Honda CR-V 2,2 i-DTEC - A sportosság illuziója

Apám kedvenc autója CR-V. Ne kérdezzék, hogy miért, szerintem ő se tudja. De minden bizonnyal benne van, hogy évek óta elégedett Honda-tulajdonos és hogy manapság azért az a menő, akinek városi terepjárója van. Hogy miért, erre is többféle válasz létezik. Egyrészt mert nagyok és az átlagember egyre növekvő egójához ugye nagy autó passzol. Másrészt praktikus, mert jól kilátni belőle, lehet bele pakolni és elmegy a telekig esőben is. Nagyon bonyolult válaszokra nem lehetett számítani de az egyszerű dolgok a legjobb dolgok. Így aztán ez annyira népszerű kategória, hogy már tényleg nem maradt gyártó, akinek ne lenne.
És míg az első CR-V 1997-ben inkább terepjáró volt külsőre, addig az új 2013-ban inkább egy nagy utazóautó. A nagy kockából pedig az egyik legsportosabb, legvagányabb formájú SUV, ami ugyanakkor mégsem hivalkodó. Az előző generáció túl bonyolult arcszerkezete helyett, itt végre egyszerűbb lett az orrkialakítás, a hátsó traktus oldalról viszont egyértelműen egy XC60-as Volvo-ra hajaz.
Egy CR-V (és általában a Hondák) nagy erénye a könnyű használhatóság. Ez itt is elsődleges szempont lehetett, hiszen nagyon alacsonyan van a rakodóperem, majd’ 600 literes a csomagtér, könnyen variálható az utastér és úgy általában az egyik legkönnyebben és kellemesebben vezethető kompakt városi terepjáró a CR-V. Már az ajtó is könnyen és jó nagyra nyílik, az ember kényelmesen behuppanhat a vezetőülésbe. Nekem kicsit kevés volt az oldaltartása az üléseknek, bár annak ellenére, hogy sportosnak néz ki az autó, nem az valójában, de erről később.
A belső kicsit rideg, de nagyon jól meg van építve. Az anyagok itt-ott ugyan kemények, de mégsem hallani sehonnan cicergést, ahova meg általában nyúlunk ott szép, minőségi anyagokat találunk. Mindent egyből meg lehet találni, nagy fejtörést nem okoz a CR-V a mindennapokban. Szomorú, hogy még az Executive változathoz (amiben egyébként minden benne van) is plusz félmillió a navigáció, amikor ennek tizedéért lehet venni profi utólag beépíthető készülékeket. Van viszont tolatókamera (a jobbik felszereltségi szintnél), kulcsnélküli indítás (szintén itt) és még jópár hasznos extra. A start-stop extra széria és van Econ gomb amivel érzéketlenebb lesz a gázpedál és elvben alacsonyabb a fogyasztás.
A benzinest kipróbálva nem tudtunk túllépni a túlzottan magas fogyasztáson, de most szerencsére kiderült, hogy a CR-V tud takarékos is lenni. Emlékszem még nincs tíz éve, hogy a Honda először beadta a derekát és kifejlesztett egy dízelt. Azóta sincs észveszejtő sokféle gázolajos erőforrásuk, de van a stabil 2,2-es motorjuk, amit gyakorlatilag mindenbe raknak, talán kivéve a Jazz-be nem. Ez van a CR-V-ben is 150 lóval, ami sportos vezetést nem, kényelmes haladást és utazást azonban nagyon is lehetővé tesz. Ha kell persze meg lehet lóditani, de a közel 10 másodperces 0-100-as sprint jól érzékelteti az autó karakterét. Csendességben és kulturáltságban kiemelkedik a mezőnyből és végre 6 és 7 liter közötti értékeket láttunk a kijelzőn, ami a benzinkútnál is beigazolódott: 6,4 lett vegyesben a szám, amivel elégedettek voltunk.
A futómű is lágy lett, kényelmesre hangolt és nagyon precíz, ugyanis vezetni még mindig remek, mint a legtöbb a Hondát. Egy nyikkanásnyi hangot nem hallunk sehonnan, puhán rugózik át az úthibákon és a legkisebb kormánymozdulatra is azonnal reagál.
A CR-V az egyik legsportosabbnak látszó, de az egyik legkényelmesebb SUV a piacon. Én a fogyasztáskülönbség miatt csakis dízellel venném, de lehet hogy megvárnám a hamarosan érkező 1,6-os dízelt. Az 120 lóerős lesz és még takarékosabb, valamint olcsóbb is. A 2,2-es egyébként 9,4 és 11 millió között van felszereltségtől függően, szimpatikus, hogy nem lehet elszállni az extrákkal mint a németeknél. Én a dízel CR-V-t nagyon tudtam szeretni, de én egy gyerekes apuka vagyok. Ahogy szerintem a vásárlók többsége is az lesz.