Úgy akard, ahogyan lesz!

Korán van, nehezen ébredezik a parkolók népe. Álmos sofőrök bújnak elő a kamionokból, ásítozva nyújtóztatják elgémberedett végtagjaikat. Az elszántak mosakodni indulnak, más legyint, ma már otthon fürdik, az ágyában alszik. Az autóknál főzőkészülékek gyulladnak, kávé és szalonnás rántotta illata terjed. Aludhatnának motelben, kútnál is kávézhatnának, de azt nem viselné el a büdzsé. Minden drágul, csak a fizetségük nem. Kevés fuvaron sokan osztoznak, egymás árai alá ígérgetnek.

Zsuzsa és István csak a kedvünkért állt be ide. Nem emberkerülők ők, sőt – csak így alakították ki. Jobb szeretnek külön úton járni, megállni, pihenni. Jól megvannak ők kettesben is, évek óta mindig együtt, csak ketten az úton. Azaz egy ideje velük tart a „közös gyermek” Luca, a fekete cica is. Hízeleg, dorombol picit, eszik, alszik. Chipje, útlevele, utazó holmija van. A kamion a világa. Otthon nem is találja a helyét: jár, kel, napokig nem is eszik. Nem érti, miért nem ringatózik a „háza”.
Istvánék idős, leharcolt, 40 tonnás DAF-fal járnak. Mikor a férfi vette, akkor se volt új, azóta beletettek még 1,5 millió kilométert. De fut, szolgál, ritkán vacakol.

Most Manchester előtt gonoszkodott. A sebváltója romlott el. A kocsi állt, nem moccant. Jött volna szerelő, ezer eurót kért csak a kiszállásért. Bár nem tanult szakmája, István szétszedte, összerakta a váltót. Kábeleket bontott ki és kötött vissza. Hűvös volt, esett is. Ráesteledett, de szerelt. Szó nélkül dolgozott. Nem is mérgelődött. Úton alapszabály: tilos a düh, az indulat. Úgy akard, ahogyan lesz, s akkor nem érhet meglepetés. A férfi 11 órát szerelt.

De idő az?! Álltak már határon 72 órát, hófúvásban másfél napot. Idegeskedtek volna? Minek? Otthon is együtt lennének, most is együtt voltak, s a dolgok előbb-utóbb elrendeződnek.

Passzolnak egymáshoz, Isten is egymásnak teremtette őket, mondják ismerőseik. Nyilván így is van, de sok év kellett hozzá, mire ezt felfedezték. Nagybarcaiak mindketten, egy év eltéréssel végezték el a helyi iskolát. Később Rigó István (pontosabban dr. Rigó István) lakatosnak, hegesztőnek tanult. Jó munka az! A falutól, a hazától távol egészen jól megfizetik. Megnősült, s mivel az amerikai vízumra hiába várt, elment Berlinbe dolgozni. És maradt tíznél is több évet. Megérte? Németül, angolul megtanult. A családját tisztességgel eltartotta. Ő kint élt, az övéi itthon, mert időközben lett három gyerek is. (Szinte felnőttek, 20, 18 és 15 évesek már.) Hanem valami elromlott: ha itthon volt, veszekedtek a nejével, ha kiment, akkor is, telefonon. Semmi se volt jó, reménytelen lett folytatni. Elváltak, na.

Kamionos? Úgy lett, hogy Nagybarcán anno úgy tartották: az életben kamionos, ügyvéd, orvos (ebben a sorrendben!) viheti valamire. István 2002-ben kamionozni kezdett, és beiratkozott a miskolci jogi karra is. Nem biztos, hogy a dicső előd, Pomponius mester így tanácsolta ezt úgy kétezer éve, de nem is tilos, büntető- vagy polgári jogot lehet biflázni rakodásra, kompra, vámkezelésre várva vagy éjjel a kamion ágyán lámpát égetve is. Ugyan a tanszékeket néha őrületbe kergette a mondatával, hogy vizsgát halasztanék, mert kések. Hát siessen, tanácsolták. Nyomom a gázt, felelte, már Göteborgban vagyok.

