Kojak fején nem verek húst

Itt van például ez a LED-kijelzős vágódeszka, amit hamarosan piacra dobnak. Vetemedni garantáltan nem fog, de mi se vetemedjünk a jövőben arra, hogy deszkának nevezzük: akrilból készül – az mégiscsak tisztább képet ad, mint a fa… Mert mit is kell tudnia? Hát mindent, amit egy vágódeszkának – akarom mondani vágófelületnek – illik: kivetíti kedvenc receptjeinket, de lejátszhatunk rajta főzőműsorokat, videoklipeket, filmeket. Ugye, milyen jó? Elképzelem, ahogy Kojak fején klopfoljuk a húst. Vagy krimi helyett nézzünk valami romantikust? Mondjuk az Elfújta a szelet, s benne Scarlett O’Harát és Rhett Butlert, amint a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb csókjára készülnek, s közben csöpög – homlokukra a paradicsomlé.

De komolyra fordítva a szót: létezik egészen jó találmány is, amit végre nem a technomán rétegek számára fejlesztettek ki. Ez nem más, mint a Honda járássegítő készüléke. Egyenáramú motorral működik, és úgy néz ki, mint egy vastagabb öv, amit combra rögzíthető pántokkal egészítettek ki. Gyorsan megtanulja viselője járásának jellemzőit, aztán – akár a szervokormány – a nagyobb terheléseknél besegít. Egyelőre azonban Japánig kell utazni érte, az ottani Nemzeti Öregkori és Gerontoló¬giai Központ ugyanis már cselekedett: negyven szerkentyűt rendelt, melyeket bevásárlóközpontokban helyeztek el. Könnyű a japánoknak, ugye? Annál is inkább, mert egy középméretű szerkentyű csupán 2,4 kg, de létezik S-es és L-es változata is. A kérdés már csak az, mi történik, ha valaki felcsatolja, aztán az alsó polcról válogatna: vajon honnan tudja a szerkezet, hogy viselője nem elgyengült, csak szeretne leguggolni? A bevásárlást két óra alatt be kell fejezni – ennyit bír ugyanis az akkumulátor 4,5 km/órás sebesség mellett.

Aki ennél gyorsabban szeretne haladni, az nyugodtan üljön autóba. Még akkor is, ha a közlekedésben eddig zavarták a kamionok. Jó hír ugyanis: itt az Art Lebedev Transparintius, vagyis a kamionokat láthatatlanná tevő készülék. Nem kell hozzá varázspálca, csupán kamera, amit a kamion elejére rögzítenek, majd egyenes adásban a hátsó ajtóra kivetíti az elöl látható képet. De mi történik, ha így valaki tényleg nem veszi észre a kamiont?! Lehet, hogy kellene a kivetítőre egy felirat: „Láthatatlanná tevő készülékkel felszerelve.” S akit ez is zavar, annak jó lenne egy újabb találmány: egy szerkezet, ami láthatatlanná teszi a láthatatlanná tevő készülékre figyelmeztető feliratot…

Nem mindegy hát, hová nézünk. Pláne, ha számítógépünk, netán fényképezőgépünk szemvezérelt – ilyenek ugyanis már léteznek. Ám ennél sokkal félelmetesebbek az agyhullámokkal irányítható robotok. Svájci kutatók múlt tavasszal bejelentették: elég egy sisakot az ember fejére húzni, és a robot – akár száz kilométerre tőle – értelmezi az agyhullámokat, majd annak megfelelően cselekszik. A kísérletben egy végtagbénult páciens sisakkal a fején arra gondolt, hogy felemeli az ujját, mire a robotkar ujja felemelkedett. E találmány nagy segítség a mozgásukban korlátozott személyeknek.

De elkészült már a gondolatvezérelt játék helikopter prototípusa és a gondolatvezérelt ház is: kapcsolódj le, villany; emelkedj fel, redőny; nyílj ki, ajtó! És nyílnak vele új perspektívák is. De milyenek? Hiszen úgy tűnik, nincs messze az idő, mikor beleláthatnak majd a legrejtettebb gondolatainkba is…