Muzsikás Együttes: Sosem lennénk pártzenekar

– Van köze az űrkutatásnak a népzenéhez?
– Nincs. Az én életemben viszont a család mellett fontos szerepet játszanak. Mindenkit megnyugtathatok: összeegyeztethető a régi hagyományokra épülő népzene a jövőt fürkésző kutatómunkával.

– Eredetileg is űrkutató akart lenni?
– Geofizikusi diplomával egy-két évig terepen dolgoztam, majd bekerültem az ELTE űrkutató csoportjához. Az űrkutatás a világon a húzóágazatok közé tartozik, és bármennyire is furcsa, Magyarországon is létezik. Alapkutatásaink tágabb környezetünk, a Föld körüli térség és az ott lezajló jelenségek megismerésére irányulnak. A bolygónkat körülvevő mágneses tér méréséhez jóformán ki sem kell mozdulnunk a szobából; ez ügyben elért eredményeinket a műholdas kísérletek teljes mértékben pontosítják, illetve visszaigazolják. Figyelemre méltóak az űridőjárás területén elért megállapításaink, melyek nemzetközi szinten is alkalmazhatók lesznek a nem túl távoli jövőben. Egészen pontosan arról van szó, hogy a Napból érkező eseményeket vizsgálva fontos következtetések vonhatók le légkörünk időjárására vonatkozóan. Egyfajta űridőjárás-jelentést készíthetünk.

– Külföldi kollégái előtt ismert a zenei munkássága?
– Nem valószínű. Teljesen különválasztom a kettőt: vagy zenész, vagy geofizikus vagyok. Előfordult, hogy szakcikkeket, bírálatra váró dolgozatokat vittem magammal egy turnéra, hogy majd a szabadidőmben foglalkozom velük, de semmi nem lett belőle, nem tudtam átállítani az agyamat. Érdekes eset volt, amikor Sopronban egy nemzetközi konferencián tartottam előadást, majd ugyanabban a teremben pár órával később a Muzsikással léptem fel. Csak meg kellett fordítanom a nyakamban lógó névazonosítót.

– Furcsa kettősség ez…
– Valóban. De aki létre tud hozni valamiféle kettősséget az életében, az majdhogynem eléri a teljességet. Kodály Zoltán nagy vágya, hogy legyen a mindennapjaink része a zene megvalósítható cél. Hogy gregoriánt, Mozartot vagy magyar népzenét választunk, az ebből a szempontból lényegtelen. Én még emlékszem azokra az időkre, amikor orvosprofesszorok jöttek össze vasárnap délutánonként, hogy vonósnégyest alkotva saját maguknak muzsikáljanak. Bizonyos tevékenységek tehát jól megférnek egymás mellett. Így számomra nem furcsa a geofizikusként nemzetközi tudományos hálózatban végzett űrkutatói munka és az eltűnőben lévő paraszti kultúra értékeinek saját életembe való beépítése. A kettősséget illetően felhozhatom példának Bartók Bélát is, aki frakkban zongorázott a koncertszínpadon, majd csizmát húzott és hátizsákkal nekiindult népdalokat gyűjteni az erdélyi falvakba. Így volt kerek az élete. Magam is tapasztalom, hogy a racionális gondolkodás mellé mennyire hiányzik az intuitív, érzelmi oldal.

– Amit megtalált a népzenében. Hogyan „találkoztak”?
– Ahogy öregszem, egyre inkább úgy gondolom, nincsenek véletlenek. Édesapám matematikus volt, elég korán rádöbbentem arra, hogy a matematika demokratikus tudomány, itt nem lehet mellébeszélni, a diáknak is lehet igaza a tanárral szemben. Ebben a szemléletben nevelkedtem. Amikor középiskolásként elhatároztam, hogy orvos leszek, hamar lemondtam róla, mert belátva a kulisszák mögé, elriasztott a tekintélyelven alapuló egészségügyi struktúra. Sokkal romantikusabbnak tűnt a geofizikai pálya. A zene pedig már kisgyerekkorom óta jelen volt az életemben, hatévesen kezdtem el zongorázni. Aztán az I. István Gimnáziumban bekerültem a szimfonikus zenekarba, tanárom biztatására nagybőgőzni tanultam. Az egyetemen csatlakoztam a folklóregyütteshez – velük egy szicíliai fesztiválra is eljutottam –, de nem igazán érintett meg, amit ott csináltak. Végül többszörös áttétellel a Bartók Táncegyüttesnél kötöttem ki, ahol ráleltem azokra a kollégákra, akikkel megalapítottuk a Muzsikást.

