Meseautóban egy boldogtalan színésznő

Fényes sikereket élt meg, leginkább a Meseautó című filmből ismerős. Párizsban ünnepelt sztár volt, Hollywoodban viszont senki nem foglalkoztatta. Háromszor ment férjhez, háromszor vált el, három gyermeke született. Nosztalgiázásképpen a magyar színház- és filmtörténet legendás alakja, Perczel Zita portréját vázoljuk fel.

Család-otthonBorzák Tibor2012. 11. 25. vasárnap2012. 11. 25.
Meseautóban egy boldogtalan színésznő

Egyszerű szandaszőlősi családból származik, katonatiszt apja az 1848/49-es szabadságharc ismert alakja, Perczel Mór leszármazottja volt. A színésznő valami titokzatos oknál fogva elhallgatta gyerekkorát, önéletrajzi könyvében is csak pár sort szentel neki. Annyi bizonyos: ebből a vidéki falucskából szinte gyereklányként indult felvételizni a Színiakadémiára, ahol belesült a versmondásba és keserves sírásba kezdett. Talán éppen ez a természetesség hatotta meg a vizsgáztatót, Góth Sándort, aki megjegyezte: „Kisasszony, maga nagyon szépen sír!”

Perczel Zitára ígéretes színházi karrier várt, előbb a Nemzeti Színházban, majd a Vígszínházban tehette próbára tehetségét legendás művészek társaságában. Első nagy szerelmét – Tímár József színészt – is ennek az időszaknak köszönheti. Rögtön pályája elején hívták filmezni, volt olyan év, amikor egyik forgatásról a másikra sietett, azt sem tudta, miben is játszik valójában. Miközben a stáb tejben-vajban fürösztötte, lesték minden kívánságát, addig a színházban keményen, fegyelmezetten bántak vele. Igazgatója, Jób Dániel mondogatta neki, hogy elkótyavetyéli a tehetségét.

Perczel Zita a filmezést választotta. Döntését befolyásolhatta, hogy rajongásig imádta rendezőjét, Gaál Bélát, aki húsz évvel volt idősebb nála. Szülei ellenezték a kapcsolatukat, ezért inkább Párizsba küldték. A fiatal lány elszakadt a családjától, rendezőjétől, a filmezéstől – és boldogtalanul indult útnak 1937-ben. Eleinte nem találta a helyét, de barátai mellette álltak. Kitalálták, hogy elviszik magukkal Londonba, hátha segít neki a levegőváltozás és visszatalál önmagához.

Túlságosan jól sikerült a kiruccanás, ugyanis a művésznő belehabarodott egy angol katonába. Szerelem első látásra, noha mindkettőjüknek volt kapcsolata. Elhatározták, hogy összeházasodnak. Közben Perczel Zitát hazahívták filmezni. Aztán egyszer csak megcsörrent a telefonja, a férfi fátyolos hangon könyörgött, siessen vissza hozzá, mert belebetegedett a hiányába. Igazat mondott: rákos volt. A színésznő repülőre ült, házat bérelt odakinn, tervezgették a közös jövőjüket. De a szerződése Budapestre szólította. Sűrűn hívogatták egymást, míg egy napon végleg elnémult a távoli telefon...

Megint Párizs következett. Perczel Zita még csak húszéves volt, és máris sokadjára kezdte újra az életét. Ezúttal mellé szegődött a szerencse, a Théatre Saint Georges kínált neki szerződést. Mindjárt rá is osztották a Barbara című darab főszerepét, amivel hangos sikert aratott, több mint ötszázszor játszotta el. Hihetetlen népszerűség övezte, hatalmas rajongótábora lett, öltözőjében alig fértek el a virágcsokrok. Csillogás, szépség, pénz, egészség – minden együtt volt az életében.

