Kevesebb arzénnal drágább a víz

A naptár karácsony másnapját mutatta, Németh Ferenc, a Bács-Kiskun megyei Tázlár hetvenéves lakója pedig elindult otthonából a falu központjába, hogy vizet vételezzen. Mint ahogy az elmúlt évben tette ezt minden másnap.

No, nem mintha nem lett volna bevezetve a víz a lakásába, dehogy. De a tázlári csapokból folyó víz arzéntartalma az előírtnál magasabb, ezért fogyasztásra alkalmatlannak nyilvánították. Németh Ferenc pedig élt a lehetőséggel, hogy a honvédség által szállított vizet használja.

A lajtos kocsi azonban ezen a napon csak nem akart megérkezni. Az idős férfi várakozott vagy két óra hosszat, aztán szépen hazaballagott. A fia, ifjabb Németh Ferenc pedig hívta a polgármestert, majd a jegyzőt, aki felelős a falu vízellátásáért. A katonák távolmaradásának okáról egyikük sem tudott, ezért egy kecskeméti telefonszámmal szolgáltak, amely a honvédségnél csörgött ki.

– Bocsánat, nem értettem a nevét… – igyekezett tisztázni az ifjabbik Németh Ferenc, kivel beszél.
– Mit érdekli az magát? Különben sem feladatom a tájékoztatás…

A beszélgetés hangnemét a továbbiakban nem részletezném. Egy viszont bizonyos: a lajtos kocsi másnap ismét megjelent a településen. Aztán még egyszer, az év utolsó előtti napján – utána viszont többé nem.

– Most már nem is fog. Arzénmentes víz a művelődési központban vételezhető – kapta az ifjabbik Németh Ferenc a magyarázatot a jegyzőtől.

Eddig a levél tartalma, amellyel az érintett megkereste szerkesztőségünket.

– Nem szeretjük a művelődési központban vételezhető vizet, ez az igazság – hallgatom a fiatalembert tázlári otthonában, most már személyesen. – Azt elhiszem, hogy mentes az arzéntől, viszont az íze meg sem közelíti a csapvízét.
A lajtos kocsis megoldást amúgy ő sem tartotta szerencsésnek. Hiszen azon kevesek, akiknek Tázláron van munkahelyük, nem tudták igénybe venni a napközben érkező szolgáltatást, a szépszámú idősek pedig nem bírták cipelni a vizet. Az ifjabbik Németh Ferenc a település egyik körzeti rendőre, s amikor nem volt szolgálatban, maga vételezte a család számára a vizet, és hordott azoknak a korosaknak is, akik ezt igényelték. De végül ez is abbamaradt, mert az idősek restellték a rendszeres segítségkérést egy idegentől. Így az utolsó hónapokban a katonák jószerivel már csupán a Németh családnak hordták a vizet Tázlárra.

– Édesanyámnál néhány évvel ezelőtt daganatot diagnosztizáltak – említi a fiatalember. – Persze, hogy érzékenyebbek vagyunk arra, van-e méreg a vizünkben.

– Mit tartana jó megoldásnak?
– Azt, hogy vezetéken érkezzen az iható víz. Amíg nem így lesz, marad számunkra a palackos ivóvíz.

– A helyben kínált szűrt víz szóba sem jöhet? – kérdezek rá még egyszer.
– Dehogynem. Hoztam már a kaktuszaimnak – mutat az ablakban található gyönyörű pozsgásokra. – Amíg arzénes vízzel locsoltam őket, egyszer virágoztak, amióta szűrttel, már négyszer is – nevet. – Nekik határozottan jót tesz ez a víz.

– Több generáció nőtt fel úgy, hogy ezt a vizet itta, mégsem lett tőle semmi baja, nyugodtan megírhatja – ültet le a hivatalában Tázlár polgármestere, Kószó Endre.

Később a falu háziorvosát, Skribanek Zoltánt kérdezem ez irányú tapasztalatairól.

– Sajnos minden évben előfordul néhány új daganatos megbetegedés a faluban – szakítja meg a doktor néhány percre a rendelését a kedvemért. – Hogy mindez összefüggésbe hozható a víz arzéntartalmával? – kérdez vissza. – Erről csak azt mondhatom, hogy az olyan körzetekben is hasonló az efféle megbetegedések aránya, ahol az ivóvízben az arzén határérték alatti. Legalábbis a kollégáimtól így hallottam.