A diploma meglett. Sok hasznát még nem vette, de tudása bővült, és Zsuzsát is új tudományának „köszönhette”.
Almási Zsuzsanna Blanka (pontosabban Almássy, csak a név visszaigazítása procedúrával járna, ideje nincs rá) se volt otthonülő típusú hölgy. Egészségügyi szakközépiskolában tanult, dolgozott csecsemőotthonban, majd börtönben őrként. Gépkocsi-vezetői tanfolyamokat végzett. Vezetett autóbuszt Miskolc belvárosában, amitől fél lábbal szinte mindig a börtönben érezte magát. Vezetett teherautót, platós IFA-t, s hogy jobban keressen, rámolt cementeszsákot, cserepet, téglát – az alig ötven kilójával.

És persze Zsuzsa is házasodott. Lányát leszámítva, ez a frigy se sikertörténet. Kereste önmagát, a helyét a világban, dolgozott külföldön is: pincér volt, szobaasszony, a német és angol mellett tűrhetően megtanult görögül is.

A lánya már felnőtt, mire döntött: elválik, újrakezdi az egészet, amit életnek hívunk. A kiindulópont Nagybarca lett; mit ad isten, egy frissen végzett mezei jogásztól, dr. Rigó Istvántól kért jogi tanácsot. Rigó akkor kezdte megunni az uniózást. Mi ez pontosan? A kamionosok rémálma! „Fiam, van itt egy fuvar, el kéne ugrani két napra Ausztriába. Sokat ne csomagolj, váltás fehérnemű elég lesz.” A fuvarral végez, indulna vissza, hívják, ne haza jöjjön, narancsért kellene Spanyolországba menni.

Onnan megy Norvégiába halért, azzal átugrik Franciaországba. A borral Angliába, a műanyaggal Portugáliába. Megy a sofőr, mint a vasaló, észre se veszi, hogy már nyolc hete úton van. Lehet friss házas, lehet apró gyereke, ez van, ezt kell szeretni. Ezt unta meg István. Előbb kamiont lízingelt, majd vett hozzá utánfutót. Sofőrtársat keresett, akivel napokra összezárva még az egészen hosszú út is elviselhető. Így lett előbb csak néhány útra, majd az életben is párja Zsuzsa.

Hogy egészen pontosan mitől, maguk se értik, de három éve, mint a svájci óra, működik a kapcsolatuk. Bölcsek szerint az ellentétek vonzzák egymást. Hanem náluk ez éppen fordítva lehet, nagyon is hasonlóak ők: ha meglátnak valamit, egészen pontosan tudják, mit gondol arról a másik. Érzik, mikor kell a másikra mosolyogni, megsimogatni, s mikor kell békén hagyni, szólni se hozzá, mikor jobb a csönd, ami néha mindennél beszédesebb. Egyszerre érzik meg, mikor van vége a napnak, mikor jött el a pihenés ideje. Nézem az ágyukat, az ülések mögötti szűk részt lakják be.

Fuvarra nemet ők is csak ritkán mondanak. S van, hogy még a legszebb terv is borul: bár hétvégére rokont, vendéget hívtak, csak hazaszólnak, elhúzódott a fuvar, kulcs a barátoknál, étel-ital a hűtőben, érezzétek jól magatokat! Előfordult már, hogy egy plaza mögötti parkolóban ajándékozták meg egymást, karácsonyoztak, köszöntöttek az új évet. Nagy trakta amúgy az utakon nincs, Zsuzsa utál mosogatni, esznek, amit vittek magukkal.

Most épp műanyaggal teli az autójuk. Zsuzsa aludt pár órát, Debrecenig már ő vezet. Utána lepakolnak, a kocsit kipucolják, a szervizbe viszik, olajcserére előjegyeztették.

Otthon? Kicsit szokatlan lesz a tágas tér. Gondoljanak bele, tíz nap után, a kamion négy négyzetméteréből hirtelen ötvenbe csöppennek. És végre motorzúgás nélkül beszélgethetnek. Annyi az élmény, annyi minden történt, amit feltétlenül meg kell beszélni. És gyerekeket látogatnak sorra. Zsuzsa lánya fodrásznak is tanul, anya haját újra színezheti, mert a legutóbbi nem lett tökéletes. S persze új fuvart szerveznek. Meg a közös gyereket, Lucát vigasztalják majd, nyugi, néhány nap és indulnak. Úton lesznek újra, megunhatatlanul.