Mit üzen a rövid szoknya?

– Remek ez a sapka.
– Télen-nyáron szívesen hordom, jól érzem magam benne. Amikor kánikulában a nők olyan rövid szoknyát viselnek, ami az alsóneműjüket is alig takarja, ritkán tesz rájuk bárki megjegyzést. Ám ha engem meglátnak a sapkámban, a bolti eladónőtől a kávéházi pultosig mindenki megkérdezi, netán beteg vagyok-e.

– Ha különösképp figyelemfelkeltő öltözetet látunk, hajlamosak vagyunk hangosan kinyilvánítani a véleményünket. Előfordulhat, hogy ami elsőre meghökkentőnek tűnik, abból nemsokára divat lesz? Vannak-e az öltözködésben tabuk?
– Ahol sokféle tabu él az emberek fejében, ott az öltözködésben is léteznek. A történelem során az uralkodó réteg a ruházatával is megkülönböztette magát a többiektől. A bí¬¬borszínű festéket régen a bíborcsigák kopoltyúnedvéből, drága eljárással állították elő, ezért hosszú ideig csak uralkodók és papok engedhették meg maguknak a bíborszínű öltözéket, ami a római katolikus egyház hagyományaiban máig fennmaradt. Kínában a sárga szín kizárólag a császári család tagjait illette meg. XIV. Lajos a barnát sajátította ki udvartartása számára, s az első divatdiktátor azt is meghatározta, hogy a férfiak nadrágján milyen és mekkora minta lehet. Mint ahogyan I. Ferenc rendelete is kimondta: polgár asszony selyemruhában nem járhat. De beszélhetünk arról is, hogy régen a kislányok szoknyájának hossza az életkorukkal együtt nőtt, vagy hogy egyes kultúrákban a mai napig szabályozzák, a nő közszemlére teheti-e a haját, szemét, lábát.

– Mitől függ, hogy mit találunk szépnek, ízlésesnek?
– Mást tekintenek harmonikusnak a keleti kultúrában, mint az európaiban vagy éppen az amerikaiban. Ha megnézzük a hagyományos öltözeteket, óriási különbségeket találunk a színekben, anyagokban, szabásvonalakban. Mindenki hordozza magában azokat a vizuális élményeket, melyeket gyerekkorában kapott: a tájakat, a tárgyakat maga körül, az építészetet, a művészeteket.

– Az ízlés, a stílus belülről fakad vagy tanulható?
– A vizuális nevelés hazánkban szinte ismeretlen fogalom. Még mindig kevés lehetősége nyílik egy gyereknek arra, hogy olyan oktatási környezetben nőjön fel, ahol inkább nyitják számára a perspektívát és nem zárják, ahol arra biztatják, hogy gondolkodjon, próbálja megismerni és megérteni a saját belső világát, a közeget, amiben él. Amikor harmóniáról, színharmóniáról beszélünk, ne csak arról essen szó, hogy melyek a szivárvány színei, vagy ha a sárgát meg a kéket összekeverjük, akkor zöldet kapunk, hanem arról, hogy miért így keverednek, milyen hatást váltanak ki az emberekből, hogyan teremthetünk velük kellemes vagy kellemetlen érzéseket.

– Egyéni stílusunk megalkotása ezek szerint feltételez némi magabiztosságot…
– A viseletünk üzenet a világnak, az önkifejezés egyik eszköze. Tanúskodik arról, hogy milyenek vagyunk – mint ahogyan az is, miféle tárgyakkal vesszük körül magunkat, mit olvasunk, milyen filmeket nézünk. Aki ezt tudatosan éli meg, nem érdekli, hogy szokás-e bakancsot viselni a selyemruhához – a saját egyéniségével stílust teremt. Ebből aztán vagy szörnyű káosz születik, vagy valami teljesen új és izgalmas.