– A népzene beépült a mindennapjaiba?
– Számomra villámcsapás erejű volt a népi kultúrával való találkozás. Az imént említett szicíliai fesztiválon láttam egy argentin fiútáncosokból álló csoportot. Egyszerűen lenyűgöztek! Miközben csodáltam őket, szívembe hasított, hogy mi miért nem büszkélkedhetünk ilyesmivel. Persze nekünk is voltak hasonló kincseink, csak én nem tudtam róluk. De amikor elkezdtem megismerni a paraszti hagyományainkat, egyértelművé vált, hogy például a népi építészet vagy a népzene értékei átmenthetők a mai életünkbe. Mágnesként vonzottak ezek a dolgok.

– Ezért ülünk egy dunaföldvári parasztház verandáján?
– Nem volt kétséges, hogy a feleségem nagyszüleitől ránk maradt épületet meghagyjuk eredeti állapotában és csak a szükséges felújításokat végezzük el rajta. Még a disznóólat sem bontottuk le, hanem szaunát alakítottunk ki benne. Ez a porta menedék a családunknak, mérhetetlen szabadságot ad. A gyerekekkel – és most már az unokákkal – imádjuk itt tölteni a vakációt. Mindazonáltal budapesti tetőtéri otthonunkat is szeretjük, azért is építtettük Makovecz szellemében.

– A vidéki vagy a fővárosi létnek van több szépsége?
– Meg kell találni az arányokat. Mindig a szemléletet kell átörökíteni. A paraszti életmódhoz kötődő népzene, néptánc óriási változáson megy át, ma már az erdélyi lakodalmakban is egyre inkább silány diszkózene szól. Menteni kell a menthetőt! Ezt tesszük mi is, amikor a népzenét közösségi zeneként táncházakban éltetjük tovább, illetve előadásként színpadon játsszuk. És a Bartók által választott út is járható: ő a népzene hatására alkotta meg zseniális műveit. De lehet szövetkezni rockzenészekkel, ahogyan a Csík zenekar teszi.

– Önök nem csábultak el ebbe az irányba?
– Sok év alatt lehet felépíteni valamit. Egy névtelen londoni kis klubból eljutni a világ egyik legnevezetesebb koncertterméig, a Royal Festival Hallig nem megy egyik pillanatról a másikra. Bár külföldi menedzsereink felajánlották, hogy felgyorsíthatjuk ezt az utat, ha basszusgitárost és dobost is beveszünk a bandába, a látványt pedig három csinos lánnyal és füsttel javasolták feldobni. Ja, és azt kérték, hogy angolul énekeljünk. Nem győztünk tiltakozni. Ehhez képest pár év múlva szerepeltünk a Royal Festival Hallban, mégpedig úgy, hogy semmit nem kellett feladnunk az elveinkből és a céljainkból. Hozzáteszem: a Muzsikás a nemzetközi sikereit nagyon sok segítő áldozatos munkájának és profi menedzsmentnek köszönheti. Máig állandó egyeztetésre van szükség, hiszen néhányan nem adtuk fel a munkahelyünket. És kiegyensúlyozott családi háttérre, hogy ne kelljen idegeskedni azon, mi történik itthon, amíg mi a világot járjuk.

– Voltak felemelő élmények?
– Bár a magyar népzenének legfontosabb szerepe idehaza van, külföldi koncertjeinken rengetegszer átéreztük általa, hogy jó magyarnak lenni. Megmutathattuk, milyen hatással bír a lelkekre. Bizony a kinti magyarok is klikkesednek, de amíg bennünket hallgatnak, leomlanak köztük a falak.

– Nálunk is léteznek szekértáborok. Hová tartozik a Muzsikás?
– Sehová. Ahogyan a tokaji aszút, a halászlevet, úgy a magyar nyelvet, a népzenét sem sajátíthatja ki egyik politikai oldal sem. Az első szabad választások előtt öt párt keresett meg bennünket, hogy írjuk meg az indulójukat. Mindegyiknek nemet mondtunk. Ha bárki mögé beállnánk, nem a Muzsikás állna ott, hanem a magyar népzene. Az pedig drágább kincs annál, hogy bárki is magáénak tekintse. A népzenének mindegyik világnézetű ember számára értéket kell jelentenie. Zenekarunk tagjai nem politizálnak, csak a szavazófülkékben szoktunk véleményt nyilvánítani.

– Megint közelednek a választások. Most is megkörnyékezik önöket?
– Már tudják, hogy úgysem adjuk be a derekunkat. Sosem lennénk pártzenekar kampánynyitó programokon.

– És milyen lesz a következő negyven év?
– Ennyi már nem lesz. Mivel ez a műfaj kortalan, folytatjuk tovább. Nemsokára megjelenik rólunk egy jubileumi könyv, és rengeteg lemezötletünk van. S reméljük, legalább annyi nem várt örömben lesz részünk, mint az eltelt évtizedek során.