Angelina Jolie megosztotta az orvostársadalmat

– Dr. Juhász Péter plasztikai sebész maga is végzett már hasonló műtétet. Bár, ha jól tudom, nem sokat, hiszen ilyen kéréssel ritkán keresik meg, s nemcsak önt, de a kollégáit is.
– Nem tudom pontosan, hány ilyen műtétet végeznek el évente Magyarországon, de abban biztos vagyok, hogy jóval kevesebbet, mint amennyit kellene. Nyugat-Európában többet, bár ott sem jelentősen, legalábbis nem megelőzésként. Betegség esetén azonban arrafelé annál több a helyreállító műtét. A daganat vagy a teljes mirigyállomány eltávolítása után a beteg többnyire szépen felépített, új mellel megy haza.

– Térjünk vissza a megelőző műtétekhez, hiszen ez kavarta fel a kedélyeket az elmúlt hetekben. A mellráktól sokan félnek, ezért most biztosan sok nő fejében megfordult, hogy talán számára is ez lehetne a megoldás. De nagyon ellentmondásosak az ezzel kapcsolatos szakvélemények. Ön melyik oldalon áll?
– Nincs sztereotip megoldás. Van, akit az az állapot visel meg nagyon, ha egész életében félnie kell, mert a családjában volt mellrák, s úgy gondolja, hogy ő is megbetegedhet. A másik féle ember viszont azt viselné rosszul, ha megcsonkítanák a testét. Nem érezné teljes értékű nőnek magát, hiába kapna akár szebb melleket. Tehát szerintem minden esetben egyénenként kell meghozni a döntést.

– Mégsem erre hivatkozva támadják vagy támogatják.
– Tudom, hogy sokan ellenzik, s ennek az okai összetettek. Ez nagy műtét, és mint minden beavatkozás, szövődményekkel járhat. Ráadásul nem is ad százszázalékos biztonságot, hiszen ahhoz, hogy a mellbimbó vérellátása megmaradjon, meg kell hagyni mögötte bizonyos mennyiségű hámszövetet, ami továbbra is ki van téve a veszélynek. Viszont akik pártolják, azzal érvelnek – és magam is ezzel értek egyet –, hogy ha valakinek a családjában halmozottan előfordult a mellrák, és emiatt sok az álmatlan éjszakája, mert például attól fél, hogy a gyerekei anya nélkül nőnek majd fel, annak érdemes elvégeztetnie a genetikai vizsgálatot. Ha az is igazolja az aggodalmakat és bebizonyosodik, hogy Angelinához hasonlóan komoly a kockázat, akkor át kell gondolni az esetleges műtét lehetőségét. Implantátumokkal pótolva a melleket, észrevehetetlen lesz a beavatkozás. Van olyan páciensem, akinek húsz éve helyeztem be pótlást az eltávolított mirigyei helyére, és ha találkozunk, nevetve mondja, hogy mindenhol látszik rajta az idő nyoma, egyedül a mellei maradtak gyönyörűek.

– Angelina Jolie persze nem az átlagember pénztárcájából finanszírozta a műtétet. Magyarországon a tb támogatja az ilyen beavatkozást? Erre annál is inkább kíváncsi vagyok, mert úgy tudom, hogy a daganatos betegség miatt amputált nők többsége is csúnya heggel, helyreállítás nélkül éli tovább az életét. Ha arra nem jut, meglepne, ha a megelőzésre igen…
– Érzékeny területre tévedtünk, és rossz hírrel kell kezdenem a választ. Az amputációért a tb többet fizet a kórháznak. Arról nem is beszélve, hogy az jóval egyszerűbb beavatkozás, mint a helyreállítással kombinált műtét, amihez intenzív ellátásra lehet szükség, s implantátumra, esetleg újabb műtőre, drága antibiotikumokra. A kórházak egyszerűen nem érdekeltek abban, hogy ne a csonkolást válasszák, még akkor is, ha indokolt esetben a tb a helyreállítást és a megelőző, úgynevezett subcutan masectomiát is – amikor az emlőt a mellbimbó meghagyásával kísérlik meg eltávolítani – támogatja. Persze nem automatikusan, hanem kérvényezni kell, igazolva az indokoltságát. De erre a lehetőségre nálunk ritkán hívják fel a betegek figyelmét. Ezzel szemben Nyugat-Európában előre gondolkodnak az egészségügyben is, belátva, hogy a lelkileg frusztrált beteg egészsége később sokkal többe kerülhet. Tehát megéri, még akkor is, ha csupán a financiális részét nézik. Mi pillanatnyilag sajnos a költség szempontjából közelítjük meg a kérdést. Nyugat-Európában hatvanszázalékos az azonnali helyreállító műtétek aránya, nálunk kettő-három. Megelőzőre pedig csak elvétve kerül sor…