Szellemekkel diskurálók

Azért csak bejutok! Hajni nem problémázik, rögtön letegez. Ülj le, kéri, könnyebb lesz úgy beszélgetni. Korábban érkeztem, az előző kuncsaft bikahangon, bánatosan sorolja, hogy évek óta együtt van Évivel. Szereti is, de úgy érzi, hogy a közös gyerek nem jó ötlet. Olyan hangos, mondatait talán az utcán is érteni. Mit felel Hajni? Sose tudom meg, a jós halk szavú, titoktartó.
Amúgy a baj, a válság már a jósoknál is érződik. Jövőjére kíváncsi ember akadna, csak nem telik rá. Hajni azért nem panaszkodik, ismert látnok, sokan keresik. Harminc éve lett „látó”, képességét exférjének köszönheti. Párja nem volt otthonülő, a kocsmákat járta, és ivott azzal, aki meghívta. Kocsmákban gazdag a környék, de Hajni mindig ott és azokkal találta, akikkel ő csukott szemmel látta. Látnoki képességét másoknál is kipróbálta. Működött.

Anno húszan foglalkoztak ezzel itthon. Mindenki mindenkit ismert. Mára? Hígult a szakma, sok a kókler, szemfényvesztő, fogad Hajni, amikor sorra kerülök. Hihetetlen, felelem, pedig a jövőm kutatását a héten nem Hajninál kezdtem.

*

Először kényelmesen csak telefonáltam.
– Tudtam, hogy hív, Zoltán – szól a telefonba egy náthás bariton. Béla szellemgyógyász már a kezdő mondatával sokkol. Fél perce magam se gondoltam, hogy a sok gyógyító közül őt választom. Bár a jövőmről is van szó, spórolok. Nem olcsójános ő se, percenként 485 forint plusz áfát kér. Nem kirívóan mohó, úgy középkategóriás. A jövő sincs ingyen!
Béla olyan, mint nyomozó, aki a kihallgatásokat úgy kezdi: ne tagadjon, mindent tudok, hogy hívják? Nyitott könyv az életem is, betéve tudja, azért megkérdi: mi a gond, mire kíváncsi, Zoltán?

A hívás előtt, hogy zavaromban ne felejtsem, felírtam: család, egészség, munka, ilyenek. Csak őszintén, tömören, ne kíméljen, kérem. Rendben van, nyugtáz Béla. Tudta ő, hogy így nyitok. Elcsöndesül, krákog, köhög. Hallom, ahogy zihál, levegőért kapkod. Azt is, ahogy iszik, majd azt, hogy cukrot szopogat. De különös anyagból gyúrták, míg az életéért küzd, le a kalappal, rólam se felejtkezik meg:

– Nincs nagy baj. Ma még nincs. Ne, ne tagadja, folyton aggódik, stresszel. Tönkreteszi magát. Megkeseríti mások életét – ró meg Béla. Újabb csönd. Azt hiszem, bontott, de nem, csak az éteren keresztül vizsgál. Ajaj, mondja. Ajaj, hallom újra percek múlva. Csend, majd újabb ajaj és hümmögés. Nem mintha nem tudná, de megkérdi: hány éves is, Zoltán? Ajaj, hallatszik újra, s mielőtt megölne a kíváncsiság, kirukkol a diagnózissal. Hamar rendbe jönnek a dolgaim, közli. A család szereti, félti. Fél éven belül nagyobb összeget is várhat. De az egészségére, arra most már nagyon vigyázzon!

Mintha biológiai szertárból szökött szemléltető eszköz lennék, fentről lefelé végigvesz. A szervekhez százalékokat rendel, jelzi, az elvárthoz képest hogy működöm. Pocsékul állok, na! Béla nyugtat és rögtön kezel is. Energiát küld. Jobb már, ugye, kérdi, és felszólít, ne felejtsem el újabb energialöketért két nap múlva felhívni. Az életem a tét.

*

Egy dolog a hit, a bizalom, de fontos az ellenőrzés. Nincs kifogás, újabb látóhoz indulok.
Angi, nyújtja a kezét egy törékeny asszonyka. Negyven kiló, ha ugyan. Kérdezni felesleges, miért becézgetik Lencsinek. Húsz évig ápolónő volt. Nem bírta. Az volt a gond, látta betegen, meghal – akkor miért nem hagyják nyugton? A gyógyítást cserélte látnoki munkára. Isten földi munkatársa lettem, közli. Lábamra nejlonzacskót húzok, ne járjam össze a lakását.
Angi a nyolcadikon lakik. A „kezelőben” hűvös van. Nem fűti. Minek? Az energiát az égből kapja. A találkozóért 12 ezret kér, amit nyolcra leenged. Négyen vagyunk a szobában: Angi, én, egy tacskó, ő néha szerelmet vall a cipőmnek, és Virág néni, a szellem. Két éve kiugrott a szomszéd lakásból, azóta kísért. Gyakran gonosz: könyveket dobál, polcot borogat, de ma jó napja van, békén hagy, hallom.

Angi az aurámmal kezdi. Ingadozó vérnyomást, kezdődő vesenyavalyákat talál. Baj lesz az ízületekkel is, jövendöli, de hosszú életű leszek. Hellyel kínál. Félek, nehogy Virág nénire üljek, úgy keverek. Cigánykártyával kezdünk. Középre egy temetési jelenet kerül. Enyhe szívnyomást érzek. De nem, ez csak azt jelzi, magányos vagyok. Feleségem, gyerekem van, ellenkezem. Angi vállat ránt, az nem számít, úgy kell érteni, magányosnak érzem magam. Túl jó ember vagyok, közli, és nagy a teher rajtam. Újabb lapokat csap fel. Vitákat lát a nejemmel. Sose gondolnám nélküle, hogy azokat majd nem én nyerem! Mindenkinek jobb így, nyugtat. Szerinte is egy éven belül komoly pénz áll a házhoz.

Azért még tarotkártyát is kirakunk. Szóról szóra ugyanaz áll, mondja. Már nem is próbálkozunk. Angi kéri, vigyázzak a házra, s villanyt ne szereljek. Mielőtt eljátszanám Virág néni türelmét, a tacskó udvarlását megelőzve, búcsúzunk. Hájjal kenegetve közli: siker, pénz, szerelem vár rám.

*

Hanem három a magyar igazság! Ezért jöttem Hajni látnokhoz. Jó itt. Meleg, kényelmes fotel, nyugalmat árasztó zene vár. Hajni végigmér, majd tenyeret vizsgál. Az nem hazudik. Mérnök vagy, kérdi. Nem, felelem. Annyi műszaki érzékem van, hogy a fakockát is elrontanám. Hajni nem jön zavarba: elnyomod magadban a mérnököt, mondja. Rejtőzködsz, titkokat őrizgetsz, nem akarsz megnyílni. De hiába, látom a múltad, a jövőd. Sokat utazol, ott papírokra írsz.

Kártyát vesz elő, abból kis tévesztéssel leírja a családomat, a házunkat. Jövőre új vállalkozást, sok pénzt, a lányomnál esküvőt, két évre rá unokákat, új, vízparti házat lát. Gondolom, ennek anyu is örül, mert Hajni szerint ő is a szobában van, föntről vigyáz reám. Derék- és térdfájást lát, műtétet is, de cserébe hosszú, kiegyensúlyozott, boldog, idős éveket. Ezrest ad vissza a tízezresből – de ilyen jövőért ki sajnálná a pénzt?

A lelkem ujjong, egy jobb szép, új világ kezdődik! Kitől tudom? Jósoktól, szellemgyógyítóktól és persze Virág nénitől.