Virágot a tányérba!

Nem mondhatnánk, hogy a négygyermekes Halmos Monika beleszületett a virágevésbe, de nem számított különlegességnek, ha időnként bundában sült akác- vagy bodzavirág került az asztalukra. A palacsintatésztában forgatott rózsa se ment ritkaságszámba, s Monika mindig hajthatatlan vágyat érzett, hogy megkóstolja a virágokat. Nemcsak a réten található pásztortáskát és sarkantyúkavirágot, hanem a begóniát és a muskátlit is. Persze nem mindegy, mely fajtákat esszük, mert szerinte a virágokat ugyanúgy ismerni kell, mint a gombákat vagy a gyógynövényeket. A vonzódás terelte a dísznövény- és a virágkötészet felé, s egyre inkább kezdte magát beleásni az ehető virágok világába. Olyannyira elmélyedt a gasztronómia e területén, hogy Magyarországon a téma egyetlen specialistájának számít. Tanít, főzőiskolákban oktat, megkapta a Gasztronómia Arany Diplomáját is. Már Németországban is tartott előadást, gyönyörűen illusztrált levendulás, rózsás és ibolyás szakácskönyveit három nyelvre fordították le. – Az első könyvem 14 évvel ezelőtt jelent meg, túl korán.

Akkor nálunk még nem voltak nyitottak az emberek arra, hogy körömvirágot tegyenek a húslevesbe, bodzaszörpben főzzék a húsvéti sonkát vagy a cukkini virágát darált hússal töltsék meg. Persze most is hallom időnként, hogy összesúgnak mögöttem: ez a nő nem normális, csak nem gondolja, hogy virágot fogunk enni?! – meséli mosolyogva, s máris történelmi példával támasztja alá, hogy a legkevésbé sem nevezhető őrültnek: Sissi királyné például rajongott az ibolyáért, különösen kandírozva és fagylalt formájában.

– Pár hete jártam Stuttgartban, a piacon a saláta és a retek mellett ott vannak az ehető virágok is a rekeszekben. Szó sincs arról, hogy pörkölt helyett mindenkinek virágot kellene ennie, de nagyon elfelejtettük a növényeinket. Évek óta egyik szervezője vagyok a Kistarcsai Krumpli Fesztiválnak, ahol egyszer tizenhárom kérdést tettünk föl a krumpliról a résztvevőknek. Az ötös találat volt a legjobb. A legtöbben rácsodálkoztak, hogy a krumplinak van szára és levele – mondja a fővárosban élő nő. Tudja, kemény fába vágta a fejszéjét, amikor arra buzdítja az embereket, hogy egyék a sásliliom bimbóját lepirítva, a cseresznyelevest bolondítsák meg egy kis mályvarózsával, és a csirkemellet rózsakrémmel töltsék.

– Amikor a barátaim nálunk a csalánfőzeléket úgy eszik, mintha spenót lenne, egy szavuk sincsen. De ha tudnák, hogy mi az, hozzá sem nyúlnának. A családom már edzett – az újdonságokat mindig nekik kell tesztelni –, de kicsit már besokalltak a kísérletező kedvemtől. Igaz, amikor a fiúk bulizni mentek, a kakukkfüves szörpöt vitték édes nedűnek. Itthon elmondták, hogy ennek volt a legnagyobb sikere: fehér rummal felturbósították, fantasztikus koktél lett belőle.

Pedig ha a család engedné, rózsakrémleves kerülne a vasárnapi asztalra, ibolyás húskoktéllal. Akármi is történjék, a búza-, bodza- és körtevirágból, a pünkösdi és vadrózsából készült lekvárkoktélját odacsempészi. És biztosan ott lesz az apósa ürmösbora, amit saját titkos receptje alapján készít. Az alapanyag olasz rizling, amit 12 féle gyógynövénnyel vadít meg. Egy virág is van közöttük, de még a családnak sem árulja el, hogy melyik az, vermuthoz hasonló íz a végeredmény. Monika nem boncolgatja a nagy titkot: apósa nem jelent konkurenciát, hiszen alkoholos virágban (egyelőre) nem utazik.