Ragyogni mindenáron

Képzeljük el, amint száztízezer évvel ezelőtt egyik ősnőnk boldogan illegeti magát a marokkói Taforalt melletti patak partján, majd a víztükör fölé hajolva csodálja meg pompás, kagylóhéjnyaklánccal ékesített – és minden bizonnyal erősen szőrös – dekoltázsát. A képnek csak egy része fantázia, a többi tény: a Galambok névre keresztelt észak-afrikai mészkőbarlangban negyvenhét darab körömnyi méretű, okkerrel színezett, átfúrt kagylót – vagyis kőkorszaki ékszert – találtak az oxfordi egyetem régészei. Ezek az ékszertörténelem jelenleg ismert legrégebbi példányai. Ettől kezdve aztán felbukkannak ékszerek mindenütt: hol az egyiptomi királyok köldökében, hol a mayák féldrágakővel ékesített fogsorában, hol a rómaiak mellbimbóján átszúrt karikában. S közben üzenik, hogy az extrém helyeken viselt peercing nem csupán a mai fiatalok hóbortja.

De nem csak a test, hanem glóbuszunk bármely pontján lelhetünk fel ékszereket: a száztizenkilenc centis kelta aranytekercs például egy észak-írországi tőzegmocsárban feküdt egészen 2009-ig. Akkor azonban egy amatőr régész fémkeresővel rátalált, szépen megtisztogatta, majd jól eltette, mert azt hitte, hogy valami régi auto¬mobil rugóját találta meg… Hittek egykor a görögök is, méghozzá az ékszerek természetfeletti erejében. Márpedig erőre valóban szükségük volt – leginkább a súlyos ékszereik viseléséhez: miután a fülük már nem bírta, kendőikre rögzítve hordták a nehéz remekműveket.

Ám az ékszerek nem csupán fel-, de időnként el is tűnnek a történelem folyamán – minden idők legnagyobb ékszerrablása nem is olyan régen, most nyáron történt a francia Riviérán. A fegyveres tettes nem bonyolította túl a dolgot: egyszerűen besétált a cannes-i Carlton Hotelben rendezett luxusékszer-kiállításra, majd felmarkolt hetvenkét darab gyűrűt és gyémánt nyakéket. Nem nyúlt mellé: összesen százkétmillió euró értékű árut lopott el. Ezzel a franciák átvették saját maguktól a vezetést: az előző csúcsot egy párizsi bűneset tartotta nyolcvanötmillió euróval. Csoda, hogy zaklatottak a gall ékszerészek? Egyikük, a hatvanhét éves nizzai Stephan Turk olyannyira, hogy miután szeptemberben kifosztották az üzletét, a lopott áruval menekülő tolvajt agyonlőtte. Háborognak a franciák, tüntetnek az ékszerész igaza mellett, az államfő még a belügyminisztert is a városba küldte, hogy megnyugtassa a kedélyeket. E felhajtáson azonban nem kell csodálkozni: a világtörténelem egyik legjelentősebb eseménye, a nagy francia forradalom is egy nyaklánc miatt tört ki. Ez így persze túlzás, de tény, hogy Marie Antoinette királyné méregdrága gyémánt nyakéke – ami valójában sosem volt az övé – tovább szította a népnek a monarchiá¬val szembeni ellenséges érzéseit. Aki kíváncsi a szaftos részletekre, megnézheti a témáról készült filmet, mert abban is bebizonyosodik: az élet produkálja a legizgalmasabb forgatókönyveket.

Akárcsak az ékszerek motívumait – legyen szó a növény- és állatvilágból átvett formákról, geometriai mintákról vagy a hitvilágból eredő szimbólumokról. S hogy mi az alapanyag? Gyakorlatilag bármi. A drágakövekkel díszített nemesfémtől az egyszerűbb anyagokon át a lószőrig. Sőt manapság olyan művész is akad, aki karkötőit, gyűrűit, nyakláncait legóból készíti. Ám az ékszer igazi értékét mégsem az ára, hanem hogy ki és hogyan adja. 

Páratlan pompa

L’incomparable, azaz Páratlan. Ez a neve a világ legdrágább nyakékének, melyet e cikk írásakor Szingapúrban, a JewelFest nevű vásáron megvételre kínálnak. Valóban páratlan: négyszázhét karátos sárga gyémánt díszíti, ami a tisztaságát tekintve a legmagasabb kategóriába tartozik. Minden bizonnyal szívesen viselné az a mára nagylánnyá lett leányka is, aki harminc évvel ezelőtt véletlenül bukkant rá Kongóban, egy bányából származó kőtörmelékben. Ámbár ekkora értékű ékszert általában nem azért vesznek meg, hogy valaki a dekoltázsát ékesítse vele, leginkább befektetésnek szánják, lévén ötvenötmillió dollár az értéke.

Urak gyűrűje

Legkedveltebb ékszereink egyike a jegygyűrű. S bár nincs anyakönyvvezető, aki házasságkötéskor ne emelné fennkölt magaslatokba az el nem múló összetartozás jelképét, a gyűrű szimbolizálta végtelen gyakran néhány év múlva véget ér. Ám ha a házasságok nem is, a jegygyűrűhöz kapcsolódó hagyományok annál tartósabbak. A jegygyűrű története ugyanis az ókori Egyiptomig nyúlik vissza. S bár a szokás tartós, maga a gyűrű kezdetben kevéssé volt az: valószínűleg először a Nílus mentén kunkorodó sás-, nád- és kákalevélből, később kenderből készült. Férfiak, figyelem: aki nem szívesen hordja a gyűrűjét, mondja csak nyugodtan, hogy hagyománytiszteletből teszi: eleinte ugyanis a házassági gyűrűt kizárólag a nő viselte. Csupán a XIII. században került az egyházi szertartás rituáléjába és ezzel együtt a férjek ujjára. S azt tudják-e, hogy eljegyzéskor a karikát miért a bal kéz gyűrűsujjára húzzák? Nos, az ókorban úgy gondolták: onnan vezet a „vena amoris”, a véna a szívig, ahol a szerelem lakozik.

Árulkodnak az ékszerek

Gyűrűviselési szokásainkból állítólag következtetni lehet személyiségünkre.
-  Hüvelykujj: különleges, szórakoztató egyéniség.
- Mutatóujj: irányító típus, erős vezetői hajlamokkal.
- Középső ujj: zárkózott, befelé forduló, precíz, megbízható.
- Gyűrűs ujj: társas lény, belső béke és boldogság uralja.
- Kisujj: bohém, független, vidám, élvezi az életet.
- Ha nincs gyűrű: puritán, elutasítja az anyagiakat.

Mennyire lehet az effajta bölcsességeket komolyan venni? Nem is tudom. Viszont mondok egy tutit: aki a gyomrán viseli, fogyni szeretne.