El nem hamvadó Karády

Halálos tavasz, Halálos csók – csak két filmcím, de ebből is megsejthetjük, hogy Karády egyszerre vonzotta és kétségbeesésbe kergette a férfiakat. S nem csupán a filmvásznon! Nem hiába énekelte: „Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte.” Kétarcú jelenség volt: az egyik képén csábító démon, a másikon zárkózott, suta, fiús teremtés. Viszont mindig titokkal övezett.

A szorgos kutatóknak, akik a színésznő életének dokumentumai után nyomoztak, egészen az alapoknál kellett kezdeniük. Mikor is jött világra a pesti prolilány, Kranczler Katalin, akiből előbb rejtelmes filmsztár, majd emigrálása után amerikai kalapos kisasszony lett? Egyes lexikonok szerint 1912. december 8-án született, ő maga is ezt állította, igaz, néha az 1914-es évszám is elhangzott. Istenem, nem egy filmcsillag fiatalította magát akkoriban! Akadnak persze „szőrszálhasogató” irodalmárok, akik szerint már 1910-ben felsírt a nincstelen család ötödik gyermeke, de mi ezúttal Karádynak hiszünk.

Gyermekkora felhőtlennek nem volt mondható, ugyanis a szenvedélyes lóversenyző apa szíjjal ütlegelte utódait, ha nem futottak be a lovai – ez pedig gyakorta megesett. A vézna kislánynak, aki titokban mindig úgy aludt el, hogy primadonnának képzelte magát, a családban nem sok jövőt jósoltak. „A Katit pénz nélkül férjhez adni ugyancsak nehéz lesz” – fanyalgott az egyik nagynéni. Nagyot tévedett.

Igaz, a szívtipró művésznőnek a házassággal valóban nem volt szerencséje. Férje, egy nála nagyjából húsz évvel idősebb végrehajtótiszt egy mártír türelmével viselte a házasságba menekülésképpen fejest ugró leányzó szeszélyeit – míg győzte pénzzel. A „luxusnő” ugyanis pocsékul főzött, viszont már akkor vásárlási lázban égett, és ez később elhatalmasodott. Már befutott, amikor bevallotta: „A múltkor összeszámoltam, háromszáz pulóverem és kétszáz retikülöm van.”

Ma úgy mondanánk: Karádyt egy igazi sztárcsináló fedezte fel, bizonyos Egyed Zoltán, aki színházi körökben mozgó szerkesztőként szívesen csapta a legyet színésznőknek. Katalinban is meglátta a lehetőséget, igaz, ő korábban inkább módos urak barátnőjeként játszotta a nagyvilági hölgy szerepét, és a színészi szakmáról fogalma sem volt. Színpadon először csak csetlett-botlott, de a Halálos tavasz című filmben 1939-ben máris elsöprő sikert aratott – természetesen a nők bálványa, Jávor Pál oldalán. Az egyház ugyan botrányosan erotikusnak tartotta a film vetkőzős jeleneteit, de ez is csak fokozta a nézők kíváncsiságát.

Karády a magánéletében is éppoly végletes volt, mint szerepeiben. Nem tűrte a kötöttséget. „Fejgörcsöt kapok attól, ha valaki beleszól abba, amit csinálni akarok” – vallotta be. Hosszú ideig a gáláns kalandjairól híres tábornok, Újszászy István kedvese volt, ezért később a színésznőt azzal vádolták a németek, hogy segített kémkedni vőlegényének. Híres filmje a Machita, melyben a magyar Mata Harit, a veszélyes kémnőt testesítette meg. A való életben is legenda szövődött köré: azt suttogták, a zongorájában rejtegette a rádióadóját. Később elvitte a Gestapo, és alaposan megkínozták. Ha kémkedés vádja nem is állt meg, annyi bizonyos, hogy a vészterhes időkben több ismerősét bújtatta.

Míg a háborús években másfél tucat filmet forgatott, utána már nem volt rá vevő a közönség, sőt, a Forró mezők című filmjében egyszerűen megbukott. A vidéki haknikról megszégyenülten tért haza, állítólag sörösüvegekkel is megdobálták. Előbb Brazíliában, majd New Yorkban élt élettársával, a kalapos Frank Irmával. A szemtanúk szerint meghízott, nem adott magára. Szinte menekült azok elől a magyarok elől, akik odakinn megkeresték. A rendező Sándor Pál is járt nála, de a színésznő félbeszakította a forgatást. Elbújt a kalapszalon függönye mögé, s bár állítólag ékszerekkel üzletelt, az egyetlen valódi értéke a titokzatosság maradt. Mondhatnánk, hogy utolsó éveiben egyik dalának címével üzent: „Ne kérdezd, ki voltam.”