Tinótól varjúig

Olyankor jön a nyelvünkre, ha érzékeltetni akarjuk, hogy két dolog – legyen az földrajzi távolság, netán kevéssé valóságos célkitűzés – igencsak távol esik egymástól: Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. A szólás eredete a keresztes háborúkig vezet vissza. Bizánc hatalma a XIII. században szertefoszlott, a területén itáliai és francia uralom alatt álló fejedelemségek alakultak, melyek közül többen is rokoni kapcsolatban álltak az Árpád-házzal. 1216-ban megürült a konstantinápolyi trón, amire II. András király is pályázott, ezért keresztes hadjáratot indított. A sereg 1217 nyarán a velencei bérelt gályákra Spalatóban hajózott be. Útközben egy Makó nevezetű vitéz olyannyira sikeresen emelgette a borospoharat, hogy Spalatóba érve azt hitte, már egészen Jeruzsálemig jutott a had. Társai higgasztották le, miszerint onnét Jeruzsálem még meglehetősen messzire esik. (Amúgy az uralkodói vállalkozás sikertelenül végződött.)

Biztatóan hat, mikor azt halljuk: Itt a kezem, nem disznóláb! Régebbi időkben a megmarkolt pisztolyt hasonlatos alakja miatt hívták disznólábnak. Akire ráfogták, reszkethetett az életéért. Ezért a békés szándékot, a baráti jobbot jelentik a megnyugtatásul mondott szavak.

Kutyaharapást szőrével! Ami elrontja, az meg is gyógyítja – tanítja a népi megfigyelés. Annak idején, ha valakit megharapott egy kutya, az állat szőrét tűzre vetették és a hamuját a sebre tették, így ellensúlyozván a bajt. Most már akad erre is patikaszer, de sokan mindmáig esküsznek rá, hogy például a másnaposságot kupica pálinkával, pohár borral, korsó sörrel érdemes elmulasztani…

A hozzáértő ember leginkább a megvásárolni szánt ló fogait vizsgálja meg először, valós életkorát olvasva ki belőlük. Ám ha valaki bármilyen adományhoz jut, ne az értékét firtassa, hanem a jó szándékot vegye észre, azaz: Ajándék lónak ne nézd a fogát!

Ha már a lónál tartunk, íme, egy másik megállapítás: Közös lónak túros a háta. Figyelem, nem túrós, hanem rövid o-val: túros. A túr szláv szó, ami annyit tesz: seb, fekély. A közös lónak – mint manapság a többek által használt cégautónak – nincs igazi gazdája, befogják, s hajtják-hajszolják (nemigen gondozzák), ezért aztán előbb-utóbb túros lesz, azaz kisebesedik a háta. (Tehát mindennek kell, hogy valaki a gondját viselje.)

Maradván az állatvilágból hozott példáknál, figyeljünk fel rá, aki sokatmondóan megjegyzi: Láttam én már karón varjút – ami önvallomás arról, hogy mennyi mindennek lehetett a szemtanúja. Bizony, még olyannak is, ami szinte lehetetlen, mivel hogy a varjú a közfelfogás szerint sosem ül rá a karóra.

A négylábúak körét tréfás biztatással hagyjuk el: Tanulj, tinó, ökör lesz belőled! Jóféle, ámde hiábavaló ösztökélés, mert nemigen vezet semmire. Ha ugyanis a fiatal kasztrált szarvasmarha, a tinó nem tanult bele a kocsi vagy az eke húzásába, menthetetlenül bevégezte földi pályafutását – semmiképp sem válhatott belőle felnőtt jószág, vagyis ökör.

Hallgassunk az okos tanácsra: Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra! Bizony ne, mert kész lebukás: a kalap alá rejtett elcsent vaj a melegben megolvad, s legott kiderül a fondorlat. (Persze bűntelenül bátran járkálhatunk fel s alá a legnagyobb hőségben is. Napszúrást ugyan kaphatunk, de semmi vaj nem olvad a nyakunkba.)

Van sütnivalója, azaz megvan a tudása, az esze. Hajdanán a háziasszony maga sütötte a kenyeret. Ehhez pedig gondos tárolást, szaporítást követelő élesztőre volt szüksége. Óvták is a drága alapanyagot, aminek a helyes alkalmazásához érteni kellett. Aki nem így tett, annak szégyenszemre rövid idő alatt elfogyott a sütnivalója.

Legvégül a haszontalanságot említjük fel. Sajnálkozva, kissé lenézően szólunk arról, aki vizet hord a Dunába. Bizony, ez nem valami tudós cselekedet, ami a felesleges ténykedések elhagyására int bennünket. Reméljük, cikkünk böngészése senkinek nem tűnt hiábavaló időtöltésnek…