Mosollyal győztek az iskolában

– Mióta letettem a mosolyesküt, sokkal többet mosolygok – mondja a második osztályos Zsófi, s megmutatja az eskü szövegét. Mindig nála van. Olyan büszkén veszi kézbe, mint egy olimpiai aranyérmet. –Ha kiejtjük a varázsszót, hogy „mosoly”, mindenki vidámabb lesz tőle. Az osztályban is gyűjtjük a mosolygós matricákat, és sokat beszélgetünk Magdi nénivel arról, hogyan legyünk vidámak és boldogok – sorolja, mi változott meg a kispesti Vass Lajos Általános Iskola diákjainak életében október óta. Akkor kapták meg ugyanis a „Mosolygós iskola” címet, az országban elsőként. Egyszerű önkormányzati iskolában vagyunk: hamisítatlan szocreál épület, felújításra hosszú évek óta nincs pénz. De mégis tudnak valamit, amiért a Mosolygós Magyarországért Mozgalom is felfigyelt rájuk. Az országos és a nemzetközi tanulmányi versenyeken nagyon jó eredményeket érnek el az itt tanuló gyerekek, és minden évben szerveznek egy-egy programsorozatot, idén például a Kalandozás a magyar irodalomban elnevezésűt.

Pénz nincs, az iskola mégis tele van élettel. Itt minden színes. A gyerekek fotói az osztálytermek ajtaján, rajzaik a folyosókon. A mosdókat tiritarka ruhás fiú-lány ábrákkal jelzik. Az igazgatói iroda sem szokványos: harsány narancssárga falak, a polcokon és a székeken tucatnyi plüss állat ücsörög. – Imádom a Micimackót, a figurák zömét ballagáskor kapom az osztályaimtól – mondja Ertelné Csák Judit, aki 2001 óta vezeti az iskolát. Egész lényével rácáfol arra, hogy oktatási intézményt igazgatni csak tekintélyelvű távolságtartással lehet. – Nálunk évek óta szokás, hogy a gyerekek a tanárokkal együtt lekucorodnak egy rongyszőnyegre az osztályteremben, és megbeszélik, kivel mi történt az elmúlt egy-két napban.

Szó esik bánatról, örömről egyaránt. A jót keressük a gyerekekben. Megtanítjuk őket a másik elfogadására, az együttműködésre, és az önbizalomra, enélkül nem lehetnek egészséges lelkületű, elégedett emberek – vallja a magyar-német szakon végzett igazgatónő. Október óta minden reggelt egy-egy idézettel kezdenek a felső tagozatos diákok, amit egy hatvanlapos „Pozitív Plusz” kártyacsomagból húznak ki. Az idézetet megbeszélik, majd mindenki önállóan is húz egy kártyát, s a filozófiai gondolatok jegyében telik a nap. Marie Curie egyik mondata is ott lapul a pakliban: „Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás, és mindenekelőtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben”. Az alsósok egy-egy kifejezést, szimbólumot értelmeznek. Húznak a pedagógusok is, a bejáratnál pedig a szülőknek is „kijár” egy pozitív útravaló aznapra. Ha véletlenül elfelejtjük lecserélni a korábbi idézetet, másnap már reklamálnak. A gyerekek 40 százaléka egyébként halmozottan hátrányos helyzetű – teszi hozzá.

Bekukkantunk a 2. c. osztályba, ahol Zsófi is tanul. Elfogadás, igazság, bizalom, szeretet, őszinte vagyok - szavak a plafonon, az ablakokon, olykor még a padlón is. Szavak, amelyeket a gyerekek folyton látnak, és nem menekülhetnek előlük. – Napról napra érzékelhető, ahogyan hat rájuk ez az életfelfogás. Amikor egy otthon töltött hétvége után újra iskolába jönnek, kezdhetjük elölről a „feltöltésüket”– mondja Baloghné Hegedűs Magdolna. – De kitartóak vagyunk, és hisszük, hogy olyasmit tanítunk nekik, amitől elégedett és boldog felnőtteké válhatnak.