hajdani sztárrendőr azzal tette emlékezetessé az éjszakát, hogy életében először és utoljára táncolt. A bulvárhírekben jártasok tudják, hogy Schobert Norbiék kétszer keltek egybe: az első lagzin rengetegen voltak, és fotósok hadát csődítették oda, a másodikat viszont szűkkörűre, családiasra tervezték – nem véletlenül az utóbbi volt az emlékezetesebb.
Hogyan válhat a méregdrága esküvőből rémálom? Nem csupán úgy, ha a százötven kilós nagybácsi rátapos az ara uszályára vagy ha nászajándékba nyolc kávéfőző érkezik. (Holott manapság már nem kínos pénzt kérni a rokonoktól, és azt a nászútra költeni.) Az is elég, ha a vőlegény cimborái túl viccesek. Megtörtént például, hogy a menyasszony cipőjébe pezsgő helyett gyilkosan tömény szeszt töltöttek, s miután ezt férfiasan kiitta, az újdonsült férj elvágódott, és kiiktatta magát az ünneplés további részéből. Máskor az ifjú ara nem tud nemet mondani, minden fogásból vesz magának, mindenkivel koccint, fáradhatatlanul ropja tűsarkúban, majd csodálkozik, ha ziláltan és spiccesen, elkenődött sminkkel örökítik meg a hajnali videók.
Hiába a jó szándék, ha a házasulandók nem ismerik azokat a trükköket, amikkel a vendéglátósok igyekeznek rövidre, ám jövedelmezőre kanyarítani a lagzit. S itt már ne arra a kispályás megoldásra gondoljunk, hogy a vendéglős vizezett lőrét kínál csúcsbor helyett, mondván, úgyse veszi észre a részeg társaság. A „trendi” koktéltrükk azoknak szól, akik a korlátlan italfogyasztásra fizetnek elő. Arra azonban nem számítanak: a dörzsölt mixer azért igyekszik szóval tartani a koktélra várókat, hogy minél kevesebbet tudjanak inni, és az idejük java részét sorbaállással töltsék. Máskor a kivágott ruhás hölgyek jelentik a gyenge pontot. A pincérek csak összenéznek, és néhány fokkal lejjebb csavarják a klímát. Erre a lengén öltözött nők fázni kezdenek, de ezt a fáradtságnak tudják be, és nyaggatni kezdik kapatos párjukat, hogy induljanak már haza. A férfinép egy ideig ellenáll, aztán beadja a derekát, s így biztos nem húzódik hajnalig a fergetegesnek induló buli. A pincérek pedig időben hazamehetnek...
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu