Karácsonyi történetek: Selyemfenyő

Az egész napja kapkodás volt, de ezt a faügyet már nem halogathatta tovább. Ráadásul alig tudott leparkolni a kertészet közelébe. Aztán most, hogy végre ott áll az egymásba kapaszkodó tüskés ágak között, nem tudja, melyiket válassza. Az órájára néz. Már most késésben van, nincs sok ideje tépelődni. Tétován forgolódik a megsebzett törzsek között, az egyik hálóba kényszerített fát ki akarja emelni a kupacból, de aztán elengedi, olyan nehéz.

Család-otthonBabucs Éva2012. 12. 24. hétfő2012. 12. 24.
Karácsonyi történetek: Selyemfenyő

– Nahát! Szervusz, Betti! Megismersz?
A nő meglepetten fordul a hang irányába. Egy kitárt szárnyú fenyő ágai közt nevető férfiarc bukkan elő. Huncut ráncokba ékelődött barna szemek, fiúsan göndör haj… Hát persze! Tamás az, a gimnáziumi szerelme. Pontosabban: majdnem szerelme.

Fura kis szorítás markol a gyomrába, ahogy emlékezik. Nyári tábor, az első, szülők nélküli nyaralás, sátras kalandozás a felnőttlét határán. Tamás mint főszereplő az életében – aztán pedig mint nehezen elűzhető gondolat. Azóta többször végigjátszotta már magában kettőjük kapcsolatát. Ha akkor jobban megérti Tamás gesztusait, ha figyelmesebb lett volna, ha nem így, hanem úgy… – cikáznak keresztül-kasul a gondolatok a másodpercnyi szünetben, míg válaszol.

– Hát persze, hogy megismerlek! Tamás… – mondja ki a nevét. – Tényleg nagyon rég találkoztunk – leheletnyi megilletődöttség érződik a hangjában. – Fát akarok venni – szinte suttogja, aztán elhallgat. Hogy mondhat ilyen hülyeséget, hát mi mást csinálhatna itt?!

A férfi már kilépett a fenyő mögül. A nő riadtan nézi. Egy sportdzsekis pasas áll előtte, szinte fölé tornyosodik. Jól néz ki – gondolja a nő –, és milyen magas. Alacsonyabbra emlékeztem – suhan át rajta. A férfinak kellemes, szinte hízelkedő a hangja.

– Mikor is találkoztunk utoljára? Legalább húsz éve, ugye?
A nő bólint, ő pontosan tudja a dátumot. Huszonegy éve, augusztusban váltak el, Tamás akkor költözött a szüleivel külföldre. Ő meg szó nélkül hagyta, nem kereste többet, személyes sértésnek vette a távozást, nem értette meg, hogy Tamás nem tehetett mást. Csak nem fogok tolakodni… – gondolta. Később Tamás írt neki, hogy rosszul esett a távolmaradása. De akkor már dacból nem válaszolt.

– Milyen fát keresel? – néz rá a férfi fura kis csillogással a szemében.
– Hát, valami nagyot… Elegánsat. Tudod, nagy a belmagasság… szóval…
– Nincs segítséged? – néz körül a férfi, és a nő tétován ingatja a fejét.
– Nincs. Tudod, a családom olyan túlterhelt. A férjem is… az év végi kapkodás, zárás… Szóval, ez mindig rám marad… – mondja vidámkodva, de aztán elhalkul a hangja. Hamisnak érzi. Miért is magyarázkodik?
A férfi kirángat néhány fát a kupacból, megforgatja a törzseket, az egyikről leszedeti a hálót, szakértően vizsgálja az ágakat.
– Ez jó lesz! – mormolja, aztán a tüskék között átnéz, nyíltan mustrálja Bettit. – Remekül nézel ki! – szinte csettint a szemével. – Komolyan, szinte semmit nem változtál…
Bettinek eszébe jut, hogy rémes a frizurája, rég fodrászhoz kéne mennie, meg hogy a reggeli sminkje már borzasztó állapotban lehet.
– Drágám, nézd, ehhez mit szólsz? – Bársonyos női hang közelít feléjük. Tamás megfordul, mosolyog. – Ugye, milyen formás? – mutat a közeledő nő egy fára, amit az őt kísérő fenyőárus tart a kezében. Selymesen csillogó bundát visel és gondosan fésült frizurát. – Igaz, nem túl nagy – csilingel tovább –, de nekünk épp jó lenne. Azok a szép piros gömbök, amiket a múltkor Párizsban vettünk, szépen mutatnának rajta. Mit gondolsz? Neked is tetszik? – Még folytatná, de Tamás hozzálép, átkarolja és finom mozdulattal Betti felé fordítja.
– Bemutatlak benneteket egymásnak. A feleségem… és egy régi iskolatársam.

Betti felméri a nőt, belül elhúzza a száját. Ez a bunda egy kisebb vagyont ér – villan át rajta, de kívül mosolyog.
Tamás átveszi a fát az árustól, forgatja, mustrálja, leméreti.
– Szépet választottál – mondja –, nagyon formás kis fa. Gyönyörű lesz feldíszítve. – Hangja puha, bársonyos.
– Hát akkor – fordul Tamás Betti felé –, nagyon örülök, hogy találkoztunk. – Tétovázik, mi legyen a búcsú, de aztán nem történik semmi, se puszi, se kézfogás. Betti mosolyog, kezével int. De nem tudja a szemével elengedni őket, hosszasan néz utánuk. Tamás bal kezében a fenyőfa, jobb karján tűsarkakon tipegő felesége. A pillekönnyű bunda, mint egy puha, meleg felhő, kitölti a testük közötti űrt, szinte egybeolvadnak.
– Akkor kéri a selymet? – fordul az árus a nőhöz.
– Hogy micsodát? – néz rá a nő értetlenül, mint aki nehezen fogja fel, mit is kérdeztek tőle.
– Hát a fát! – Az árus hangja sürgető. – Amit az úr az előbb kiválasztott.
– Hát persze! – mondja gépiesen.

*

Karácsony reggelén mindenki készülődik.

Betti férje a fenyőt próbálja betuszkolni a nagyszobába.
– Miért vettél más fát, mint szoktál? – fordul a feleségéhez. Hangjában szemrehányás. – Miért nem volt jó a régi?
– Más fát? – néz rá Betti értetlenkedve. A férj, mint egy harci zászlót, kinyújtott karjával tartja a fenyőt.
– Nézd csak meg! Egészen más fajta, mint szokott. Nekünk eddig olyan erős tüskéjű, durvább levelű fáink voltak. Ez meg olyan, mintha nem is fenyő lenne. Puha, selymes a levele, szinte nem is szúr. Nem vetted észre, amikor kiválasztottad, hogy ez más?

Betti nem szól semmit, nem tud mit mondani. Csak áll, nézi a fát.
– Nem azt mondom, hogy csúnya – mustrálja a férj a finoman alácsüngő leveleket –, de más, mint amit megszoktunk. Jövőre ne ilyet vegyél!

Betti elfordul, a fához lép, megsimítja az egyik ágat. Valóban! Milyen selymes tapintású, szinte puha az érintése.
Teljesen váratlanul a mélyből előtör belőle egy könnycsepp. Nem csordul le, megakad a szemzugban, csak a tekintetét homályosítja el néhány pillanatra.

Tamáséknál épp a Párizsból hozott piros gömbökkel kezdik díszíteni a fát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek