Csellengő áldozatok

Folyamatosan növekszik az eltűntek száma, különösen, amióta átjárhatók a határok Európában. Akár egy tizenévest is bepakolhatnak a kocsiba, s ha előtte kapott valami kábító italt, nem sokkal később másik országban ébredhet. Mondjuk, Hollandiában, ahol a Baptista Szeretetszolgálat szerint ezernél is több magyar lány dolgozik prostitúcióra kényszerítve. Van úgy, hogy a családjuk tud róla, mégsem mer feljelentést tenni, mert retteg a striciktől, akik a lányukat akár már 14 évesen kiállították az út mellé. Nem is tudni pontosan, hány embernek vész nyoma évente, hiszen a statisztikákkal egyre nehezebb követni a valóságot – tudjuk meg Incze Zsuzsától. Az eltűnt gyerekekről és felnőttekről szóló, Csellengők című tévé- és rádióműsora immár humán szolgálattá, családsegítéssé nőtte ki magát. Az elkóborolt vagy elcsalt gyermek mindig áldozat – véli. Egy-egy eltűnés csupán a jéghegy csúcsa, a mélyben ott kavaroghat a világ szennye: a drog, a prostitúció, az emberkereskedelem.

– Több ezer eltűnt ember fényképét tettük közzé az elmúlt csaknem két évtizedben. A műsorral sokat tehetünk azért, hogy a keresett személy életjelet adjon magáról, megérezze a fájdalmat, amit a hiánya okoz a családjában. Egyszer például egy hazulról megszökött 15 éves fiú azért gondolta meg magát, mert épp egy panzióban nézte az adásunkat, melyben az édesanyja kérlelte őt, menjen haza. A műsorunk hitelessége abban áll, hogy nem bulvárszenzációnak szánjuk még a legmegdöbbentőbb eseteinket sem. Volt már, hogy segítettünk elköltöztetni egy-egy családot az agresszív, italozó apa elől, máskor a nézők jótékony adományaiból otthont teremthettünk a rászo¬rulóknak. Olykor pedig a női ösztöneim segítenek abban, hogy eldöntsük, részt veszünk-e a keresésben, hiszen többször is előfordult például, hogy a családját bántalmazó apa kutatott az övéi után – magyarázza Incze Zsuzsa.

Vajon komolyan segítik-e a keresett személyek megtalálását a közösségi oldalak? Érdemes-e gondolkodás nélkül megosztani másokkal az eltűntek fényképeit? Nos, a rendőrségi pszichológusnőt, Bándy Katát ezrek keresték az interneten verbuválódott csoportokban is – máskor viszont rossz ízű viccet csinálnak a jó szándékból.

– Jó ideig próbáltam távol tartani magam a közösségi oldalaktól. Attól tartottam, komolytalanná teszik az ügyeket, s hogy egy-egy történethez boldog-boldogtalan bármit hozzátehet. Ma már mi is jelen vagyunk Csellengők Plusz néven a Facebookon, de csak olyan információkat osztok meg az oldalunkon, melyek igazságtartalmát ellenőriztem – s másoknak is ezt javaslom. Aki keresi a hozzátartozóját, előbb nekem írjon. Döbbenten tapasztalom, hogy visszaélnek a nevünkkel. Amikor beütöttem a Facebook keresőjébe a Csellengők szót, 8 olyan oldal jelent meg, amely a mi műsorunk címét írta a fejlécére. Levelet küldtem a „kalóz oldalak” alapítóinak, hogy ne használják fel e védett címet. Tehetetlennek érzem magam, fegyvertelennek azokkal szemben, akik visszaélnek a Csellengők hitelével – panaszolja a Duna Televízióban futó közszolgálati tévéműsor alapítója.

A közösségi oldal látogatása hasznot is hajthat: az ősszel 11 évesen meggyilkolt Szita Bence keresésekor sokat segített, hogy a kisfiú Facebookra bejelentkezett okos¬telefonja jelezte a legutóbbi tartózkodási helyét. Gyakran azonban veszélyeket rejt a szörfölés: egy Patrícia nevű 17 éves lány például azért szökött el Londonba, mert egy Ozzy nevű fiú, akivel egy közösségi portálon ismerkedett meg, rávette, hogy üljön repülőre. A szülők hiába utaztak ki a kamaszért, nem jött velük haza, s az angol törvények ezt megengedik.

– Magam is írtam levelet Patríciának a weboldalunkon, hogy jelentkezzen, mert nem kérdéses, milyen jövő várhat rá egy idegen országban, kiszolgáltatva a megmentőnek hitt férfi kénye-kedvének – mondja a műsorvezető. Incze Zsuzsa eltökélten bízik benne, hogy az emberek alapvetően jók. Így a közösségi oldalak adta nyilvánossággal is lehet élni, s nem csupán visszaélni…