A kutya nem játék!

Mert a szilveszter is egy megosztó nap lett, kettévágva az országot kutyásokra és petárdázókra. Mostanság úgy tűnik, egyelőre kibékíthetetlen az ellentét. Az egyik fél fennen hirdeti: egyszer egy évben hadd mulassunk egy jót – amely mulatást úgy látszik, másként nem tudja elképzelni, mint fülrepesztő robbantások zaja közepette –, a másik oldal viszont próbálja nyugtatni remegő kutyáját.

És sajnos, ahogy ez már csak lenni szokott, megint a kutyások húzzák a rövidebbet. Mert arra, hogy ne legyen durrogtatás, ugyebár még csak gondolni sem lehet, így hát marad a mentés. Egyszer szeretnék egy ilyen durrogtató őrültet – már bocsánat – vendégül látni szilveszter estétől, amikor a kutyánk egyszerűen belebolondul a félelembe. Mert nincs felkészülve a rettenetes zajra – mint tudjuk, az ő füle mintegy százszor jobb a miénknél –, és nincs mód elmagyarázni neki, hogy ez az egész hajnalra majd elmúlik. Ami persze nem igaz, hiszen a megmaradt gránátokat senki sem viszi vissza, így hát azok szépen robbannak még a következő napokban, hetekben is. És szeretném, ha egy ilyen tűzijátékmániás átélné azt a jó tíz órát velünk, amíg Sancho kutyám vinnyogva, szűkölve, sírva próbál menekülni, a falra mászni, mert felfogni sem tudja azt a félelmet, amit mondjuk emberősünk érezhetett úgy százezer évvel ezelőtt, amikor vihar tört ki barlangja előtt, és a közelben csapkodott a villám, őrjítő és mindent felemésztő hangerővel. Ő akkor épp úgy nem értette, miért történik mindez, mint ma, a kutyánk.

(Amúgy a szilveszter mellett a karácsony sem a legfényesebb kutyás ünnep. Mert ugyan sok kisgyerek kér és – sajnos – kap is kutyát a fenyőfa alá, de aztán az ünnepnapok elmúltával hamar kiderül, hogy a kutya nem egy játékszer, amit időnként le lehet venni a polcról, hanem napi igényekkel jelentkező élőlény. Akit etetni és itatni kell, sétáltatni, játszani vele – nem sorolom; hamar kiderül, hogy a gyerek ugyebár óvodába, iskolába jár, a szülők dolgoznak, úgyhogy a kutyus repül – jó esetben – valamilyen menhelyre.)

Visszatérve szilveszterre, a Kutyapostás némi lelkifurdalást érez, hogy minderről nem szólt még időben, de hát minden évben szól, és szól az összes többi médium: újság, rádió és tévé is, és még sincs változás. A dolog úgy áll, hogy egyelőre még a robbantó-lobbi az erősebb. Ahogy ezt megszokhattuk minden más ügyben is: a kutyás társadalom ma egy jelentősen korlátozott kisebbség lett. Miközben nem is tudom, hogy valóban kisebbség vagyunk-e…