Az arzénes ivóvízben szintén érintett Bácsbokod orvosának, Majláth Árpádnak a világhálón olvasott nyilatkozata jut eszembe. A doktor körzetében viszont több a daganatos beteg, mint más környéken, s meggyőződése szerint ebben az arzénes víz is ludas lehet.

De hallgasuk tovább Kószó Endre polgármestert:
– Tény, hogy az uniós csatlakozásunkkal vállalta az ország az ivóvíz arzéntartalmának csökkentését, ezért a helyzetet meg kellett oldanunk, mi pedig választottunk a lehetőségek közül.

Az átmeneti vízellátás feladatának dandárját Tázláron – mint ahogy az érintett több mint száz település döntő többségén is – a honvédség kapta meg. Az elmúlt év elején megérkezett az első lajtos kocsi az 1700 lakosú faluba, hogy aztán egy éven keresztül fagyban-hőségben minden másnap ugyanígy történjen – amint láttuk, az utolsó napokban már némileg akadozva. A katonák álldogáltak egy ideig, majd indultak tovább – s engedték ki a vizet a falu határában.

– Mivel a honvédség csupán legfeljebb egy évre vállalta a lajtos kocsik küldését – folytatja a polgármester. – A művelődési házban még a nyáron víztisztító berendezést állítottunk „hadrendbe”, 300 ezer forintért. Ezt a tisztiorvosi szolgálat negyedévente ellenőrzi. Legutóbb éppen tegnap jártak a faluban.

Csaknem fél évig tehát párhuzamosan működött mindkét szolgáltatás, jóllehet az unió ezek egyikével is kiegyezett. Egy kóstolásnyi garantáltan arzénmentes vízre később magam is beugrottam a művelődési házba. Mit mondjak? Büdösnek ugyan nem éreztem, de hogy nem olyan az íze, mint amit az ember a víztől elvár, azt tanúsíthatom. Persze, hiszen a filterek nem csupán az arzént szűrik ki belőle, hanem számos hasznos összetevőjét is.

A megoldásnak kétségtelenül generálisabbnak kell lennie. Az események 2012-ben gyorsultak fel, amikor is a Dél-Alföldön sorra alakultak a társulások. Köztük a Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás, amely 3,8 milliárd forintból garantáltan iható vízzel látja majd el Tázlárt és környékét – plusz felújítja a meglévő vezetékhálózatot, s újabb településrészeket kapcsol a szolgáltatásba. A költségek Tázláron csaknem 200 millióra rúgnak. Ez a falunak végső soron semmibe nem kerül, mert az unió és a kormány állja a cechet. Amit pedig mégsem, arra is sikeresen pályáztak.

Mielőtt ennek a részleteiről kérdeznénk Mátyus Zoltánt, a Tázlár vízszolgáltatásáért is felelős Kiskunvíz ügyvezetőjét, nézzünk szét néhány környékbeli településen, hogy megtudakoljuk, milyen átmeneti megoldásokat választottak.

Hatalmas, kékre festett konténer mellett állok Csengődön, a művelődési ház előtt. Hogy mi van benne, azt csak sejthetem, ugyanis a honvédség által kialakított dobozba közönséges földi halandó nem tekinthet bele. A tartály öt köbméter víz tárolására alkalmas, a többi helyet a filterek és a gépészet foglalja el. Amihez viszont bárki hozzáférhet, az a bejárat mögötti két csap, előtte egy vályú, ahová az elfolyó víz csorog.

– Hozzánk is tavaly január elején érkezett meg az első honvédségi lajtos kocsi – hallgatom Baltás István polgármestert. – Nemsokára telepítették a konténert is, de innen csak október közepe óta hordhatjuk a tisztított vizet.

– Mégsem volt jó a víz minősége?
– Egyáltalán nem erről van szó. A környezetvédelmi hatóság hónapokig nem tudta eldönteni, hogy a tisztított víz bekerülhet-e a csatornarendszerbe…

Az ötvenmilliót érő tisztító telepítéséért az önkormányzatnak nem kell fizetnie, a fenntartást – a víz- és áramdíjat – viszont állniuk kell. Pontosabban ebből is megpályázhatnak havi 140–150 ezer forintot, ami már csaknem fedezi is a költségeket. A maradék 10–20 ezer forintot pedig még egy olyan szegény falu is tudja állni, mint Csengőd.

