Szerelem, korhatár nélkül

Úgy másfél évtizede Béla bácsi és Éva néni szerelme hatvanas éveik legelején – régi válópert, illetve korai megözvegyülést követően – izzott fel. Kamaszkorukat idéző szenvedéllyel vetették bele magukat az érzelmek hullámaiba. Nem titkolták, hogy vonzalmuk minden ébren töltött percükben betölti a napjaikat. Környezetük az elfogadástól a viszolygáson át az elutasításig reagált az érett korú pár fellobbanására. De nincs új a Nap alatt… Csaknem fél évszázada egy kísérletben egyetemistákat arra kértek, fejezzék be a mondatot: „A legtöbb idős ember számára a szexualitás…” A válaszolók zöme így folytatta: „már a múlté”, „elhanyagolható”, „nem fontos”. Bizony, a fiatalabbak közül ma is sokan vélik azt, hogy ötven felett a szexualitás iránti érdeklődésnek nyilvánvalóan fokozatosan el kell maradnia. Akinél pedig nem így történik – nos, az kéjenc, élvhajhász öregúr vagy boszorka.

Nem vitás, hogy a szerelmi vágy leginkább a fiatalabb korosztályok természetes előjoga. Ám aki leginkább a kölcsönös boldog beteljesülést keresi, öreg napjaira is megőrizheti szép szándékát. Csakhogy az is biztos, hogy e törekvés nem a diszkók hátsó és kevéssé diszkrét fertályán megejtett, rövidke üzekedésekből fakad. De hasonlóképpen keresztezheti bárki útját a fiatalkorában belé nevelt és életfogytáig kitartó szégyenérzet, hogy a szexualitásban mi illendő és mi nem.

Sorsunkat a saját kezünkbe vehetjük – ajánlja figyelmünkbe Erik H. Erikson német pszichoanalitikus fejlődéselméletét Pető Adél pszichológus. A kulcs: a felelősség vállalása, mely képességünket serdülőként – a hűséget: az elkötelezettség képességét – és fiatal felnőtt korunkban – az önfeladást: ami a szerelem bensőségességéhez szükséges – a környezetünk befolyásolja; míg érett felnőttként – gondoskodásunkat: az új nemzedék létrehozásáról és irányításáról – és idős korunkban – bölcsességünket: az élettel való törődést a halál árnyékában – mi magunk alakítjuk. Az egyéni életciklus, a nemzedékek egymásutánja és a társadalom szerkezete együtt és párhuzamosan változik.

Sok nő éppen negyvenen-ötvenen túl találja meg a szexuális egyensúlyt, amikor a korábbi szüntelen vonzási és bizonyítási kényszer eltűnik. A férfiak pedig tapasztalataikra építve bontakoztathatják ki az addig valamiért háttérbe szorított érzelmi lendületüket. A svéd Göteborgi Egyetem kutatói 1500 hetvenéves közreműködő segítségével, négy időintervallumban (1971-72-ben, 1976-77-ben, 1992-93-ban és 2000-2001-ben) folytatták le vizsgálataikat. A résztvevők szexuális gondjaikról, örömeikről, aktivitásukról is beszámoltak. A 70-es évekhez képest az ezredfordulóra 16%-kal (52-ről 68-ra) nőtt a szexuális életet folytató nős férfiak száma. A férjezett nők aktivitása 38-ról 56%-ra gyarapodott. A nőtlen férfiaknál 24%-os (30-ról 54-re) volt az emelkedés, míg ez az adat a szingli nők esetében 0,8%-ról 12-re változott.

A korral járó egészségügyi jelenségek – cukorbaj, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, prosztatagondok, izombántalmak, szklerózis multiplex – gyakran nehezítik a nemi életet. A legnagyobb probléma éppen az, hogy sokan nem fordulnak szakemberhez, mondván, bele kell törődni az idő múlásába. Pedig éppen ezért öregszenek meg túl korán, mivel elhessegetik a gondokkal foglakozást, sőt a nemi életük tabutémává válik. A szerelem a testet és a lelket is megfiatalítja, konzerválja az egészséget. A párok mentesülnek a védekezés nyűgétől, szabadon átadhatják magukat a gondtalan nemi életnek. Lehet, hogy az idősek ritkábban bújnak egymással ágyba, de minden tiszta érzelmüket beleadhatják intim együttléteikbe.