Próbálj meg lazítani!

Összeránduló gyomor, ökölbe szorított kéz, gyakori álmatlanság, ideges kiabálás – a stressznek ezernyi jelét észleljük minden áldott nap. Muszáj idegbajban élni? Ha elég a zaklatottságból, megpróbálhatunk szembenézni a stresszel. Magam is így tettem: bekopogtam a Caritas egri alapítványához, ahol pályázati támogatásból tréning indult. Öt estén át gyűjtögettem Ludányi Balázs pszichológus tanácsait, hogy megzabolázzam a felgyülemlő feszültséget. Arra számítottam, hogy álláskeresők, depressziós kismamák, alkoholproblémákkal küzdő férjek járnak majd az ingyenes foglalkozásokra, de nem ők jöttek el. Akadt viszont a csoportban adóellenőr, lélekgyógyász, a helyi kórházi takarítócég munkatársa, multicégnél dolgozó fiatal nő. Meglepő módon férfi csupán egyetlenegy ült szerdánként a körbeállított székeken. Töprengtünk, vajon az urak hol engedik ki a fáradt gőzt – netán a söröskriglik társaságában?

A stressz nem feltétlenül rossz – ezt gyorsan tudatosítottuk magunkban. A csoportvezető közreadott egy táblázatot, s ebből kiolvashattuk, mekkora igénybevételt jelentenek az egyes életesemények. Kiderült, hogy a válás jobban megterhelheti az idegrendszert, mint a börtönbüntetés. A házasodás pedig – még ha örömmel köttetik is – több pontot kap a stressz erősségi listáján, mint a fegyveres rablótámadás átélése.

Akadt a tréning résztvevői közt, akit a főnöke hozott ki a sodrából, mást lekezelő stílusú kollégája idegesített, valaki a kamaszgyerekével küzdött hasztalan, a precíz tisztviselő pedig attól kapott frászt, hogy a városban nem képesek zöldhullámra beállítani a közlekedési lámpákat. Már ahogy egymás panaszait hallgattuk, ráébredtünk, hogy nem is olyan eget rengető dolgok ezek. Ludányi Balázstól megtanultuk: a stressz méregfogát csak úgy húzhatjuk ki, ha teszünk ellene. A probléma csupán addig kínzó, amíg nem tudjuk feladattá, cselekvéssé alakítani. Lelki békénk érdekében érdemes hinni abban, hogy mi irányítjuk az eseményeket. A helyzetgyakorlatok ráébresztettek arra is, hogy okos, higgadt, felnőtthöz méltó beszélgetéssel jobban orvosolhatók a gondok, mint vég nélküli zsörtölődéssel.

Esik a hó: ez most jó hír vagy rossz? – ez is szóba került. A legtöbb esetben ugyanis nem annyira a külső eseményektől függ, hogy stressze¬lünk-e rajta, hanem attól, hogyan értékeljük azt a történést. Ha síelni indulunk, hurrá! kiáltással fogadjuk a hópelyheket, ha viszont a hólapát képe ugrik be előbb, akkor szidni kezdjük az égieket. Segíthet, ha „átkeretezzük” a lehangolónak tűnő képet. A reggeli dugóban rostokolva a stresszkezelést haladó szinten űzők képesek rá, hogy morgolódás helyett hálát adjanak, amiért van autójuk és munkahelyük, ahová igyekezhetnek. Aki még nem ennyire pozitív, kereshet magának egy egérutat, ahol nem torlódik a forgalom.

Egyszerre nem lehet szorongani és lazítani – ezt az aranyszabályt is alkalmaztuk. Legalább egy gyors imaginációs gyakorlatban – azaz irányított, képzeletbeli utazással – meglátogattuk a spanyol tengerpartot és igazgyöngyöt gyűjtöttünk. Kipróbáltuk a nagy, lendületes mozgások oldó hatását: lelkesen lengettük a karunkat, lábunkat. Megígértük, hogy sportolni, jógázni vagy zenélni fogunk, kinek mi segít.

Az esték nem teltek eredménytelenül. Az utolsó foglalkozás után rezzenéstelen arccal vettem kézhez a gyerek telefonszámláját – pedig csillagászati összeg szerepelt rajta.