S megjelent a színen a snájdig filmgyártó és filmforgalmazó, az orosz származású Ossia Lucachevits. Akkoriban sokan elmenekültek a háború elől Amerikába, Lucachevits is ezt tervezte. Perczel Zitának viszont kilátásban volt egy film Fernandellel, továbbá akkor kezdődött világ körüli turnéja a Barbarával. Igazgatója, Marcel Karsenty nem engedte felbontani a szerződését. Ellenben összetörte a szívét – 1939-ben örök hűséget fogadtak egymásnak. Csakhogy ebből nem lett semmi, rövid ideig tartott a boldogságuk. Az ifjú asszony állapotosan visszament Lucachevitshez, hajóra szálltak és letelepedtek Amerikában. New Yorkban nemsokára megszületett a fia, akit az orosz férj a nevére vett. Merthogy 1940 áprilisában Las Vegasban összeházasodtak. Annak ellenére, hogy nem volt lángoló szerelem köztük.

Perczel Zita 1940 és 1951 között Hollywoodban élt. Gondolhatnánk, minden adott volt a világhírnévhez: gyönyörű szőke díva, sikeres filmcézárral az oldalán, abban a városban, ahol jóformán magyarok teremtették meg az álomgyárat. De nem, az ott töltött tizenegy esztendő alatt egyetlenegy szerepet sem kínáltak fel neki! Teljes szellemi és érzelmi elszigeteltségben élt. Nem segített az sem, hogy előkerültek a régi barátok – Vadnai László, Lengyel Menyhért és mások –, a magyar kolónia is örömmel fogadta a Meseautó hajdani sztárját, sőt ünneppé varázsolták számára a hétköznapokat. Mindezek mellett orosz urának társaságában is állnia kellett a sarat. A látszat ellenére Perczel Zita magányos volt, egyre gyakrabban tört rá a depresszió.

Ebből az állapotból egy új kapcsolat rángatta ki. Egy orosz mulatságon táncba hívta a magas, szőke orosz forgatókönyvíró, Boris Ingster. Ez önmagában még nem lett volna baj, csakhogy a jóképű férfi szerelmet vallott a boldogtalanságot sugárzó asszonynak. Hosszú és borzalmas válás után lett az övé, 1944 februárjában keltek egybe. Két lányuk született. Ám Hollywood továbbra sem vett tudomást Perczel Zitáról. Lelkiismeretes anyukaként nevelte gyerekeit, szinte ki sem mozdult a luxusvillájukból. Húsz kilót fogyott. Egyik reggel arra ébredt, hogy elfelejtette a saját nevét. Halálfélelem gyötörte. Orvosi segítségre volt szüksége. Elhúzódó gyógyulás várt rá, közben a férje élte a világát – végül szétköltöztek.

Az igazi gyógyír csakis Párizs lehetett. Visszatért a színpadra, szerencsére a rajongói nem felejtették el. Megint százas szériákban játszotta szerepeit, és újra özönlöttek hozzá a virágcsokrok. Mintha egy kicsit boldogabb lett volna... Összejött egy magyar férfival, több mint tíz évig éltek együtt. Amikor a párja 1963-ban öngyilkos lett, a hányatott sorsú színésznő úgy döntött, befejezi a pályáját. Fia az apjánál maradt Hollywoodban, így hát egyik lányát követte Madridba, majd Rómába. Élete legnagyobb „szerepe” kedvére volt: nagymamaként unokázhatott. Tartotta a kapcsolatot a kinti magyarokkal, minden kultúreseményen részt vett. Eszébe sem jutott, hogy valaha még színésznőként ragyoghat.

Pedig ennek is eljött az ideje! A rendszerváltás után kezdték hívogatni haza filmszerepekre. Brillírozott a színpadon is, 1991-ben a Budapesti Kamaraszínház Forgószínpad című előadásában, majd a kecskeméti Katona József Színháztól 1994-ben megkapta a jutalomjátékot, A nagymama címszerepét. Halála előtt egy évvel, 1995-ben átvehette a gyémántdiplomáját. Utolsó filmje a Törvénytelen, amit már nem tudott befejezni.

Jóformán egész élete hazájától távol zajlott, mégis azt szerette volna, hogy itthon hunyja le a szemét. Annyi vágya nem teljesült, de ez igen. Kívánságára a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.