Mindenki Margitkája: Dajka Margit

Nagyszerű művésznek, aki szerepeibe belebújt, nem pedig eljátszotta azokat. A legendás színészeket bemutató sorozatunkban ezúttal Dajka Margitról írunk, aki 1986. május 24-én örökre lehunyta a szemét, férje pedig másnap önszántából utánament a halálba.

Milyen különös: nem szeretett szerepelni. Amíg a színpadon bármire képes volt, vágyta a közönség figyelmét és szeretetét, a hétköznapokon kerülte a nyilvánosságot. Napszemüveg mögé rejtőzött, egyszerűen öltözködött, egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Nagyon utálta, ha művésznőnek szólítják. Valójában nem volt sosem az a tipikus sztáralkat, feltörekvő tehetségként és később is meg tudta őrizni szerénységét. Mindig úgy élt, mint egy színész, „aki lemondott a személyiségéről és feladta a magánéletét” – hogy önmaga jellemzését idézzük.

Még idősebb korában sem tartott bejárónőt. Mosott, vasalt, takarított. Reggel bevásárolt, megfőzte az ebédet, délután olvasgatott vagy sétálgatott a belvárosban, a Lovag utcai lakása környékén. Imádta figyelni az embereket, a gesztusaikat, a viselkedésüket, hátha be tudja majd építeni valamelyik szerepébe. Rossz alvó volt, előfordult, hogy három éjszakán át le sem hunyta a szemét, altatót azonban egyszer sem vett be. Haláláig ugyanolyan mosolygós, kedves, jóságos és becsületes maradt, mint amilyennek született – ő volt „mindenki Margitkája”.

Hogy pontosan melyik évben született, arra vonatkozóan több variáció is létezik. Némely lexikon szerint 1902-ben látta meg a napvilágot, hivatalosan 1907-ről tudunk, bizonyára ez a valós. Ehhez képest egyszer 1909-re módosíttatta, hogy két évvel fiatalabbnak mondhassa magát. Vezetéknevének írásmódjára is két változat kering: Dayka és Dajka – a színésznő ez utóbbit használta. Az viszont egészen biztos, hogy Nagyváradon született, tizenharmadik gyerekként. Édesapja külvárosi tánctanárként fölöttébb lumpen életet élt, néha hetekre eltűnt otthonról, a család összes gondja az édesanya nyakába szakadt. Nem csoda, hogy Margitka már hatévesen rikkancsként rótta az utcákat, Ady Endre rendszeresen tőle vásárolta az újságot, a fáma szerint a kislány bele is szeretett.

Tizenévesen muszáj volt komolyabb kenyérkereset után néznie, hogy segítse a családját. Egyszerűen besétált a színházba és a pénztárosnőnek előadta a Sztambul rózsája egyik betétdalát. Aztán meghallgatta az igazgató és felvette. Mindenki Kisdajkának hívta. Otthagyta az apácákat, akiknél tanult, és egy időre szülővárosának is búcsút intett. A kolozsvári színiiskolában ismerkedett a mesterség rejtelmeivel, még nem töltötte be a tizenötödik életévét, amikor szerződést kapott a nagyváradi teátrumtól. Felnőttként először 1924-ben játszott Kolozsvárott. Három év múlva kezdetét vette magyarországi pályafutása, méghozzá a hódmezővásárhelyi nyári színkörben. Innen Miskolcra, Szegedre, majd Budapestre került. A Vígszínház 1930-ban szerződtette színész férjével, Kovács Károllyal együtt, akivel még a szegedi szezonban ismerkedett meg.

Dajka Margitot végre felfedezték, népszerűsége pillanatok alatt az egekig szállt. Ajnározták a kritikusok, címlapokon szerepelt, a pletykarovatokban még azt is megírták, hogy 36 pár cipője van. Ez idő tájt szabadúszóként egyik játszóhelyről a másikra vándorolt, majd tagja lett a Nemzeti Színháznak, később pedig a Madáchnak.

Egyre több hódolója akadt, volt köztük egy ismeretlen, országot járó vándor, aki rendszeresen írta neki úti beszámolóit, csakhogy nem lehetett kiolvasni az aláírását. Végül 1940-ben lepleződött le a színésznő előtt, amikor bemutatták a Kismadár című darabját és ebből az alkalomból egy dedikált könyvvel ajándékozta meg – az íráskép alapján egyből kiderült, hogy Móricz Zsigmond küldözgette a leveleket. Ettől kezdve sokat beszélgettek, hosszú sétákat tettek, Margitka tanácsokat is kért az írótól. Hogy ennél több volt-e köztük, azt fedje jótékony homály. Egyébként Dajka ugyancsak írt novellákat fiatal színészként, sőt elmélkedett Madách Imre feleségéről, Fráter Erzsébetről is.

Pályatársával, Kovács Károllyal tizenegy évig éltek házasságban. Válásuk után Kolczonay Ervin filmproducer-rendezővel került kapcsolatba, de mindenki látta, hogy nem illenek össze. Bakay Lajos színésszel sem tartott tovább hét évnél az együttléte.

Lajtos Árpád katonatiszttel viszont kis híján harminc esztendőre rúgott a szövetségük. Először az ukrajnai háborús frontokon találkoztak, ahol Dajka mások mellett Karády Katalinnal szórakoztatta a katonákat, Lajtos pedig a II. magyar hadsereg vezérkari tisztje volt. Előadás után megkérte a színésznő kezét, aki azzal tért ki előle, hogy tovább kell utazni a következő helyszínre, de ha majd egyszer Pesten jár, okvetlenül keresse meg. A következő leánykérésig azonban néhány akadályt le kellett küzdenie a férjjelöltnek: hadifogolyként elhurcolták a Szovjetunióba, hazatérte után koholt vádak alapján hét év fegyházbüntetésre ítélték, 1956 augusztusában szabadult kegyelemmel. Nos, ekkor újra kopogtatott Margitka ajtaján. De megint nem volt alkalmas az időpont, mert a színésznő este játszott. Másnap azonban összeházasodtak.

Dajka Margit 1986. május 24-én távozott az égi társulatba. Nem tudott megbirkózni a gyilkos kórral. Pedig áprilisban még készült a nyári izraeli vendégszereplésére. Aztán hirtelen megromlott az állapota, a telefont is a férje vette fel és mindenkinek csak annyit mondott: „Nem vagyunk jól.” A kórházban sem engedett magához senkit, kivéve a szintén ott ápolt nagybeteg Ruttkai Évát – egymást vigasztalták, nevettek és sírtak.

Lajtos Árpád egy percig sem tágított imádott felesége mellől. Akkor is fogta a kezét, amikor örökre elaludt. Aztán csöndben hazament és megírta a végrendeletét. Másnap elintézte a temetéssel kapcsolatos ügyeket, majd főbe lőtte magát.