Mesebeli gyógyulás

 - Nem elég, ha gyerekbarát egy kórház. A gyerekeknek pozitív élményként kell megélniük az ott eltöltött időt. A „heim” német szó, azt jelenti: otthon. A mi feladatunk, hogy második otthont teremtsünk az apróságoknak – érvel Heim Pál, aki nem riad vissza a nagy szavaktól. Hitről, szeretetről és szenvedélyről beszél. Ami nagyon fontos, de tudja, nem elég. Még közel hatmilliárd forintra is szükség lenne az álom megvalósításához. Heim Pál szerint ez egyáltalán nem nagy összeg, ha azt vesszük figyelembe, hogy a kórház évente 500 ezer kis beteget gyógyít.

Arról már közgazdász testvére biztosítja a hallgatóságot, hogy meglesz a pénz. Ha nem állami támogatásból, akkor adakozó kedvű vállalkozókat nyernek meg az ügynek. Heim Péter optimizmusa nem alaptalan, máris vannak „pénzes” támogatók. És pénztelenek is. Miután napvilágot látott a Mesekórház ötlete, művészek, pedagógusok, egészségügyi dolgozók, rendőrök, építészek, bankárok, vállalkozók, nyugdíjasok, mesteremberek, adószakértők, feltalálók, sportolók keresték meg a gyermekkórházat, hogy felajánlják a tehetségüket és a tudásukat, és a kezdeményezéséhez.
Vajon milyennek képzelnek el egy igazi Mesekórházat a gyerekek? Elég-e, ha csak a külsőségeken változtatnak az ötletgazdák? Vagy a gyógyítás emberi oldalát is meseszerűbbé kellene tenni?

A kisebbeknek szárnyal a fantáziájuk: varázspálcáról és mindent gyógyító, fájdalommentes eszközökről álmodnak. Ahogy a nagyobbakat kérdezgetem, életközelibbek lesznek a vágyak. A második osztályos Domonkos a bőrgyógyászati osztályon fekszik. Immunológiai eredetű bőrbetegségére próbálnak megoldást találni. – Mindent színesre kellene festeni, a természet színeire. Sokkal vidámabb lenne a kórház, ha minden kék, zöld és narancssárga lenne – mondja elgondolkozva.

– A nővérek és az orvosok ruhái se legyenek fehérek, mert most akit fehérben látsz, attól félni kell. A nővérek mindig csak rohannak, ők is lehetnének mosolygósabbak. Az orvosok sztetoszkópjára mesefigurákat kellene ragasztani, meg mondjuk mesélhetnének arról, hogyan fogok végre meggyógyulni – sorolja nem túl vidáman a kisfiú. Pedig vele van édesanyja is, Zalaegerszegről jöttek. – Az orvosok szakmailag fantasztikusak – mondja Bernadett. – De azt én is vallom, hogy lehetne barátságosabb a közeg. Szinte ugyanúgy működik minden, mint egy felnőtt kórházban. Ingerszegény környezet, korai kelés.

Tudom, hogy elsősorban az egészségügyi rendszer hiányosságai miatt van így. De a picik lelkében egy életre nyomot hagy még az a pár nap is, amit itt kell eltölteniük. Mesekórház? Egyértelműen támogatom. Ha kell, a két kezemmel segítek építeni.

A 13 éves Lili, aki súlyos ekcémával került a kórházba, a naplójába írta le, hogy milyen lenne egy jó Mesekórház : „Szépen karbantartott épület, a külső fala kék színben pompázik. Előtte sok tarkabarka növény díszeleg…”

A kórház 1908-as alapítása óta mintegy 150 millió beteget fogadott. Nagy a szakmai és erkölcsi felelősség, amit pénzben nem lehet kifejezni. Heim Pál arra biztatott, hogy aki hisz a Mesekórház megszületésében, csatlakozzon a mozgalomhoz.

Jó szándékban vélhetően nem lesz hiány.