A lehetőség tehát számukra is adott: a vízművek alkalmazottja reggel kikulcsolja az ajtót, este pedig bezárja. A 2200 lelkes település lakóinak nagyobbik része egyébként nem él a lehetőséggel – isszák, amit eddig is. Két közmunkás viszont a gyermek- és közintézmények számára minden hétköznap reggel 500 liter vizet vételez ötliteres flakonokba.

Közönséges vizeskancsót szemlélek a kunszállási könyvtárban. Néhány apró eltéréssel persze szolgál: van belső betétje, benne filter, a tetején digitális kijelző, amely a használatának számát rögzíti.

– Ha valaki az önkormányzattól szerzi be, 4400 forintért az övé – tájékoztat Kovács Imre polgármester. – Természetesen semmilyen hasznunk nincs belőle, mi csak közvetítünk a gyártó és a lakosság között. Hát nem ez a legésszerűbb megoldás a problémára?

Más kérdés, hogy ezt nem minden dél-alföldi település vállalhatta volna. Kunszállás lakói a viszonylag tehetősebbek közé tartoznak. S az önkormányzat is megengedhette magának, hogy 80 olyan háztartásba, ahol háromévesnél fiatalabb kisgyermek él, maga helyezzen ki kancsókat, amelyek fél év múltán a család tulajdonába is kerültek – ha rendeltetésszerűen használják őket. Ez pedig azt jelenti, hogy a szűrőket az előírásnak megfelelően 28 naponként cserélik – állva ennek az ezer forint körüli költségét. Aki ezt megengedheti magának, az néhány percen belül határérték alatti vízzé alakíthatja a csapból folyó „emberi fogyasztásra mérsékelten alkalmas” vizet, ahogy ez a település több pontján is olvasható.

Az a kunszállási pedig, aki a közösségi vízvételezés mellett dönt, az önkormányzaton és a könyvtárban ezt megteheti.

– Nem a mi vizünk lett más, hanem az uniós szabályozás követeli meg az arzéntartalom csökkentését – erősíti meg eddigi értesüléseimet Mátyus Zoltán, a Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. általános ügyvezető igazgatója kiskőrösi irodájában.
Miért az unió szigora? Mátyus Zoltán meggyőződése, hogy azért, mert a nyugati, északi uniós tagállamok polgárai a tengeri hal fogyasztásával eleve nagyobb mennyiségű arzént visznek a szervezetükbe, s rájuk is tekintettel kell lenniük a Dél-Alföldön élőknek.

Az is tény ugyanakkor, hogy az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO szakembereinek a véleménye szerint a víz literenkénti 10 mikrogramm feletti arzéntartalma egészségügyi kockázatot jelent.

Magyarországon egyébként még 2001-ben született kormányrendelet az ivóvíz arzénszintjének csökkentéséről – aztán nem történt semmi. Azaz, dehogynem… Az érintett települések társulást hoztak létre, amelynek polgármesterei és egyéb illetékesei időközönként össze is gyülekeztek, több milliárdból tanulmányok, intézkedési tervek születtek.

Közben elmúlt 2006, az első vállalási határidő. Majd 2009, a második. A harmadik halasztáskérést Brüsszel már megelégelte: kötelezettségszegési eljárást helyezett kilátásba, ha 2012. december 25-ig valamiféleképpen nem juthat 10 mikrogramm alatti ivóvízhez az, aki ezt igényli. A lajtos kocsik pedig megindultak…

Ennek már fele sem tréfa, a költségek horribilisek, nosza, alakultak is regionális társulások szerte Dél-Alföldön. Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy jövő év végéig vezetékeken érkező víz literjében valóban 10 mikro¬grammnál kevesebb arzén áramlik majd.

A költségeket az unió állja, az amortizáció viszont a vízdíjba épül be. Mátyus Zoltán számításai szerint ez húszéves távlatban köbméterenként 70–80 forintos díjemelkedést jelent.