Kutyák és az evolúció

„A kutya most olyan ’ökológiai fülkében’ lehet, amiben az ember volt a nyelvhasználat előtt, amikor őseink már csapatokban éltek, de még nem beszéltek. Amikor elkezdődött a közösségek kialakítása és az együttműködés, amihez ugye szükséges a nyelv, akkor hosszú átalakulási periódus indult el. Valószínűleg ugyanilyen problémája van a kutyának – megszervezett közösségben él, ahol olyan dolgok történnek, amik őt érdeklik, amelyek vele kapcsolatosak, de nem tud beszélni és keze sincs, hogy mutogasson. Négylábú barátunkban egy sor olyan tulajdonságot sikerült kimutatni, ami mind a nyelv előtti korok emberének viselkedéséhez hasonlít, ilyen az együttműködés, az utánzás, az empátia. A kutyák figyelmének központjában az ember áll, kifejlett szociális intelligenciájukkal képesek követni a családi eseményeket, ha lehet, részt is vesznek azokban, könnyen gyorsan tanulnak szabályokat és képesek az együttműködésre.

Még anatómiai változások is jelzik ezt az evolúciót. Például a farkasok tekintetét nem lehet követni, de a csimpánzokét sem, mert hátrányos lenne, ha a többiek észrevennék, hogy mit néznek. Ezért a farkas és a csimpánz szem nagyjából egyenletesen színezett. Az ember viszont a tekintetével jelzéseket adhat társainak, ezt szolgálja a szemfehérje. Ennek a tulajdonságnak a jelentőségét mutatja, hogy a kutya szeme is megváltozott, megjelent a fehér szembogár, amelynek segítségével követhető a tekintete. Így a kutyák nemcsak megértetik, ha a tekintetünkkel adunk nekik jelzéseket, hanem gyakran ők is tekintettel mutattak meg valamit.

Olyan a kutya, mint a gazdája – ennek a közkeletű népi hiedelemnek szilárd tudományos alapja van. A kutyák képesek, és szívesen utánozzák az embert. Átveszik a ritmusát, mozgásának stílusát, és esetenként konkrét cselekvéseit is képesek utánozni. Sokszor kitalálják gondolatainkat. A szakmában „elmeolvasásnak” hívják a kutyák ezen képességét. Egészen apró jelekből képesek kispekulálni, hogy a gazda mire készül.

A kutya tulajdonképpen egy szőrös gyerek, két, két és fél évesnek megfelelő intelligenciával rendelkezik, sőt, érzelmileg még magasabb szinten áll, tehát őt tanulmányozva le lehet vonni mindenféle olyan következtetést, ami az emberi evolúció szempontjából érdekes. A kutya ugyanolyan jegyeket mutat, mint az ember, csak nem ugyanakkora az agya, mert az övé 50 gramm, a miénk több mint egy kiló, tehát nyilván nem filozofál, és nem fedez fel matematikai tételeket, de szociálisan nagyon hasonlít az emberre. Ebből adódik, hogy úgy kezeljük, mintha gyerek lenne, és neki is az a legcélravezetőbb, ha ezt elfogadja.”