Jókedvünk őszibarackja

Agyümölcsök királynőjének is nevezik, de hogy melyik lenne a király – az alma, netán a trópusi mangó –, arról már megoszlanak a vélemények. Akárhogy is, az őszibarack nálunk alighanem elnyerné a legkedveltebb magyar gyümölcs címet.

Család-otthonValló László2013. 07. 15. hétfő2013. 07. 15.

Kép: Balatonfőkajár, 2009. augusztus 07. Őszibarack. Fotó: Ujvári Sándor

Jókedvünk őszibarackja
Balatonfőkajár, 2009. augusztus 07. Őszibarack. Fotó: Ujvári Sándor

Nem véletlenül, hiszen ki-ki megtapasztalhatja: egy-egy igazán érett és finom őszibarack elfogyasztása nemcsak fölfrissít és fölüdít, de jókedvre is derít. Ezt részben a niacin nevű anyaga teszi, ami egyúttal csökkenti a vérnyomást, s jót tesz a szívnek és az érrendszernek is.

Értéke a gyümölcsnek az is, hogy sokat fogyaszthatunk egyszerre belőle, mégsem telítődünk vele. Részint, mert igen lédús (85-90 százaléka víz), részint pedig, mert ideálisan kedvező benne a (gyümölcs)cukor és a gyümölcssav aránya. A sárga húsú fajták – színanyagaik révén – rákellenes hatásúak is. A kevésbé lédús barackok pedig jelentős pektin- és rosttartalmuk miatt értékesek, de valamennyi fajtára igaz, hogy sok ká-liu¬mot és magnéziumot tartalmaznak. A szívbetegeket különösen megterheli a kánikula, ezért nekik napi 2-3 darab elfogyasztása sokat segíthet, mivel a gyümölcsben lévő kálium és a nátrium aránya ideális a szívpanaszok orvoslására.

Az őszibarack nagy alakgazdagságú, s fajtaválasztéka már szinte áttekinthetetlen: mintegy nyolcszáz fajtát termesztenek szerte a világon. Hazánkban júniustól szeptember végéig termő fajtasor áll rendelkezésre. Noha egyre növekszik a nektarinok vagy kopasz barackok aránya, azért még mindig a szőrösek, azaz a molyhos héjúak vannak többségben. Az úgynevezett ipari barackok – melyek húsa éretten is kemény marad, s csak befőzésre alkalmas – csillaga leáldozóban van. A különlegességek viszont kelendők, mint amilyen a lapos vagy a vérbelű is.

Az őszibarack utóérő. Ha a piacon vásároljuk, választhatjuk az úgynevezett szilárdan fejlett állapotot: a gyümölcs húsa még szilárd, csak a termésbarázdánál kezd lágyulni; ilyen állapotában otthon 2-5 nap alatt beérik. Még jobb, ha puhán fejlett állapotú barackot veszünk, amikor a terméshús már a kocsány körül és a gyümölcsök csúcsánál is kifejezetten lágy tapintású; szobahőmérsékleten egy-két nap alatt beérik.

Ezek is érdekelhetnek