Tokok reneszánsza

Fölépítésük is különleges: hengeres, megnyúlt testük váza porcokból áll, pikkelyek helyett csontlemezek (vértek) borítják. Lassú növekedésű, többnyire nagyra, sőt óriásira megnövő halak, életkoruk a 150 évet is elérheti. Ivari érettségüket is csak sokára, 6-16 év után érik el. Fenékjárók, az ott lakó gerincesekkel és halakkal táplálkoznak. Legtermetesebb ma élő képviselőik a vizák, közöttük is a szibériai viza, mely 80 éves korára elérheti az 5-6 méretes hosszúságot, súlya pedig az egy-másfél tonnát.

Tipikus természetes élőhelyük Észak-Amerika, Kelet-Európa és Ázsia szubtrópusi tengerei. (A legtöbb tokhalat a Kaszpi-tenger rejti.) Húsuk (főleg füstölve) és az ikrájukból nyert kaviár miatt igen keresettek, így nem csoda, hogy halászatuk és orvhalászatuk csúcsokat döntött. Ami nem is maradt következmény nélkül: becslések szerint a tokfélék világállománya a XX. században legalább 70%-kal csökkent, s mára 13 tokfaj veszélyeztetetté vált, kettő pedig a kihalás szélére sodródott.
Sokat ártottak az állományuknak a rapsicok, akik válogatás nélkül, nagy mennyiségben fogtak ki még nem ivarérett példányokat is, amelyek így egyszer sem vehetnek részt a szaporodásban. De erősen rontottak életfeltételeiken a folyókon sorra emelt vízerőművek is. Így eshetett meg például, hogy miután az 1970-es években megépült két erőmű a Vaskapu-szorosban, megszűnt a viza jelen lenni a Duna magyarországi szakaszán. (Márpedig a korábbi évszázadokban hazánk viza-nagyhatalomnak számított: késő ősszel tonnaszám fogták ki a víz felszínén lomhán úszkáló hatalmas halakat.)

Manapság nagyban dívik mesterséges intenzív tenyésztésük is. Az élen a szibériai tok áll, ebben Franciaország viszi el a pálmát. De a különböző tokfélék mesterséges tartásába számos európai ország is bekapcsolódott, melyek sorában egyre jelentősebb hazánk szerepe. A Dunántúlon és az Alföldön több tucat mesterséges tóban, medencében „érik” a magyar lénai tok, sőregtok, vágótok, lapátorrú tok vagy a kecsege. A mesterséges környezetben (recirkulációs medencében), ahol drága és bonyolult technikával teremtik meg a tokhalak biztonságos fejlődéshez szükséges körülményeket, az ivarérés ideje is a felére csökkenthető, így a kaviár is sokkal hamarabb nyerhető. A tenyésztésben nagy előnyt jelentenek hőforrásaink, melyek olcsón szolgáltatják a szükséges meleg vizet. Legújabban éppen a Hévízi tó hőforrására alapozva hoztak létre mesterséges tokhaltenyészetet.