Műveljétek és őrizzétek!

Nyolc egyház és világvallás egy-egy magyarországi képviselője osztja meg a gondolatait az olvasóval a fenntartható fejlődés lapja, a Ma & Holnap kiadásában megjelent kötetben. Négy keresztény egyház – római katolikus, református, evangélikus, hites –, valamint a zsidó, muszlim, hindu és buddhista vallás tanítói, vezetői beszélnek arról, miképpen látják a természet védelmét.

A tanítások kidolgozottsága nem egyforma mélységű – legalábbis az interjúkból ez tükröződik –, ám a kérdés fontosságát egyikük sem vitatja. A természet védelme lehet a közös kapocs a vallások között – ért egyet az őt kérdezővel Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház püspöke, s hozzáteszi: „A nagy világvallások követői között tapasztalható meg leginkább a minimum konszenzus, éppen az élet, a teremtett világ tisztelete kapcsán.” A vallásos emberek – bármelyik felekezethez tartozzanak is – egyként utasítják el a földhöz ragadt életfelfogást: fogyasztok, tehát vagyok.

Műveljétek és őrizzétek! Ezt a feladatot kapta az ember Istentől, amikor az Édenkertbe helyezte. S ezzel egyben meg is határozta a viszonyát a természethez. Nem azt mondta, hogy a tied, azt csinálsz vele, amit akarsz, ha úgy tetszik, kizsákmányolhatod, megsemmisítheted. Nem! Művelnie kell, vagyis felelősséggel viseltetni iránta, és őriznie – az utána jövő nemzedékek számára. „Isten az embernek nem tulajdonba adta a világot, csupán használatra. Az igazi tulajdonos maga Isten” – vallja a római katolikus Beran Ferenc pápai káplán.

Az ember azonban felmondta ezt a szolgálatot. Miért? A természet érdekeit, törvényszerűségeit figyelmen kívül hagyó – egyházi, etikai kifejezéssel élve bűnös – gondolatai, magatartása, mulasztásai miatt. Mit jelent ez a gyakorlatban a természethez való viszonyulását illetően? Például a gyors, minden egyéb szempontot mellőző meggazdagodás vágyát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyáltalán nem gazdagodó embernek nincs felelőssége. „Célszerű végiggondolni, hogy az Istentől kapott javakkal én vajon hogyan gazdálkodom? Tudok-e mértékletességet tanúsítani vásárláskor, fogyasztáskor? Valóban azt és annyit vásárolok, fogyasztok, amire és amennyire szükségem van?” – szembesülünk önmagunkkal ismét csak Beran Ferenc gondolatainak olvasása közben.

Személyes bűneink az úgynevezett strukturális visszásságokba ágyazódnak. Hogy ezek meg micsodák? Társadalmi bűnök, amelyek lehetővé teszik a természet mértéken felüli használatát. Lehet ez akár egy jogszabály meghozatalának az elmaradása vagy a lehetőségek meghagyása a benne lévő kiskapuk kijátszására, netán a megszegésük elnézésére.
A természet pedig katasztrófák formájában egyre többször lázad fel törvényeinek áthágása miatt. Az ember első reflexe, hogy ezek Isten büntetései – pedig valójában többnyire saját bűneinek a következményei. S nem csupán azon bűnöké, amelyeket a természet ellen követünk el, hanem azoké is – például kapzsiság, mohóság, érzéketlenség –, amelyeket embertársaink kárára viszünk végbe. Erre irányítja a figyelmünket az öt év óta sújtó világválság, amely egyben lehetőség az emberiség számára, hogy a gondolkodásmódját megváltoztassa – tanítja a hivatalától az év elején megvált pápa, XVI. Benedek.

A gondolatmenet belátása és elfogadása egyben a megoldáshoz is közelebb viszi a vallásos embert, aki képes lehet a változásra és változtatásra. S ebből a kötet tanúsága szerint szinte valamennyi megszólaltatott egyház és vallás tagjai kiveszik a részüket. Itt gondolhatunk nagy és kis dolgokra egyaránt: a római katolikus egyház például részt vesz a magyarországi természetvédelmi stratégián is dolgozó Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács munkájában. Az evangélikus egyház képviseletében megszólaló Gáncs Péter püspök említi a minden ősszel megtartott Teremtés Ünnepét. Az egy hétig tartó eseményen egyként vesz részt a római katolikus, református és evangélikus egyház. Minden napra jut egy-egy átgondolandó téma. A résztvevők nem csupán beszélnek a természet védelmének fontosságáról, de akár a közös szemétgyűjtési akcióktól sem zárkóznak el.

A református és evangélikus egyházban is alakultak már úgynevezett ökogyülekezetek, melyek próbálnak minden olyan tevékenységet elkerülni, ami a környezet szennyezésével jár. Sőt az evangélikus egyházban tervezik az első ökotemplom építését is, amely semmilyen külső energiaforrást nem venne igénybe. Ráadásul megalakították teremtésvédelmi munkacsoportjukat, az Ararátot: ez kiadványokkal, programokkal népszerűsíti a természet szeretetét, a környezet óvását – különösen a fiatalok körében. Szeretnék elérni azt is, hogy a parókiák kertjében őshonos gyümölcsfákat ültessenek a lelkészek.

Az interjúkötet tanúsága szerint a környezet iránti felelősségével a nem keresztény egyházak közül kiemelkedik a hindu vallás Magyarországon is jelen lévő ága, a Krisna-tudatú Hívők Közössége. Mi lehet ennek az alapja? Vélhetően az, amit Sölétormos Jenő, a somogyvámosi ökofalu alapítója megfogalmaz: amíg a nyugati, keresztény kultúrkörben az ember a többi élőlényhez viszonyítva felsőbbrendűnek véli magát, addig a védikus alapokon nyugvó hinduban a teremtett lények között nincs ilyen különbség. Ha pedig nincs, akkor egyenlő lelki jogokkal is rendelkeznek – az embernek pedig nincs alapja arra, hogy a magasabb intelligenciáját kihasználva uralkodjék fölöttük.

S ez az a pont, ahol a keleti és a nyugati kultúrkör, vallások összeérnek. Amíg a keleti sohasem vallotta, hogy a természeten való uralkodásra teremtetett, addig manapság a nyugati is kezd ráébredni, hogy a természet leigázására való törekvésével a saját sírját ássa meg, hiszen ő maga is a természet része, s ha elpusztítja azt, maga is elveszett. Hiszen éppen hogy nem uralkodnia kell fölötte, hanem művelnie és őriznie.

Érdemes tehát most pünkösdkor, az egyház születésének és a Szentlélek kitöltetésének ünnepén a természet szépségéről és tiszteletéről sem megfeledkezni. Így különösen nem Nap bátyánkról, Hold nénékről és minden csillagokról, Szél öcsénkről, Víz húgunkról, legfőképpen pedig Földanya nénénkről, „ki tart és táplál minket, hogy megélnénk, ki füvet hajt és gyümölcsöt terem és sok színes virággal élénk” – ahogy azt (Dsida Jenő nagyszerű fordításában) Assisi Szent Ferenc is tette Naphimnuszában.