Egek, ez egy múzeum?

Igazi elvarázsolt birodalomban tobzódik, de nem csak ő van ezzel így. Mindenki, aki belép a Mesemúzeumba.
Kányádi Sándortól ered az ötlet, hogy nyissanak múzeumot a meséknek is. Persze nem azért, hogy vitrinekbe zárják őket, sokkal inkább abból a célból, hogy az irodalom közelebb kerülhessen a gyerekekhez. Ösztönözzék őket olvasásra az izgalmas történetek, s arra bátorítsanak mindenkit, hogy engedjék szabadon szárnyalni a fantáziájukat.

– Csaknem kétéves munkánk gyümölcse a Mesemúzeum – mondja Helmich Katalin szakmai vezető, aki a Petőfi Irodalmi Múzeumból (PIM) került ide (Budán, a Döbrentei utca 15-be). Amikor felkérték a múzeum kialakítására, eldöntötte, hogy a továbbiakban a rejtekadó erdő és királyfiak között teljenek napjai. Egy műemlék ház alsó szintjén húzódik meg az intézmény, amit a PIM és a Budavári Önkormányzat közösen működtet. – Szerencsénkre a bevételeket visszaforgathatjuk programok szervezésére, a repertoár bővítésére.

Nem hagyományos múzeumban járunk, itt mindent ki lehet próbálni. A gyerkőcök rengeteg mesekönyv közül válogathatnak, beülhetnek a hallgatókuckóba, elkészíthetik saját mesefilmjüket. A legbátrabbak átélhetik a mesehősök próbáját: ha túljutottak az üveghegyen és kitalálták, hogy mit rejt az odvas fa, majd kitűnő varázsfőzetet készítettek, segítettek a szegénylegénynek a labirintusban eljutni a királylányhoz, akkor nem csak királyságot, de mesehős-igazolványt is kapnak jutalmul. Itt még a mosdóban is varázstükrök, színes képregények zökkentenek ki a valóságból.

Múzeumpedagógusok tartanak foglalkozásokat kicsiknek és nagyoknak. Ki lehet próbálni a színjátszást, az illusztrációs műhelyben pedig (igazi) művészek vezetik be a diákokat az alkotás folyamatába. Király is lehet bárki. Az arra termett pillanatok alatt a trónszékben találhatja magát, ahol aztán igazságos döntéseket kell hoznia – legfeljebb szembesül vele, hogy az uralkodás egyáltalán nem egyszerű feladat. A „sárkányológia” tudományába is bepillantást nyerhetünk: a Természettudományi Múzeumból „idecsöppent” gyík szemlélteti, miként kezdődött a sárkányok pályafutása a mesékben.
– Kézzelfoghatóvá akartuk tenni a kiállítást, ezért kis szekrénykékkel a nemrég elhunyt meseíróknak állítunk emléket. A szekrényekből több irányba is ki lehet húzgálni a fiókokat. Az egyikben láthatják Janikovszky Éva szemüvegtokját, a másik Nemes Nagy Ágnes eredeti kéziratát rejti, a következőben kis képernyőn Bors nénit nézhetik – sorolja az ötletesebbnél ötletesebb megoldásokat Helmich Katalin. – Szeretnénk vendégül hívni a kortárs meseírókat, hogy személyesen is találkozhassanak velük a gyerekek. Minden délután ötkor mesélünk, ha esik, ha fúj. Azt tapasztaljuk, a felnőtteket sem hagyják hidegen a mesék, ezért tervezzük, hogy havonta egyszer neves irodalmárokkal, mesemondókkal, néprajzkutatókkal, pszichológusokkal találkozhatnának – beszél a jövőről a szakmai vezető.

„Komoly” dolgok húzódnak meg egy kis szobában, ahol a népmesegyűjtés nagyjainak állítanak emléket. Szó esik az első magyar népmesegyűjteményről, ami még felnőtteknek szólt és németül jelent meg. Eljutunk a gyűjtés hőskorába, amikor Arany János családjának és Benedek Eleknek köszönhetően mesék százai juthattak el a közönséghez. A termet függöny választja el a mesebirodalomtól, de a kíváncsi apróságok ide is benézhetnek. A kiállítás megnyitóján egyikük elhúzta a leplet, majd döbbenten felkiáltott: – Jézusom, ez egy múzeum!