Hungarikumok külföldön

Mielőtt megtudnánk, hogyan, legelébb ismételjük át a kilenc magyarnak tekintett fajtát. Ezek a rövidszőrű és a drótszőrű magyar vizsla, a magyar agár, az erdélyi kopó, a komondor, a kuvasz, a mudi, a puli és a pumi. És talán azt sem érdektelen megtudnunk, hogy mikor jelentek meg ezek Magyarországon, és mikor külföldön.

A rövidszőrű, „sárga” vizsla honfoglaló őseinkkel érkezett a Kárpát-medencébe. Legkorábbi ábrázolása a 1100 és 1120 között készült Codex Albensisben található. Németországba az 1960-as évektől tűnnek fel. Drótszőrű társaik XX. századi, vagyis fiatal fajtának tekinthetők – mondja az egyik „szakirodalom”, míg a másik szerint az 1360-as Képes Krónika is említi ezt a hideget jól tűrő fajtát. Az talán biztosnak mondható, hogy az 1970-es évek Angliájában írnak róla először. A magyar agarat őseink valószínűleg már a honfoglalás előtt is használták a vadászatokon; ebből a sajnos egyre gyérülő fajtából az 1980-as években érkeztek az első példányok Ausztriába és Németországba. Az erdélyi kopó sem „mai gyerek”: a szó első előfordulása az Oklevélszótár szerint 1237-es, mégpedig „Copou” formában. Külföldi elterjedése nem jellemző. A komondor valószínűleg a népvándorlás idején érkezett, de nem kizárt, hogy a kunok hozták be nagy testű pásztorkutyákat a XIII. század közepén. Mindenesetre az 1519-es Debreceni Kódex már ismert fajtaként említi; az 1960-as években lett népszerű, elsősorban Amerikában. A kuvasz az egyik legrégebbi nyájőrző kutyánk, talán ősibb még a komondornál is.

Hozzá hasonlóan a ’60-as években került először Nyugatra, Európába. A mudi az egyik legritkább pásztorkutyánk. Részletesen Pethe Ferenc 1815-ös Természet Históriájában olvashatunk felőle. A fajtát a Finnek kedvelik, az 1970-es években került hozzájuk. A talán legismertebb magyar fajta, a puli. Már az időszámításunk előtti IV. évezredből maradt ránk olyan sumér szobor, amely egy pulihoz hasonlító kutyát ábrázol. Annyi bizonyos, hogy őseinkhez valamikor ázsiai vándorlásuk közben csatlakozott, s évszázadokig, mint a pásztorok hű segítője szerzett magának hírnevet. Első leírója Carl von Heppe erdészeti ellenőr volt 1751-ben; az 1950-es években lett a nyugat-európaiak kedvence. És végül a pumit, ez a kedves bohócot, a XVII-XVIII. század folyamán alakították ki a puli és a terrier jellegű pásztorkutyák kereszteződéséből, őt is a finnek kedvelték meg először.

Viszont itt és most elfogyott a Kutyaposta, így hát arról, hogy mit is történt ezekkel a fajtákkal új hazájukban – a jövő héten olvashatnak.